Retro – A halál, ami megszűntetett egy csapatot
1930-ban ezen a napon született a brit Stuart Lewis-Evans, aki nagyon korán az F1 egyik hősi halottjává vált, ám előtte még meglepő pole-jával részt vett az olaszok egyik legemlékezetesebb felbosszantásában.

Nem múlt el nyomtalanul az ominózus Franciaország-Kanada mérkőzés. A FINA már vizsgálja a találkozót, amennyiben elmarasztalja a gallokat a hollandok jutnak ki az ötkarikás játékokra. Franciaország 24 év után jutott ki az olimpiára, ám lehet, hogy mégsem utazik a csapat Rióba. Ugyanis a FINA vizsgálja a Franciaország-Kanada mérkőzést. Mint ismeretes, a gallok 13-5-re elvesztették az összecsapást, […]
A trieszti olimpiai kvalifikációs torna döntőjében kétgólos győzelmet aratott férfiválogatottunk Olaszország ellen. A mérkőzésen szinte végig vezetett a csapat, végül megérdemelten győzött. Jól kezdtünk, Varga Dani egy fórt értékesített, majd Erdélyi úszott meg, 2-0. A továbbiakban az olaszok zárkóztak, először Di Fulivo szabaddobásból majd Presciutti előnyből egalizált. Sőt Figlioli révén már vezettek is az első negyed […]