Fontos kérdésekről döntött az MVLSZ
Megvan, hány csapat szerepel majd a következő idényben a férfi Ob I-ben. A tavalyi szezonban szerepelt először tizenhat csapat a férfi Ob I-ben. A Magyar Vízilabda Szövetség pénteken pedig arról döntött, hogy a létszám továbbra sem változik. Így a következő 2017–2018-as kiírásban is tizenhat együttes játszik a magyar bajnokság első osztályában. Az MVLSZ elnöksége a légiósok […]

Világ- és Európa-bajnok pólósaink is beneveztek a női Masters vb-re. Többek között Stieber Mercédesz, Pelle Anikó, Kis-Primász Ágnes, Szalkay Orsolya, Gruber Laura is tagja lesz annak a csapatnak mely elindul a nyári budapesti Masters vb-n. A csajok összesen nyolc világbajnoki és tizenhét Európa-bajnoki érmet nyertek. Most ismét összeállnak. „Valamennyiünk életét a mai napig meghatározza a […]
Sérülés miatt már nem számíthat az idényben Mihók Attila a fiatal pólósára. Carolina Slagter az idei szezonban végig sérüléssel bajlódott, kilenc meccsen szerepelt a Dunaújvárosban és öt gólt lőtt. A pólós jövője az idényre eldőlt, hiszen vállsérülése miatt már nem ugrik medencébe. Az Újváros a második helyen áll a női Ob I-es tabellán. Nyolc pont a hátránya […]
Egyetlen góllal, de jobb volt az Eger Németországban a Hannovernél, így értékes három egységgel gazdagodott. Az első negyed elején 1-0-ra még a Hannover vezetett, aztán Hosnyánszky helyre tette a német csapatot, egy akciótalálattal valamint egy emberelőnyös góllal, ezzel megfordított a hevesi gárda a meccset. Sőt, Vapenski és Kovács már háromra hízlalta az előnyt, 4-1. A […]
Férfi Bajnokok Ligája, női Euroliga és a Fradi is megkezdi a Euro kupa döntőjében a menetelését. Összegyűjtöttük ehónap főbb eseményeit. 2017. március hónap főbb eseményei: 1. férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 7. forduló 11. Női Euroliga, negyeddöntő, visszavágók (Mataro-UVSE, Dunaújváros-Sabadell) 22. Férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 8. forduló 22. Férfi Eurokupa, döntő, 1. mérkőzés: Oradea (román)-Ferencváros, Nagyvárad
Már lehet tudni, mely napokon játszik női illetve férfi válogatottunk! Vélhetően élni fog a magyar szövetség a rendezői jogával, így a megjelölt meccsnapokon az utolsó mérkőzés lesz a válogatotté. A 2017. évi vizes világbajnokság vízilabda programja: Nők: Csoportok: A-csoport: Olaszország, Brazília, Kanada, Kína B-csoport: Új-Zéland, Dél-Afrika, Spanyolország, Egyesült Államok C-csoport: Japán, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Franciaország D-csoport: Ausztrália, […]
Már lehet tudni, mely napokon játszik női illetve férfi válogatottunk! Vélhetően élni fog a magyar szövetség a rendezői jogával, így a megjelölt meccsnapokon az utolsó mérkőzés lesz a válogatotté. A 2017. évi vizes világbajnokság vízilabda programja: Nők: Csoportok: A-csoport: Olaszország, Brazília, Kanada, Kína B-csoport: Új-Zéland, Dél-Afrika, Spanyolország, Egyesült Államok C-csoport: Japán, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Franciaország D-csoport: Ausztrália, […]
Az UVSE egygólos előnyt szerzett az Euroliga negyeddöntő odavágóján, míg a Dunaújváros háromgólos hátrányba került. Két magyar csapatért is szoríthatunk az Euroliga negyeddöntőjében. Az odavágót UVSE jól kezdte a Mataro ellen, hiszen az első negyed után 5-3-ra is vezetett, még a nagyszünetre még eggyel növelte előnyét, 7-4. A fordulás után is minden a tervek szerint […]
Mindkét magyar együttes szombaton és egyformán otthon kezdi meg párharcát a női vízilabda Euroliga negyeddöntőjében. Az UVSE a Matarót, a Dunaújváros pedig a szintén spanyol Sabadellt fogadja, s igyekszik olyan eredményt elérni, amely továbbjutást érhet számára. Erre nagyobb esélye a magyar bajnok és kupagyőztes, Euroliga-ezüstérmes UVSE-nek van, már csak azért is, mert az újvárosiak a […]
Pénteken kisorsolták a 2017-es vizes vízilabda vb csoportjait. Oldalunk pedig megkérdezte a két kapitányt az esélyekről: Bíró Attila szerint jó csoportba kerültünk, Märcz Tamás pedig meccsről meccsre haladna. Bíró Attila a női válogatott szövetségi kapitánya a vb sorsolás után, a vizipolo.hu-nak: Jó csoportba kerültünk. Lehetett volna kicsit nehezebb is, könnyebb nem, mert a második kalapban […]


Magabiztosan verte női válogatottunk a franciákat a világligában, a siker szuperdöntőt érhet. Telt ház és jó hangulat fogadta a mieinket a mérkőzésen. A csapat pedig rögtön az elején meghálálta ezt a szívélyes fogadtatást, hiszen már az első támadásból megszereztük a vezetést és az első negyedben biztosan uraltuk a meccset, 4-1. A második negyedben Csabai pimasz góljával […]
Debrecen – A hétvégi egri uszonyosúszó világkupa lesz az idei első komoly megmérettetés a sportág magyar világklasszisa, Senánszky Petra számára. A három számban is világ- és Európa-bajnok versenyző aranyat vár magától a Világjátékokon, és bízik benne, hogy az uszonyosúszás rövidesen olimpián is bemutatkozhat. Az 50, 100 és 200 méteres uszonyos gyorsúszás világcsúcstartóját tavalyi teljesítményéért a […]
Amennyiben a magyar női vízilabda-válogatott kedden a papírformának megfelelően legyőzi a vendég franciákat, akkor biztosítja helyét a sorozat júniusi, sanghaji Szuperdöntőjében. Bíró Attila Európa-bajnok csapata novemberben, felforgatott összeállításban is tízgólos győzelmet (16-6) aratott Lille-ben, így nem valószínű, hogy a margitszigeti 33-as medencében nagy meglepetés születne, még úgy sem, hogy a riói olimpián az All Star-csapatba […]
A női válogatott szövetségi kapitánya, csapatot hirdetett a franciák elleni világliga meccsre. Nem várt tovább Bíró Attila, a keddi mérkőzésre kijelölte csapatát. A kapuban ezúttal Kasó mellett Doroszlai is szerphet juthat, míg a mezőnyjátékosok között túlsúlyban vannak a Dunaújváros játékosai. A mérkőzést kedden rendezik a Hajósban. A franciák elleni csapat: Kapusok: Doroszlai Vanda (BVSC), Kasó […]