Címke: nemzetközi
Fassone: “Nyitva áll az ajtónk Donnarumma előtt”
Marco Fassone, a klub vezérigazgatója beszélt a Gianluigi Donnarumma szerződéshosszabbítása körül kialakult helyzetről. Az olasz…
Az Enthroners az egyik döntős!
Ősszel dönt az UEFA az önkéntes megállapodásról
Októberre halasztotta a döntést az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a Milan által hónapokkal ezelőtt benyújtott…
Homályos az ex-szolnoki játékos jövője
Több ajánlata is van, de még nem tudja, hol folytatja a Szolnokkal a 2016/2017-es szezonban mindent megnyerő játékos. Mint ismertes, Ugo Crousillat az idén minden megnyert a Szolnokkal. A bajnoki cím mellé, Magyar-Kupát, Szuperkupát és egy Bajnokok Ligája aranyat is hazavihetett. A BL-cím után azonban távozott a Tisza-partjáról. Crousillat most értékelt a maga mögött hagyott […]
Átadták a Dagály sétányt
Átadták a Dagály sétányt, hivatalos nevén Dagánysétány utcát Budapest XIII. kerületében pénteken. A több mint fél kilométer hosszú gyalogosút közvetlen összeköttetést teremt a 3-as metró Forgách utcai megállója és az újonnan épült Duna Aréna, illetve a jövőre megújuló Dagály strand között. Az ünnepségen Tóth József, a XIII. kerület szocialista polgármestere azt mondta: a Váci út […]
Átigazolási körkép, 1. rész
Szokásos módon elindult rovatunk, amelyben időről-időre összegyűjtjük a klubok játékoskeretében történő változásokat, a hivatalos bejelentéseket, illetve a már valahol napvilágot látott híreket. Íme, lehet szemezgetni! BVSC Távozott: – Érkezett: – – a keretről… EGER Érkezhet: Strahinja Rasovics (Barceloneta), Angelosz Vlahopulosz (Honvéd), Marko Avramovics (FTC), Távozott: Borisz Vapenszki (?), Erdélyi Balázs (OSC), Milos Csuk (Szolnok) FTC – végleges Érkezett: […]
Nyárindító Grand Prix-k a Balaton partján
Végérvényesen eldőlni látszik, hogy a Pulai Lovaspark helyet követel magának az ország legnépszerűbb versenyhelyszínei között. A csütörtöki régiós versenyt követően reggeltől estig a nyár első országos minősítő versenye zajlik a balatonvilágosi lovas objektumban. A balatonvilágosi versenyen rendezik a Grand Prix sorozat második állomását is. Vasárnap a gyermek Grand Prix-t 125 cm-en bonyolítják, melynek díja a Horze lovas áruház kétszázezer forintos vásárlási utalványa. Huszonhat lovas nevezett a háromszázötvenezer forint összdíjazású, 140 cm-en megrendezésre kerülő U25 kategóriára és a rendszerváltás óta rekordnak számító harminchat lovas a 150 cm-es felnőtt Grand Prix-re. A másfél millió forint összdíjazású versenyszám fontos pontja lehet az idei évben először kiírt bónusz Grand Prix díjazásnak, hiszen a kiskunhalasi forduló után az a lovas, aki most több pontot szerez, jelentős előnyre tehet szert.

A rendezőség mindenkit nagy szeretettel vár a könnyen megközelíthető balatonvilágosi Pulai Lovas centrumba. A jelenlévők továbbá az év egyik legnagyobb európai sporteseményét, a futball bajnokok ligája döntőjét a nagy kivetítőn élvezhetik, aki viszont nem tud a helyszínre látogatni, a rendezvényt az RiderLine online közvetítése révén kísérheti figyelemmel, valamint a Grand Prix-ről a Digi Tv közel egy órás közvetítést ad.

Montella: “Szeretnénk győzelemmel zárni a szezont”
Elérkezett a 2016/2017-es szezon utolsó mérkőzése, vasárnap délután a Milan a Cagliari ellen lép pályára…
Bajnokok Ligája: Íme, ők fújnak a hétvégén
A LEN közzétette, kik vezetik a Bajnokok Ligája Final Six meccseit. Íme a névsor… Hat különböző országból érkeznek játékvezetők az öt mérkőzésre. A nemzetközi porondon ismert bírókról van szó. Boris Margeta (szlovén), Adrian Alexandrescu (román), Matan Schwartz (izraeli), Sergey Naumov (orosz), Vojin Putnikovic (szerb), F. Xavier Buch (spanyol) vezetnek a három nap során. A Bajnokok […]
Érmekért megy az Európa-bajnokságra a magyar szkander-válogatott
Rangos világversenyre készülnek a magyar szkander-válogatott tagjai. A csapat május 14. és 21. között a sportág Európa-bajnokságán vesz részt. A lengyelországi Katowicébe 40 fős magyar delegáció utazik, ebből 35 versenyző.

A szervezők tájékoztatása szerint Európa közel 1000 szkanderosa áll asztalhoz Lengyelországban. „A magyar válogatott versenyzők számára ez az Eb is fontos természetesen, de a csapatnak a hazai rendezésű világbajnokságra kell csúcsformában lennie. Itt még azért látni fogjuk a hibákat, amiket igyekszünk kijavítani a budapesti vb-ig.” – mondta Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke, aki hozzátette: mindezek ellenére több érmet vár a csapattól.
„Minden bizonnyal mozgássérült kategóriában, junior korosztályban és a felnőtteknél is lesznek dobogósaink” – hangsúlyozta Csabai, aki egyben a nemzetközi, és az európai szövetség alelnöke is.
A magyar versenyzők ebben a sportágban rendre jól teljesítenek a nemzetközi versenyeken. Legutóbb, a szlovákiai Világkupán 6 aranyat, 10 ezüstöt és 10 bronzérmet szereztek.
Budapest 2006 után másodszor adhat otthont a vb-nek, amelyre szeptember 5. és 10. között kerül sor a MOM Sportközpontban. A szervezők a világbajnokságra rekordlétszámot, 50-55 ország 1500 versenyzőjét várnak, akik a junior, felnőtt és parakategóriában harcolnak majd az érmekért.
Sporttörténelmi miskolci-siker, váratlan edzői búcsúval
A Miskolc megszerezte az 5. helyet a BVSC ellen, ezzel a következő szezonban indulhat az Euro Kupában. Az öröm mellett távozott az edző is. Fotó: Miskolc VLC/facebook Nemcsak az ötödik helyről szólt a Miskolc és a BVSC párharca, hanem a másodikszámú európai kupaindulásról is. Nos, a harmadik mindent eldöntő meccsen az utolsó negyedben eldöntötte a […]
Rejtő Ildikó, a Nemzet Sportolója 80 esztendős
Csütörtökön nyolcvan esztendős Rejtő Ildikó olimpiai és világbajnok tőröző, a Nemzet Sportolója. Öt olimpiáról összesen hét éremmel tért haza, köztük két arannyal. Világbajnoki dobogó tetejére ötször állhatott fel. Ha teheti, ma is aktívan részt vesz az olimpiai mozgalom hazai eseményein.
Fradi – Már lehet elővételbe jegyeket venni a bronzcsatára
A hétvégén a második mérkőzésre kerül sor a harmadik helyért. A találkozóra már lehet jegyeket venni… Jegyet váltani elővételben a Vajda Péter utcai sorompós porta melletti regisztrációs konténer pénztárában lehet szerdától péntekig 14.00-19.00 óra között. – áll a Ferencváros hivatalos oldalán. Mint ismeretes, az OSC hazai pályán győzött a bronzcsata első meccsén, így akár egy […]
Futsal: az UEFA égisze alatt folytatódik a hazai szakemberképzés
Az UEFA akkreditálta a magyarországi futsalszakember-képzést, így az MLSZ kurzusán tavasszal végző hazai edzők már UEFA Futsal B-licencet vehetnek át.
Kitűzték az irányt a BVSC-nél!
A férfi Ob I-ben a vasutas együttes az 5. helyért játszhat. A csapat vezetőedzője, Szűcs Levente a nagy ugrásról is beszélt és a következő feladatról. Rögtön első rájátszásbeli meccsét megnyerte a BVSC a Szeged ellen, így az 5. helyért játszhat. Szűcs Levente a Miskolcot is legyőzné a következő körben, ezzel pedig kivívná ismét a nemzetközi […]
Éves közgyűlésre készül az MLSZ
Az MLSZ elnöksége összehívta a szövetség éves rendes küldöttközgyűlését.
Tour de Hongrie: jön a magyaros luxemburgi csapat
BringaSport – Tour de Hongrie – 2017.04.12 – Két éve Tom Thill révén megnyerték a magyar Tourt. 2015-ben és 2016-ban is harmadik lett Lovassy Krisztián a budapesti befutónál. „Lovász” mellett Rózsa
Vizes vb 2017: a FINA elégedett a budapesti előkészületekkel
A vizes világbajnokságok eddigi legjobbjának ígérkezik a nyári, magyarországi vb Cornel Marculescu, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA ügyvezető igazgatója szerint – közölte az MTI-vel hétfőn a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft..
Miakich Gábor az U19 válogatott új vezetőedzője
Elmarad szombaton a Vasas-Haladás bajnoki
Csak öt mérkőzést rendeznek az OTP Bank Liga 20. fordulójából, a Vasas-Haladás találkozót a Szusza Ferenc Stadion játékterének használhatatlansága miatt elhalasztották. A Versenybizottság elhalasztott egy NB II-es bajnokit is a hétvégéről.



























