Calabria bizakodó, hogy sikerül jól zárni a szezont
Davide Calabria, a csapat saját nevelésű jobbhátvédje szerint mindent bele kell adniuk a hátralévő mérkőzéseken,…
Davide Calabria, a csapat saját nevelésű jobbhátvédje szerint mindent bele kell adniuk a hátralévő mérkőzéseken,…
Otthon győzött Sike József együttes a BVSC ellen, így a nemzetközi szereplés is karnyújtásnyira került az együttestől. Fotó: Miskolc VLC/facebook Az ötödik hely és az Euro Kupa a tétje a Miskolc és a BVSC párharcának a férfi Ob I rájátszásában. A mérkőzés első negyedében Pásztor duplájára Szabó Roland tudott válaszolni, 1-2. A második etapban átvették […]
Idén május 31-én lesz a Kihívás Napja. A Magyar Szabadidősport Szövetség ezúttal is várja azon önkormányzatok, iskolák, tűzoltóparancsnokságok, munkahelyek valamint médiacsapatok jelentkezését, amelyek 2017-ben is csatlakoznak a Kihívás Napja programjaihoz.
Magyarország legnagyobb szabadidősport rendezvényére, a Kihívás Napjára már elindult a nevezés a www.kihivasnapja.hu oldalon. „Ez a nap nem egy újabb, rutinnal átitatott nap az életünkben. Most az élet egyik legfontosabb, de manapság háttérbe szorult eleme kerül középpontba, a mozgás. A kihívás és a mozgás hallatán sokan meghátrálnak, de május 31-én tegyünk másképp, és győzzük le önmagunkat.” – nyilatkozta Salga Péter, a Magyar Szabadidősport Szövetség főtitkára.
A Kihívás Napjáról
Az eredetileg „Challenge Day” néven ismertté vált játékban a világon, idén – hazánkkal együtt – legalább 50 ország városai, falvai vesznek majd részt. Idén 26. alkalommal rendezik meg a Kihívás Napját Magyarországon. Mindeddig 1596 hazai település vett részt az eseményen és 8 millió ember játszott, sportolt a Kihívás Napján. „Célunk a kedvteremtés a mozgásban gazdag életmódhoz, a rendszeres sportoláshoz. Iskoláktól, munkahelyi csapatoktól, tűzoltó-parancsnokságoktól valamint médiacsapatoktól nevezési díjat nem kérünk, ingyenesen lehet a rendezvényhez csatlakozni az esemény weboldalának online regisztrációs felületén” – tette hozzá Salga Péter.
A jelentkezés további feltételeiről az országos rendezvény hivatalos oldalán, a www.kihivasnapja.hu –n olvashatnak.
Az országos bajnokság befejeztével Sós Csaba szövetségi kapitány – az edzőbizottság, majd a MÚSZ elnökségének jóváhagyásával – kihirdette a válogatott csapatot a júliusi, budapesti FINA-világbajnokságra. A vb-csapatba a riói olimpikonok közül 14 férfi és 9 női úszó kapott meghívást.