Volvo kupa – Parádés feltámadás után, győzelem a horvátok ellen

volvokupa201602201-6-ra is vezetett az olimpiai ezüstérmes Horvátország a Volvo Kupán a magyar csapat ellen az első negyed után. Ezek után beindult a csapat és végül megnyerte a mérkőzést. A Volvo Kupa zárónapján az olimpiai ezüstérmes horvátok ellen zártuk a tornát. Az első mérkőzésen simán nyert Montenegró Szlovákia ellen, így két győzelem mellett, egy döntetlen gyűjtöttek […]

Read More

Maradna magyar

A kisebb néha jobb alapon a német másodosztályban szereplő 1860 München akadémiájáról igyekszik eljutni a felnőtt futballba Takács Kevin. A 14 éves középpályásra korosztálya egyik kiemelkedő ígéreteként tekintenek klubjában, s az ősszel a magyar U15-ös válogatottban is bemutatkozott. Most azonban … Bővebben

Read More

A cél a La Masia

Egyre gyarapodik a külföldön futballozó fiatalok száma, az U17-es válogatott tagjai például – kis túlzással – lassan kivétel nélkül rangos európai akadémián készülnek. A tizenhárom éves Mari Zoltán náluk jóval korábban kezdte, nyolc és fél évesen került ugyanis a Barcelona … Bővebben

Read More

Indul a Diapolo Téli Kupa!

altalanos polokep01Hétvégén startol a rangos Téli Kupa. A tornára 12 csapat nevezett és már a sorsolást is megejtették. A Budapesti Vízilabda Szövetség ismét megrendezi a több évtizedes múlttal rendelekező Téli Kupát. Mint ismeretes a verseny elsődleges célja, hogy felkészülést nyújtson az alacsonyabb osztályú együtteseknek a tavaszi rajt előtt. Idén változik az esemény neve is, hiszen Diapolo Téli […]

Read More

Szöcske-mutatvány

A sikeres hazai birkózás nagy alakjainak egyike, Lőrincz Tamás már fiatalon megmutatta, mire képes a legjobbak között. Még húsz éves sem volt, egészen pontosan 19 éves és négy hónapos, amikor 2006-ban, Moszkvában megnyerte a kötöttfogás 66 kg-ban a felnőtt kontinensviadalt. … Bővebben

Read More

Veretlen bajnokok

A serdülők és az ifjúságiak után az újonc asztaliteniszezők Top–12-bajnokságát rendezték meg. A helyszín, akárcsak az ifik esetében, a budai Marczibányi téri Ormai László-csarnok volt. STJ • A fiúknál a KSI SE három versenyzőt delegált a viadalra, a sportiskolásokon kívül … Bővebben

Read More

Nyolc magyar úszóarany Lausanne-ban

uszasNégy számban állt rajthoz és mind a négyben győzött Hosszú Katinka a Lausanne-ban zajló, 40 ezer svájci frank (11,6 millió forint) összdíjazású nemzetközi úszóverseny első versenynapján. A szombati döntők közül egyet-egyet nyert Verrasztó Dávid, Bernek Péter, Sebestyén Dalma és Jakabos Zsuzsanna is. Hosszú, aki a múlt héten a windsori rövidpályás világbajnokságon hét aranyérmet szerzett, a […]

Read More

Megvan a tizenhárom kapitányjelölt – Íme, a nevek

általanos kép0123Nyilvánosságra került annak a tizenhárom szakembernek a névsora, akik beadták a pályázatukat a megüredesedett kapitányi posztra. A névsor igen illusztris. December 9-éig tizenhárom szakember adta le pályázatát a férfi szövetségi kapitányi posztra. A szövetség az elmúlt hétvégi kupameccsek miatt nem hozta nyilvánossára a névsort, azonban most megtette. A szakemberek között – mint már korábban beszámoltunk róla, […]

Read More

Ellőtt kukoricaszemek

Bár csapatban két Európa-bajnoki címet is hozott a 16 éves Pekler Zalánnak 2016, ő és edzője sem minősíti áttörésnek az esztendőt – merthogy a korábbi eredmények alapján törvényszerű volt, hogy sikeres szezont zár a Finomító SLK sportlövője. reb  •A sportlövészetben … Bővebben

Read More

Díszasztalnál a BVSC

Remek októberi teljesítményének köszönhetően a BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztálya nyert el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A fővárosiak megnyerték a 100 ezer forintot „érő” … Bővebben

Read More

Elbúcsúzott Biros Peti!

birosgala01Telt ház és vastaps mellett búcsúztatták háromszoros olimpiai bajnokunkat.  Nagy sikert aratott Biros Péter búcsúmeccse. A körítésről és a játékosokról nem is beszélve. A mérkőzés előtt a Bitskey bejáratnál aláírásokat lehetett gyűjteni a klasszisoktól. Kásás Tamás, Benedek Tibor, Madaras Norbert és természetesen az ünnepelt, Biros Péter bőszen osztogatta az autogrammokat. Majd megkezdődött a várva várt […]

Read More

Világbajnokot győzött le Krucsó Szabolcs

A holland bajnok, Wout-Jan Van der Schans istállójában lovagló, Matyi Bianka a hétvégén a belgiumi Opglabbekben nemzetközi versenyen állt starthoz, ahol a rangos mezőnyben a 130 cm-es, kétfázisos versenyszámban, a szürke Cadwallader M-el a tizedik helyen végzett.

matyi bianka

Az elmúlt évtizedekben már hozzászoktunk, hogy a bécsújhelyi Arena Nova csarnokában kezdődik a a térség számára a fedettpályás szezon. Az idei évben is szerephez jutottak sportszakembereink, Schlezák Melinda versenybíróként, Erdélyi Magdolna pályaépítőként. A szép magyar eredmények sem maradtak el, amelyek közül legkiemelkedőbb a szombati nagykör győzelem volt. Krucsó Szabolcs Chacco Boyjal meg tudta nyerni a legutóbbi Európa- és világbajnok csapat aranyérmes holland, Jur Vrieling előtt a hiba-idős 140 cm-t.

arena nova chacco boy

A fiatal lovak döntője is magyar himnusszal záródott. Első lett a hét éves, Borpa Puszta Kft. tulajdonában lévő Express, akit a nemrég második gyermeke születését ünneplő, Szentirmai Péter lovagolt. A 130 cm-es kis kör döntőben a gyermek Európa-bajnoki hatodik, Alasztics Aliz ismét hozta a szép eredményt, hiszen hibátlan összevetés után, második lett a pej Charnevállal. A vip kör döntőjében Kovács Dóra tanítványa, Bognár Dóra Rádiháza Bohókással lett a harmadik. A négy napos versenyen több magyar helyezés is született, az eredménylista itt található:

http://www.csi-arenanova.at/index.php/ausschreibung

Read More

Duplázik a Csata

A Csata DSE két együttest is indít kosárlabdában a kiemelt leány-kadetbajnokságban. Az A jelű együttes alanyi jogon szerepel a legjobbak között, míg a B jelű, a kora alapján serdülőcsapat selejtezőn vívta ki a részvétel jogát. Lakner Gábor • A kosárlabda … Bővebben

Read More

Az alázatos oroszlán

Nemrég még az NHL-drafton első helyen elkelt Auston Matthews is a „zürichi oroszlánokat” erősítette, így Révész Marcell a fejlődése szempontjából a legjobb helyre került a Zürich Lionshoz. A 16 éves, korosztályos válogatott jégkorongozónak keményen kell dolgozni, de jól érzi magát … Bővebben

Read More