Címke: NB I
Vidi: Egy trófeahalmozó és egy csapatkapitány is fő jelölt a kulcsposztra
Információink szerint két, a horvát bajnokságban szereplő belső védő is képben van a fehérváriaknál.
Megvan, mikor sorsolnak az NB I-ben
Az MLSZ pénteki tájékoztatása szerint június 30-án, csütörtökön 11 órától készítik el az OTP Bank Liga 2022/23-as bajnoki idényének sorsolását.
A Vidi kiütéssel kezdte az edzőmeccsek sorát – Horváth Ferenc új csapata bánta
Felkészülési mérkőzésen Petrjak, Babos, Dárdai, Hangya és Papp góljával nyertek a fehérváriak Dunaújvárosban.
A Vidi az NB I egyik legjobb fiatalját is megszerezheti – kivásárolhatják szerződéséből a játékost
A csakfoci.hu információi szerint közel a megállapodás a ZTE alapembere, Nikola Serafimov átigazolása kapcsán, így jó esély van rá, hogy a 22 éves védő Fehérváron folytatja pályafutását.
Újabb eurómilliós üzletet kötött az MTK – hivatalos
Ylber Ramadani után Bojan Miovski is a skót élvonalbeli Aberdeen labdarúgója lesz, a válogatott játékos átigazolási díjért vált klubot.
Fradi: Dániából érkezik a csapat új igazolása – hamarosan be is jelenthetik
A csakfoci.hu úgy tudja, a Fradi hamarosan bejelenti a dán élvonalbeli AaB együttesének középpályását, Rasmus Thelandert.
Újpest: Távozik a csapatkapitány, a legeredményesebb játékos és a válogatott középpályás, egy légiós érkezik – hivatalos
Nikola Mitrovic, Budu Zivzivadze és Szakály Péter mellett további két játékos is elhagyja a lila-fehéreket.
Teljesen megújult a Fradi Múzeum, amelyet Albert-kiállításal nyitottak meg újra – videó
Megújult a Fradi Múzeum, amelyet csütörtökön avattak fel hivatalosan, s vele egy időben nyitották meg a magyar labdarúgás egyetlen aranylabdásának, Albert Flóriánnak szentelt időszaki emlékkiállítást a Groupama Arénában.
A Honvéd kompenzációt is fizetett új edzőjéért a skótoknak – angol klubok elől szerezték meg a trénert
Több angol klub is érdeklődött a Dundee Unitednél Tam Courts kapcsán, aki azonban a kispesti lehetőséget választotta.
Váratlan fordulat: Nem Csercseszov irányítja a Fradit az edzőmeccsen – ez áll a háttérben
A zöld-fehérek orosz mestere nem tud leülni a kispadra Sepsi OSK elleni találkozón.
NB I: Az előző szezon legjobb mutatójával rendelkező kapusát szerezte meg a Vasas – csak Dibusz volt képes hasonlóra
A Vasas kedden jelentette be Dombó Dávid szerződtetését, aki az elmúlt bajnoki idényben mutatott teljesítménye alapján nagyon komoly erősítés lehet az angyalföldiek számára.
NB I: Spanyolországban és Olaszországban is megfordult, most a Honvédnál köthet ki – sajtóhír
A két évvel ezelőtt Kisvárdán is szerepelt horvát védőt, Niko Datkovicot a Budapest Honvéddal hozta szóba egy külföldi portál.
Újabb komoly erősítések a Vasasnál: 300 NB I-es meccse van a két új érkezőnek – hivatalos
A 11-szeres magyar válogatott Baráth Botond és a Kisvárdáról távozó Dombó Dávid is az NB I-es újonchoz igazolt.
NB I: A kedvezőbb feltételeket sem fogadták el, három alapember távozik az ezüstérmestől – hivatalos
Révész Attila elmondása szerint a korábbinál lényegesen kedvezőbb feltételeket ajánlott a Kisvárda Bumbának, Prengának és Cirkovicnak, de egyikük sem marad.
Vidi: Zivzivadze ára a 10-szeresére nőtt, nem tudta kifizetni egy német klub – az ügynök azt is elárulta, honnan hívják még
A fehérvári támadó ügynöke elmondta, hogy török, lengyel és magyar klub is érdeklődik Budu Zivzivadze iránt.
Beindult és pörög a piac az NB I-ben – átigazolási körkép
Így állnak az élvonal klubjai a nyári átigazolási időszak hivatalos nyitása után.
Edzőmeccsek: Így alakul az NB I-es csapatok felkészülése – az összes nyári találkozó egy helyen
Rengeteg edzőmérkőzést játszanak az OTP Bank Liga csapatai a nyári holtszezonban is. A könnyebb átláthatóság kedvéért folyamatosan frissülő menetrenddel jelentkezünk a felkészülési találkozókról. A következő napok programja mellett az összecsapásokat csapatokra bontva is megtaláljátok. Jó böngészést!
Rástartolt a Honvéd is az NB I-es rivális válogatott kiszemeltjére – sajtóhír
A klubjától ingyen távozó védő jobb ajánlatokat kapott Magyarországról, mint például a lengyel bajnokságból.
Az NB I-es alapember lehet a külföldi bajnokság sztárigazolása – sajtóhír
Bosnyák lapértesülések szerint ha a Velez Mostarnak sikerülne hazacsábítania Emir Halilovicot, az a nyár leghangzatosabb igazolása lenne a bajnokságban.
Ő lehet a Vidi nagy fogása: A lengyel bajnokság legjobb játékosát hoznák el – sajtóhír
Lengyel lapértesülések szerint a MOL Fehérvár 600 ezer eurós éves fizetéssel, plusz 100 ezer eurós aláírási pénzzel csábítja a lengyel élvonal gólkirályát.







