Harmadjára szólt a magyar Himnusz Ifj. Szabó Gábornak
A 130 centiméterre kiírt Silver Tour népes mezőnyéből 38 lovas tudta hiba nélkül teljesíteni a pályát, akik közül a pénteki győzelmét megismételve ismét ifj. Szabó Gábor volt a leggyorsabb Timpex Emlékkel.

Második helyen több mint két másodperccel lemaradva a bolgár Ivaylo Bonev végzett Amazing nyergében.

Harmadik helyen ismét ifjúsági válogatott kerettagunk, Szuhai Péter remekelt, ezúttal Turbo Breaker-t lovagolva.

A negyedik helyen Horváth Balázs és PM La Conta Z végzett, az ötödiken pedig ifj. Szabó Gábor másik lovával, Timpex Ben Hur-ral.
A horvát junior válogatott lovas, Dunja AL Jamal és Gioconda Z lett a hatodik, a korábbi magyar bajnok James Wingrave pedig a hetedik. A Gold Tourban is helyezett Monika Paulaus szerezte meg a nyolcadik helyet.

Fotó: Hajdu Kriszta, Lovasfoto.hu

Véghajrájához érkezett a női Magyar Kupa küzdelmei, ahol már lehet tudni az elődöntő párosítását is. Az utolsóként a legjobb négybe jutó Szentes a címvédő UVSE-t kapta. A hétvégén házigazdaként is helyt álló Dunaújváros pedig a BVSC-vel küzd meg a döntőbe jutásért. A két elődöntőt szombaton, míg a finálét vasárnap játsszák, utóbbi TV-s meccs lesz. Női […]