Eldőlt, hol fogadja női válogatottunk a franciákat

Barcelona, 2018. július 15.
Bíró Attila, a magyar válogatott szövetségi kapitánya magyaráz a játékosoknak a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság nõi tornájának csoportkörében Törökország ellen játszott mérkõzésen 2018. július 15-én.
MTI Fotó: Illyés TiborMegvan a helyszíne az Európa Kupa mérkőzésnek, a lányok Egerben játszanak a franciák ellen. Három hét múlva női válogatottunk a franciákat fogadja, méghozzá Egerben. „A továbbjutásunk remélhetőleg nem lehet kérdéses, ugyanakkor az sem mindegy, hányadik helyen sikerül ezt kivívni, hiszen a csoportelsők azonnal négybe jutnak az Európa Kupa hatos döntőjét illetően. A kísérleti fázisnak vége, […]

Read More

U19-es Eb: ötméteresek után, vereség a hollandoktól – 4. helyen zárt a válogatott

u18vbnoi01Nagy csatában végül ötösökkel maradt alul csapatunk.  Nem sikerült az érem az U19-es Eb-n. A Faragó csapat a bronzéremért zajló meccsen az első negyedben hátrányban került, mely a nagyszünetben háromgólosra hízott. A fordulás után, Kiss, Faragó és Kudella révén feljöttünk egálra. Az eredmény a rendes játékidőben nem változott, így jöhettek a büntetők, ahol a hollandok […]

Read More

Eb: Spanyolország nagy falat volt – női válogatottunk a 4. helyen végzett

Barcelona, 2018. július 27.
Keszthelyi Rita (b) és a spanyol Pilar Pena a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság nõi tornáján a bronzéremért játszott Magyarország - Spanyolország mérkõzésen 2018. július 27-én.
MTI Fotó: Illyés TiborHatgólos vereséget szenvedtünk a spanyoloktól. A mérkőzés elején beragadtunk. A spanyolok sorozatban lőtték a gólokat. A hajráig négyig jutottak, mikor tőlünk Szilágyi villant. A folytatásban Anna Espar már a második találatát szerezte, így az első negyed után, 1-5 állt az eredményjelzőn. A második nyolc percben Maica Garcia már közte ötre növelte a spanyol előnyt, 1-6. […]

Read More

Eb: könnyed siker a németek ellen

Barcelona, 2018. július 21.
Csabai Dóra (j) és a német Sophia Eggert a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság nõi tornájának csoportkörében játszott Magyarország - Németország mérkõzésen 2018. július 21-én.
MTI Fotó: Illyés TiborA címvédő magyar női vízilabda-válogatott 26-1-re nyert a német csapat ellen szombaton a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek zárófordulójában. Egy nappal a magyar-német férfipárharc után a nőknél is ez volt a párosítás, de míg pénteken nagy meglepetésre döntetlen született, erre szombaton semmi esély nem volt. A végeredményt eleve előre jelezte az, hogy a két női válogatott […]

Read More

Bíró Attila: kettőt léptünk előre

BiroAttilaMTI012Bíró Attila szövetségi kapitány szerint a címvédő női válogatott előrelépett a legutóbbi olimpián és világbajnokságon egyaránt bronzérmes oroszok csütörtöki legyőzésével a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon. “Igazából ha egy góllal kikaptunk volna, akkor is ugyanezt mondanám, mert sokkal jobb védekezést mutattunk be, mint a spanyolok ellen. A lényeg az volt, hogy egy olyan csapatépítő mérkőzést játsszunk, ami […]

Read More

Eb: Győzelem Oroszország ellen

Barcelona, 2018. július 19.
Leimeter Dóra (j) és az orosz Anasztaszija Szimanovics a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság nõi versenyének csoportkörében játszott Magyarország - Oroszország mérkõzésen 2018. július 19-én.
MTI Fotó: Illyés TiborLányaink parádés meccsen győztek az oroszokkal szemben. Jól kezdtünk, hiszen Keszthelyi, Gyöngyössy majd Gurisatti révén már 3-0-ra elhúztunk a hajrára. Az etap végén pedig 4-2 állt az eredményjelzőn. A második nyolc percben többször feljött az orosz válogatott, előbb 4-3-ra majd 5-4-re. A nagyszünetben Szilágyi állította be a 6-4-es állást. A harmadik nyolc percben a küzdés […]

Read More

Keszthelyi Rita: még mindig buta hibákat követtünk el

Budapest, 2017. július 16.
Keszthelyi Rita (b) és a japán Szuzuki Kotori a nõi vízilabdatorna C csoportjában játszott Magyarország - Japán mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 16-án. Magyarország-Japán 20-11.
MTI Fotó: Czagány BalázsA magyar válogatott csapatkapitánya látja, miben kell fejlődnünk az oroszok elleni meccs előtt.  A magyar női válogatott megszerezte a második győzelmét a barcelonai Eb-n, hiszen 23-6-ra vertük a szerbeket. “Nem arra készítettem fel a csapatot, hogy csináljunk szándékosan emberhátrányokat, ezt megtették a játékvezetők. Egy ilyen meccsen tizenöt hátrányt soknak tartok, de volt haszna, mert tudtunk gyakorolni” […]

Read More

Európa-bajnokság: a 4. nap programja – Szerbia következik

keszthelyikoszticsak01Harmadik meccsét játssza női válogatottunk az Eb-n. A második meccs lesz ma a miénk. Egy győzelem és egy vereség eddig a mérleg, ma tovább javíthatják Keszthelyiék. A holland-olasz meccs igazi csemege lehet a vízilabda kedvelőinek. Július 17., kedd: 14:00 Oroszország – Németország 15:30 Magyarország – Szerbia 17:00 Görögország – Horvátország 18:30 Franciaország – Izrael 20:30 Hollandia – […]

Read More

Bíró Attila: egy közepes edzésnek megfelelt

Barcelona, 2018. július 15.
Bíró Attila, a magyar válogatott szövetségi kapitánya magyaráz a játékosoknak a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság nõi tornájának csoportkörében Törökország ellen játszott mérkõzésen 2018. július 15-én.
MTI Fotó: Illyés TiborA szövetségi kapitányunk a török meccs után, még edzést vezényelt a lányoknak.  “Egy közepes edzésnek megfelelt, de a második fele most jön, lesz egy hosszabb úszás a lányoknak, így lesz teljes a nap” – mondta Bíró Attila a törökök 32-5-ös legyőzése után az Eb-n. “Az volt az egyik cél, hogy mindenki lőjön gólt, ez sikerült, […]

Read More

Érmekben bíznak válogatottaink az Eb-n!

Budapest, 2017. december 19.
Parkes Rebecca (elöl) és a spanyol Matilde Ortiz Reyes a nõi vízilabda világliga európai selejtezõjében, a Magyarország - Spanyolország mérkõzésen a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. december 19-én.
MTI Fotó: Illyés TiborMár csak néhány nap van az Európa-bajnokságig. Így a két kapitány, Bíró Attila és Märcz Tamás kitűzte a célokat a kontinenstornára.  Bíró Attila, a női csapat szövetségi kapitánya hangsúlyozta, tervei szerint együttese mérkőzésről mérkőzésre fejlődik majd, s a második héten már a legjobb teljesítményét tudja nyújtani.    “Próbálunk átállni a mediterrán életstílusra annak érdekében, hogy […]

Read More

Gólgazdag mérkőzésen vereség az amerikaiaktól

Budapest, 2018. június 29.
Gurisatti Gréta (b) és az amerikai Kiley Neushul a nõi vízilabda Vodafone Kupa Magyarország-Egyesült Államok mérkõzésén a budapesti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2018. június 29-én.
MTI Fotó: Kovács TamásKözelebb került női válogatottunk, mint legutóbb az Egyesült Államokhoz.  Nyolc góllal kapott ki a magyar csapat a rotterdami tornán. Az első negyedben 3-3-mal végeztek a csapatok, a másodikban azonban elhúzott az Egyesült Államok, a nagyszünetben 8-5 volt oda. A különbség pedig egyre nőtt, a vége 17-9 lett. Holnap Olaszország ellen zárjuk a tornát. Felkészülési torna […]

Read More

Női válogatott: Hollandia a harmadik negyedben átgázolt a magyar csapaton

Budapest, 2018. február 27.
Keszthelyi Rita (b) és a holland Marloes Nijhuis a nõi vízilabda világliga Magyarország-Hollandia mérkõzésén a budapesti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2018. február 27-én.
MTI Fotó: Szigetváry ZsoltVereséggel kezdte női válogatottunk a rotterdami tornát. Fotó: MTI / archív Bíró Attila együttese a rotterdami tornán csiszolja az Európa-bajnokság előtt a tudását. Nos, a mieink a hollandokkal, az olaszokkal és az amerikaiakkal játszanak Hollandiában. Az első napon a házigazdákkal találkozott a csapat. Jól kezdődött a mérkőzés, hiszen az első negyedben 3-1-re elhúztunk, még a másodikban már […]

Read More

Női válogatott: íme, a holland torna programja

általanos kép0123Bíró Attila együttese az Eb előtt Rotterdamban vesz részt egy felkészülési tornán. A Vodafone Kupa után, már Rotterdamban csiszolhatja tudását a csapat szerdától péntekig. Felkészülési torna:(Rotterdam) Július 4., szerda: 18.00 USA – Olaszország 19.30 Hollandia – Magyarország Július 5., csütörtök: 18.00 Magyarország – USA 19.30 Hollandia – Olaszország Július 6., péntek: 14.00 Olaszország – Magyarország […]

Read More

Bíró Attila: jobbak leszünk

BiroAttilaMTI012Női válogatottunk szövetségi kapitánya bizakodóan értékelt a Vodafone Kupa után.  Japán és Ausztrália után, az amerikai válogatott nagy falatnak bizonyult a Vodafone Kupán, így lányaink a második helyen végeztek a felkészülési tornán. Bíró Attila a meccs után az M4 Sport-nak elmondta: Totálisan gyenge volt a támadójátékunk. Simán kikaptunk, kozmetikázni lehetett volna a végén, de nem tettük […]

Read More

Magabiztos bemutatkozás – női válogatottunk lesimázta Japánt

keszthelyikoszticsak01A Vodafone Kupa nyitónapján egy sokgólos meccsen győzött a csapat. Bíró Attila újoncot is avatott. Hamar tudatosítottuk Japánban, hogy itt csak egy csapat nyerhet ma. Keszthelyi vezérletével 6-1-re elhúzott a magyar válogatott az első negyedben és innen egészen húszig nem volt megállás. Csapatkapitányunk hatig jutott, még Gurisatti ötig, de a csapat összes tagja remekelt. Újonc is […]

Read More

Női válogatott: kemény ellenfelek jönnek

Budapest, 2018. június 19.
Keszthelyi Rita csapatkapitány, az UVSE játékosa a nõi vízilabda-válogatott edzésén a margitszigeti Széchy Tamás Uszodában 2018. június 19-én.
MTI Fotó: Szigetváry ZsoltMúlt héten a férfiak voltak porondon, most a lányokat csodálhatjuk a Margitszigeten. Megkezdődik a nagyüzem az Eb előtt, női válogatottunk a Vodafone Kupán csiszolhatja szerdától tudását a japánok, az amerikaiak és az ausztrálok ellen. Szövetségi kapitányunk úgy fogalmazott, hogy “a legjobb erőfelmérő szerinte a világ legjobbjaival találkozni.” Ne felejtsük, hogy férfi válogatottunk Duisburgba ugrik medencébe a […]

Read More

Nehéz ellenfelekkel készül női válogatottunk az Eb-re

Budapest, 2018. június 19.
Keszthelyi Rita csapatkapitány, az UVSE játékosa a nõi vízilabda-válogatott edzésén a margitszigeti Széchy Tamás Uszodában 2018. június 19-én.
MTI Fotó: Szigetváry ZsoltAz Egyesült Államok, Ausztrália és Japán lesz az ellenfele az Eb-címvédő női válogatottnak a Vodafone Kupán. (MTI Fotó: Szigetváry Zsolt) Bíró Attila szövetségi kapitány az eseményt felvezető keddi sajtótájékoztatón elmondta, azért választotta a tengerentúli riválisokat, mert úgy számolt, ha lemaradnának a világliga szuperdöntőjéről – amely végül be is következett -, akkor se teljen úgy el […]

Read More

Női válogatott: Bíró Attila kijelölte a célt!

Budapest, 2017. július 24.
Bíró Attila szövetségi kapitány (k) a nõi vízilabdatorna negyeddöntõjében játszott Görögország - Spanyolország mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 24-én.
MTI Fotó: Czagány BalázsAz éremszerzés a célja a magyar női vízilabda-válogatottnak a júliusi barcelonai Európa-bajnokságon, melyre a keret címvédőként hétfőn kezdte meg hathetes felkészülését. Bíró Attila szövetségi kapitány a gárda hétfői sajtónyilvános edzésén elmondta, az első hetet Herceg Noviban tölti majd a társaság, s a korábbi években megszokottaktól eltérően ezúttal már korán elkezdik a taktikai elemek átvételét is […]

Read More

Megvan női válogatottunk bő Eb-kerete!

BiroAttilaMTI012Bíró Attila megnevezte nyári csapatát, egy újonc is készülhet az Európa-bajnokságra. A magyar női szövetségi kapitány megnevezte játékosait a nyárra. Bíró Attila 17 pólósnak küldött meghívót, akik között Tóth Eszter, a BVSC kapusa is ott van újoncként. „A megnevezett játékosok tették rám a legjobb benyomást a válogatott edzéseken, mérkőzéseken, még akkor is, ha mint korábban […]

Read More

Női válogatott: Íme, a szentpétervári keret

Budapest, 2017. július 24.
Bíró Attila szövetségi kapitány a nõi vízilabdatorna negyeddöntõjében játszott Magyarország - Kanada mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 24-én.
MTI Fotó: Koszticsák SzilárdSérülések is belejátszottak a szövetségi kapitányunk döntésébe a sorsdöntő meccs előtt. Kasó Orsolya és Szilágyi Dorottya sérülés miatt nem játszhat a magyar női vízilabda-válogatottban kedden Oroszország ellen a szentpétervári világliga-mérkőzésen. A korábban kihirdetett 17 fős keret tagjai közül Lekrinszki Gina (Szentes) és Utassy Kata (BVSC) sem lesz tagja a csapatnak. A magyarok egy pont megszerzésével […]

Read More