Európa Kupa: tükörsima siker a németek ellen

Budapest, 2017. július 20.
Csabai Dóra (j) és a holland Vivien Sevenich a nõi vízilabdatorna C csoportjában játszott Magyarország - Hollandia mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 20-án.
MTI Fotó: Koszticsák SzilárdNői válogatottunk az olaszok ellen aratott győzelem után, a németeket is legyőzte, de még nincs vége a napnak.  Már a mérkőzés előtt lehetett tudni, hogy nagyarányú győzelem fog születni, hiszen az első napon a görögök 32-3-re verték a németeket. Nos, már az első negyedben látszott, hogy nincs egy súlycsoportban a két gárda, 6-1-es első negyed […]

Read More

Európa Kupa: Parádé az elején és a végén – Győzelem a nyitányon

benu magyar-ausztralnoi07Az első és az utolsó negyedben női válogatottunk lehengerlő volt, így Olaszország ellen győzelemmel kezdtük az Európa Kupát. Női válogatottunk Voloszba utazott, ahol az Európa kupa csoportmeccseinek nyitányán az olasz válogatottal mérkőzött. Bíró Attila a világligához képest öt helyen frissített csapatán. A mai mérkőzés első negyedén ez nem látszott, hiszen 1-1 után, Vályi, Rybanska majd Gurisatti […]

Read More

Íme, az olasz válogatott kerete ellenünk

noi magyar-gorog mtiBíró Attila csapata ma megkezdi az Euro Kupa küzdelmeket az olaszok ellen. A talján válogatott erős kerettel érkezett Voloszba.   Az olasz csapat Ausztrália után Volosz felé vette az irányt és ma megküzd női válogatottunkkal az Európa Kupában. Jó hír, hogy ha nem is élő közvetítés, de élő eredménykövetés lesz a ma esti mérkőzésről, ide […]

Read More

Naptárat elő – Íme, ez vár ránk februárban

Budapest, 2017. július 25.
Egy magyar játékos a férfi vízilabdatorna negyeddöntõjében játszott Magyarország-Oroszország mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 25-én.
MTI Fotó: Czagány BalázsParádés hónap elé nézünk, véget ér az alapszakasz a férfi Ob I-ben, klubcsapataink tovább folytatják küzdelmeiket a kupákban. Női és férfi válogatottunkat is csodálhatjuk.  Íme, a februári menü:  1-4. Női vízilabda Európa Kupa, selejtező, Volosz 7. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 8. forduló 15-18. Férfi vízilabda Európa Kupa, selejtező, Kecskemét 24. Férfi vízilabda ob I, […]

Read More

Bíró Attila: Sikerült meglepni az oroszokat

BiroAttilaMTI012Női válogatottunk kapitánya értékelte az oroszok legyőzését, azt is elmondta, miben kell még fejlődnünk.  Fotó: MTI / archív A világliga 3. körében 12-9-re győzött női válogatottunk. Bíró Attila így értékelte a sikert: „Úgy gondolom, hogy megleptük az oroszokat a védekezésünkkel, az első két negyedben nem tudták beadni a labdát, így nem is kaptak kiállítást. Kintről, […]

Read More

Teke Bajnokok Ligája – A férfi csapatok győztek a negyeddöntőben

A férfiak győzelemmel, a nők vereséggel kezdték a teke Bajnokok Ligája negyeddöntőjét.

 

A férfiaknál a Zalaegerszegi TK hazai pályán 6-2-re nyert a német KC Scwabsberg ellen, az Alabárdos Szegedi TE ugyancsak hazai pályán 5-3-ra verte a német Bamberg együttesét. A nőknél a Rákoshegy hazai környezetben a szlovén Celjét fogadta és végül 5-3-ra kikapott.

A legrangosabb sorozat negyeddöntőinek visszavágóit február 17-én rendezik meg. A párharcok győztesei bejutnak a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, amelyet a németországi Bambergben bonyolítanak le március végén.

Eredmények:

férfiak

Alabárdos Szegedi TE – Bamberg (német) 5-3

Zalaegerszegi TK – KC Scwabsberg (német) 6-2

nők

Rákoshegy – Celje (szlovén) 3-5

Read More

Bíró Attila szűkítette keretét

Budapest, 2017. július 24.
Bíró Attila szövetségi kapitány a nõi vízilabdatorna negyeddöntõjében játszott Magyarország - Kanada mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 24-én.
MTI Fotó: Koszticsák SzilárdBíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte szűkített keretét a világbajnoki bronzérmes oroszok elleni hétfői világliga-mérkőzésre. A szövetség honlapjának vasárnapi tájékoztatása szerint a Hajós Uszodában telt ház várja majd a 18.30 órakor kezdődő meccset, ugyanis hamar elkeltek a jegyek. “Azt szeretném látni, hogy a lányok képesek-e kétszer közel ugyanazon a szinten teljesíteni. A […]

Read More

Elhunyt Dr. Beke Imre

Szomorú hír érkezett. 78 éves korában elhunyt Dr. Beke Imre. Abádszalóki termelőszövetkezet első embereként sport klubot vezetett, versenyeket rendezett és eredményes lovakat tenyésztett. Tenyésztői munkájának legeredményesebb lova, az elmúlt évtizedek egyik legjobb ugrólova, Merán volt.

2525 meran

Dr. Beke Imre versenybíróként, majd később fiait menedzselve állandó szereplője volt a lovas életnek.

Nyugodjon békében!

Read More

LEN – Számos változás jöhet

általanos kép0123Ostiában a LEN (Európai Úszószövetség) megbeszélésén a női Euroliga sorsolás mellett néhány változást eszközöltek, ami érinti a közeljövőt. Az idén indított Európa Kupa küzdelemsorozatott oda-visszavágós rendeszerben bonyolítanak le jövőre, ezek után alakul ki a Final Eight, amelyből a legjobb négy együttes kvalifikál majd a Világliga Szuperdöntőjébe. Érdekességként 2019-ben vagy 2020-ban elindul az U15-ös Eb is, […]

Read More

Ez kemény lesz – Íme, női válogatottunk jövő heti programja

benu magyar-ausztralnoi07Négy nap alatt négy meccset is játszik Bíró Attila csapat Voloszban.  Nem lesz egyszerű női válogatottunk jövő heti programja. Hétfőn az oroszokat fogadjuk a világligában, még csütörtöktől Voloszba utazik, hogy megküzdjön – a most debütáló új sorozatban – az Európa Kupában sorrendben Olaszországgal, Németországgal, Görögországgal és Izraellel. A négy nap során négy meccset játszik pénteken kettőt […]

Read More

Hosszabbított a BVSC egyik kulcsembere

MátézsuzsannaSzezon közben hosszabbított a Szőnyi útiak pólósa. Mai hír, hogy Máté Zsuzsannával hosszabbította BVSC, így 2019-ig a Szőnyi úton fog pólózni a klub és a válogatott kerettag. Csapatunk fiatal védője, a magyar válogatott kerettag Máté Zsuzsanna, 2019.06.30.- ig meghosszabbította szerződését klubunkkal. Bár több riválisunk is szívesen látta volna a soraiban, Zsuzska- nagy örömünkre- egyértelműen a maradás […]

Read More

A spanyolokat legyőző játékosok a bő keretben

BiroAttilaMTI012Bíró Attila döntött. Íme, az oroszok elleni világliga keret. A női szövetségi kapitányunk bejelentette a harmadik fordulóra az oroszok elleni csapatát. Két játéknapot követően mind a négy csapatnak egy-egy győzelme és veresége, így egyformán három pontja van. A négy európai együttes közül az első három jut a selejtezőből a nyolcas szuperdöntőbe. Az oroszok elleni összecsapást követő […]

Read More

Íme, a leány ifi vb és junior Eb-re készülő csapat

ált. polókép03Január végén Faragó Tamás keretedzést vezényel, amelyre megnevezte csapatát.  A meghívottak: Kapusok: Aranyi Réka, Maczkó Lilla, Magyari Alda, Pápai Barbara – UVSE Mezőnyjátékosok: Vályi Vanda, Kiss Eszter Lara, Jenei Kata, Rybanska Natasa, Muzsnay Fanni, Petőváry Luca, Ármai Zita, Faragó Berta, Utassy Kata, Szellák Csenge, Tátrai Szonja, Pap Mónika, Kudella Panna, Dömsödi Dalma, Kékesi Borbála, Peresztegi […]

Read More

Euroliga: Két csapatunk is ott van a legjobb nyolc között

Budapest, 2017. november 4.
Jevgenyina Ivanova, a Kirisi (j2) és Rebecca Parkes, az UVSE (j) játékosa a nõi vízilabda Európai Szuperkupa UVSE-Kirisi (orosz) mérkõzésén a budapesti Komjádi Béla uszodában 2017. november 4-én.
MTI Fotó: Czagány BalázsHáromból két csapatunk is továbbment a legrangosabb európai kupasorozatban a legjobb nyolc közé.  Veretlenül, jutott tovább az UVSE a negyeddöntőben az Eurligában, miután a BVSC-t is legyőzte vasárnap a Hajósban. A Szőnyi útiak azonban pont nélkül estek ki. A Dunaújváros is készülhet a következő körre, Mihók Attila csapata az utolsó napon az Utrechtet verte Barcelonában. […]

Read More

Euroliga – Keszthelyi-parádé, az UVSE a címvédő kiütésével már továbbjutó

KeszthelyiRita2018011901A rendező UVSE, Keszthelyi Rita fantasztikus játékának, s többek között féltucat góljának köszönhetően 11-5-re kiütötte szombaton a címvédő orosz Kirisi csapatát a női vízilabda Euroliga budapesti csoportselejtezőjében, a Hajós Uszodában. A százszázalékos magyar együttes így már továbbjutott. Fotó: Madar Dávid A címvédő orosz és a LEN Kupa-győztes magyar csapat ebben a szezonban már megmérkőzött egymással, […]

Read More

Euroliga: Felemás első nap

UVSE2017111501Az UVSE bár győzött, a BVSC és a Dunaújváros kikapott az első napon. Fotó: UVSE / facebook archív Az UVSE négy góllal verte az Euroliga második fordulójának nyitányán a Vouliagmeni együttesét. Szintén ebbe a csoportban aBVSC hétgólos vereséget szenvedett az orosz Kirishitől. A harmadik magyar csapat a Sabadelltől kapott ki a H-csoportban. G-csoport (Hajós) UVSE […]

Read More

Euroliga: Rajtra kész mindhárom együttesünk

UVSEeuroliga2kor01Az UVSE és a BVSC itthon, még a Dunaújváros idegenben próbál továbbjutni. Fotó: UVSE / facebook Négy csoportban folytatódik az Euroliga küzdelemsorozata. Az UVSE és a BVSC a Hajósban, a G-jelű négyesben meccsel a Kirishivel és a Vouliagmenivel. A harmadik magyar együttes, a Dunaújváros Barcelonába utazik, ahol két spanyol és egy holland együttes lesz az […]

Read More

Női Ob I: rekord a 12. körben

szentes2018011701Az UVSE megszerezte a tizenkettedik győzelmét. Szentesen csúcsok dőltek meg. Fotó: Szentesi Vízilabda Klub / facebook Pazar formában van az UVSE, most a Fradit verte, így továbbra is hibátlan mérleggel vezeti a pontvadászatot. A BVSC Szentesről hozta el a három egységet. A Kurca-Partiak szerint, nézőszám rekord dőlt meg a meccsen, mint írják annyian nem voltak […]

Read More