Címke: Messi
Laporta: “Lionel Messi döntött, mi pedig elfogadjuk ezt tiszteletből”
Véget ért a szezon Lionel Messi számára Amerikában, így az európai sajtó és az FC…
Lionel Messi nem hagyja el az Inter Miamit az MLS-szünetben – sajtóhír
Miután az Inter Miami nem jutott be az MLS-rájátszásába, több nemzetközi sajtóorgánum felvetette annak a…
Ádám Martin elfogadta, hogy nem ő a magyar válogatott elsőszámú csatára
Az Európa-bajnoki selejtezők folytatására készülő magyar válogatott dél-koreai légiósa a csapaton belül betöltött szerepéről beszélt……
Újabb egykori FC Barcelona klasszissal erősíthet az Inter Miami – sajtóhír
Sergio Busquets és Jordi Alba leigazolását követően az uruguayi csatárlegenda, Luis Suárez is egyre közelebb…
Pelé bírálja Messit
A 78 éves, háromszorosvilágbajnok Pelé Messi gyengéiről beszélt. – Gyakran hozzám hasonlítják az argentin futballistát…
A Fradi megharcolt a döntetlenért a Vidi ellen
Az OTP Bank Liga 10. fordulójának rangadóján fordulatos, jó meccsen játszott 1–1-es döntetlent a Pancho Arénában a Videoton FC és a Ferencváros. A mérkőzésen megsérült Böde Dániel.
A McLaren már tagadja is az Apple-híreket
A sajtóban frissen megjelent, a csapat felvásárlásának lehetőségéről szóló hírek jóval messzebb esnek a valóságtól, mint az alma a fájától. Akár ez is állhatna a csapat közleményében, de ennél jóval nyersebben fogalmaztak.
Akár Messi örökébe léphet
Megannyi fiatal labdarúgóra mondták már: „ő az új Messi.” Legutóbb a Premier League-ben szereplő Tottenham vezetőedzője, Mauricio Pochettino hasonlította az argentin klasszishoz Marcus Edwardsot, az első csapatban várhatóan a szerdai Ligakupa találkozón debütáló 17 éves szélsőt. Majer Dániel • Hét … Bővebben
Ügynöke szerint fényes jövő áll Calabria előtt
Davide Calabria, a Milan fiatal jobbhátvédje a Lazio elleni mérkőzésen kezdőként kapott lehetőséget és jó…
Edwards akár Messi örökébe is léphet
Megannyi fiatal labdarúgóra mondták már: „ő az új Messi.” Legutóbb a Premier League-ben szereplő Tottenham vezetőedzője, Mauricio Pochettino hasonlította az argentin klasszishoz Marcus Edwardsot, az első csapatban várhatóan a szerdai Ligakupa találkozón debütáló 17 éves szélsőt. Majer Dániel • Hét … Bővebben
A debreceni portugál
A portugál Luis Castro a Debreceni Labdarúgó Akadémia új szakmai igazgatója. A 36 éves szakemberrel többek között a debreceni utánpótlásban végzett munkájáról, az általa hozott újításokról és a fiatal magyar labdarúgók helyzetéről beszélgettünk. Majer Dániel • Július óta Luis Castro … Bővebben
A diesel hangú suzuki
Erdélyi Gyuri a Rallye2 versenyein szokott indulni, de néha-néha leadja a nevezését a neki tetsző MARB versenyekre is. Így tett a múlt hétvégén, a Fodor Krisztián által rendezett ceredi versenyen is.
Jók legjobbjai
A már a felnőttválogatottban is szereplő Bánhidi Bence lett a legjobb kézilabdázó a junior férfiak között, míg a nőknél a Vác játékosa, Hámori Konszuéla vitte el a pálmát. A szövetség elnöksége hétfőn tette közzé, kiket tart 2015 legkiválóbbjainak. UP-info • … Bővebben



















