
„Marquez a MotoGP legjobb nagykövete”
A Tech3 Yamaha csapatát irányító Herve Poncharal úgy véli, a Honda fiatal pilótája nyújtja a legjobb show-t a motorozásával: elmondása szerint a spanyolt a legélvezetesebb nézni a mai mezőnyből.
A Tech3 Yamaha csapatát irányító Herve Poncharal úgy véli, a Honda fiatal pilótája nyújtja a legjobb show-t a motorozásával: elmondása szerint a spanyolt a legélvezetesebb nézni a mai mezőnyből.
A 17 éves Kotormán Ákos az elődöntőig menetelt a csehországi egyes kategóriájú junior teniszversenyen. Az ötödikként rangsorolt magyar némi szerencsével került a négy közé, ott azonban már nem bírt az orosz Pavel Kotovval. reb • Míg többen már a földgömb … Bővebben
A Blic.rs szerb portál megválasztotta a belgrádi vízilabda Eb legszebb résztvevőit. Természetesen a mezőnyben egy magyar lány is ott van…
Első kísérletre teljesítette az FIA töréstesztjét a tavalyi konstruktőri vb utolsó helyén végző Manor csapat, így nincs akadálya annak, hogy a gárda részt vegyen az első teszten Barcelonában.
Már számszerűsíteni is lehet, hogy mennyivel növekedik majd az F1-es autók hangja az idén életbe lépő szabályváltozások által, bár Pat Symonds szerint beavatkozás nélkül is javulna a helyzet.
Eb-csoportellenfelünk a finn válogatottat győzte le felkészülési mérkőzésen, Abu-Dzabiban.
Amíg tavaly 12 napon keresztül tesztelhettek a szezon előtt az F1-es csapatok, addig idén csak 8 napjuk lesz erre. A Force India német pilótája szerint ez még akár csapatának előnyére is válhat.
A magyar válogatott következő ellenfelét játékosállománya alapján nyugodtan sorolhatjuk az európai topcsapatok közé.
Az új F1-es gyártó hajtáslánca jelentősen elmaradt a többiekétől, a hátrány nagy része pedig a kis térfogatú turbófeltöltőtől származik, amely a belsőégésű motorra és MGU-H-ra is visszahatott.
Az előző szezon végén bejelentette visszavonulását Susie Wolff, aki pilótanőként a legközelebb került a Formula-1-hez. Befolyásos férje szerint megérdemelte volna a szereplést.
Csoportrangadóval kezd férfiválogatottunk, mindenképp nyerni kellene, ha a negyeddöntőben meg akarjuk könnyíteni a dolgunkat. – a csapatok bemutatása zajlik – a magyar válogatott 20.15-től ugrik medencébe a belgrádi Eb-n. Mondani sem kell, hogy nagyon fontos esemény lesz. – ami a mai eredményeket illeti, nem történt meglepetés. Az esélyesek nyertek. A mai nap eredményei: Grúzia – […]
A német pilóta tavaly első próbálkozásra meghódította a Le Mans-i 24 órást, egy Porsche volánja mögött – Hülkenberg szerint az LMP1-es gépek sokkal nagyobb erőfeszítést igényelnek egy pilótától, mint az F1-esek.
A mexikóira nagy hatást gyakorolt ifjú riválisa a 2015-ös F1-es szezonban, de saját tapasztalatából kiindulva arra buzdítja a hollandot, hogy minden helyzetben mutassa meg, mire képes igazán.
Érdekes szemszögből világított rá az F1 problémáira a Formula-E Aguri csapatát irányító Mark Preston, aki elmondta, ő mit változtatna a királykategóriában ahhoz, hogy a sorozat régi fényében tündököljön.
Farkas Balázs és Kádár Tamás révén két magyar is található minden idők száz legdrágább U17-es igazolásában. Az élmezőnyben a szupersztárok mellett az elkallódott tehetséget is felbukkannak. Nagy-Pál Tamás • A játékosok piaci értékének megbecsülésére szakosodott, és mértékadónak tartott transfermarkt.de listát … Bővebben
Izgalmas nap volt. Lehetett volna élvezetes is, helyette azonban meglehetősen küzdelmesre sikerült az Africa Race hetedik szakasza a Szalay Balázs és Bunkoczi László számára – a pilóta úgy fogalmazott: az idegek harca volt.
„Kiszivárogtak” az első hivatalos képek a Mercedes E-osztály karosszériájáról.
Egy brit felmérésben az újdonsült szülők több mint a fele arról számolt be, hogy jobb lett a szerelmi életük a gyerek születése után, mint előtte volt.
A „körön belüliek” elsősorban az úszóedzések hosszútávon kimerítő egyhangúságával magyarázzák, hogy egyre több élvonalbeli úszó „sokall be” és választ magának új klubot, edzőt, edzőpartnereket, mindent összevetve új környezetet. Ezek szerint az anyagi megfontolások csak másodlagosak lehetnek. Nem ritkán évtizedes – látszólag harmonikus – edző-versenyző kapcsolatok borulnak, de akad olyan ifjú reménység is, aki (szülői egyetértéssel vagy kezdeményezéssel) úgy csukja be maga mögött az ajtót, hogy annak a másik oldalán egy kiszámíthatatlan új világ vár rá.
Az ifjúsági Európa-bajnoki cím után 2015-ben „csak” bronzérmet szerzett Szuromi Hanga a kontinenstornán. Azt is váltóban, míg egyéniben tizedik helyezést ért el. Csalódott, de nem az eredmény, hanem a saját hibája miatt. Nagy-Pál Tamás • A nem kimondottan téli sportágakban … Bővebben