Tizenöt éves óriás

Jürgen Klopp liverpooli regnálása óta egyre több fiatal tehetség tűnik fel az Anfield Roadon. Közülük a legújabb a mindössze 15 éves nigériai Emeka Obi, aki 195 centiméteres magassága mellett a jó középső védők tulajdonságainak legtöbbjével is már rendelkezik.

Majer Dániel Újabb tinédzser tűnt fel a Liverpoolban. Ezúttal a 15 éves, 195 centi magas Emeka Obival bővült a vörösök fiatal tehetségekből álló listája. A Burytől igazolt középső védő pár éven belül akár a Premier League meghatározó bekkje is lehet.

Itt még a Bury mezében Fotó: nigeriatoday.ng

Itt még a Bury mezében  •  Fotó: nigeriatoday.ng

Obi hatszámjegyű összeg és később esedékes bónuszok fejében a harmadosztályú Buryből érkezett Liverpoolba, korábbi menedzsere, David Flitcroft nemes egyszerűséggel Anglia legjobb 15 éves játékosának nevezte. Egy mérkőzésen már pályára is lépett csereként a harmadosztályban, és a szintén a Premier League-ben szereplő Stoke Citynél is járt próbajátékon.

A vörösöknek azonban sikerült elhappolniuk őt a Stoke orra elől, nem kis részben Jürgen Kloppnak köszönhetően. A német szakemberről köztudott, hogy szeret fiatalítani és már korán mély vízbe dobni az ifjoncokat, ami pedig talán ennél is fontosabb, kiemelt figyelmet fordít a fejlődésükre az edzéseken. Obi két évvel ezelőtt csatlakozott a Buryhez, az augusztusi Morecambe elleni 4-1-es Checkatrade-kupán aratott győzelem alkalmával pedig a klub történetének legfiatalabb játékosa lett, aki pályára lépett az első csapatban.

Akkori menedzsere „emberi hegynek” becézte, és való igaz, már most olyan a fizikuma, amiről a PL-ben futballozó védők legtöbbje csak álmodott 15 évesen. De nem ez az egyetlen erénye, a szakemberek szerint minden más tulajdonsága is megvan ahhoz, hogy a jövő egyik kiemelkedő hátvédje váljon belőle az angol élvonalban. „A bemutatkozása előtt öt hétig edzett az első csapattal, mellette pedig az U18-as együttesben játszott. Amellett, hogy milyen magas, futballozni is megtanítottuk, szerintem erőssége lesz az angol futballnak. A nyári szünet alatt is minden nap bejött az edzőközpontba, fejben nagyon készül arra, hogy profi legyen” – mondta róla volt edzője.

Trent Alexander-Arnold 18 évesen a Tottenham ellen Fotó: dailymail.co.uk

Trent Alexander-Arnold (vörösben) 18 évesen a Tottenham ellen  •  Fotó: dailymail.co.uk

Ha így folytatja, Klopp előbb-utóbb szinte biztosan megadja neki az esélyt, ahogy tette azt a 18 éves Ovie Ejariával és a vele egykorú Trent Alexander-Arnolddal is. Mindketten bemutatkoztak már a felnőttek között, előbbi két mérkőzést játszott a Ligakupában és egy Premier League-találkozón is pályára lépett, míg utóbbi csak a kupában kapott lehetőséget. Nemrég nyilatkozta egyébként a vörösök korábbi akadémia igazgatója, hogy Arnoldot szinte szó szerint el kellett rabolniuk, hogy ne tudjon aláírni a rivális Evertonhoz, annyira jónak tartották.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS