Címke: toyota
Birkózó-vb – Kovács István a szabadfogású szakág fellendülését reméli a világbajnokságtól
Kovács István, az eddigi egyetlen magyar szabadfogású világbajnok abban bízik, hogy az októberi, budapesti birkózó-vb után sok gyerek fordul majd a sportág felé, s a szakág is új lendületet kap.

„Én már nagyon szívesen látnék magam mellett magyar világbajnokot ebben a fogásnemben” – nyilatkozta az MTI-nek a Magyar Birkózó Szövetség alelnöke, aki 39 éve, San Diegóban, a 82 kilogrammos súlycsoportban nyert vb-aranyérmet. – „Emlékszem, 1979-ben, a sikeres világbajnokság után sok gyerek ment el a birkózócsarnokokba. Voltak olyan gyerekversenyek, amelyeken a nagy indulói létszám miatt majdhogynem kezelhetetlen volt a helyzet.”
Kovács reméli, hogy a hazai vb után hasonló helyzet áll majd elő, s abból hosszútávon a szabadfogás is profitálhat.
Az 1980-as moszkvai olimpián bronzérmes Kovács a szövetségben azt a feladatot kapta Németh Szilárd elnöktől, hogy „felépítse” a szabadfogást és segítse a női szakágat, s mint mondta, ebben a munkában kiemelt szerepe lesz az őszi világbajnokságnak.
„Nagyon sok olyan fiatalnak, aki már benne van a sportágban, hatalmas lehetőség lesz ez a vb. Nagy lökést adhat a birkózópalántáknak az, hogy a szőnyeg széléről végigszurkolhatják ezt a világversenyt. Természetesen számítunk olyan fiatalokra is, akik talán még csak kacérkodnak azzal a gondolattal, hogy elkezdik a birkózást” – jelentette ki Kovács István.
A budapesti birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között rendezik a Papp László Sportarénában.
Alonso és a Toyota nyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt
A kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso és a 8-as rajtszámú Toyota nyerte a Le Mans-i…
Dalmától Dalmának
A 18 éves Gálfi Dalma maga sem gondolta volna, hogy döntőig juthat a tokiói 100 ezer dolláros felnőtt teniszversenyen, de amikor a fináléban lépett pályára, már elhitte, hogy ott a helye. Folytatás Japánban, fél szemmel már a januári ausztrál Grand Slam-versenyen. … Bővebben
Meglepetés Dalmától Dalmának
A 18 éves Gálfi Dalma maga sem gondolta volna, hogy döntőig juthat a tokiói 100 ezer dolláros felnőtt teniszversenyen, de amikor a fináléban lépett pályára, már elhitte, hogy ott a helye. Folytatás Japánban, fél szemmel már a januári ausztrál Grand Slam-versenyen. … Bővebben
Női Világliga: Megvannak a csoportok – Cél a Szuperdöntő
Bíró Attila csapata régi ismerősökkel fog megküzdeni világliga csoportjában. A Világbajnokság előtt a Szuperdöntőt is megcélozza a csapat. A nőknél is sorsoltak a Világligában. Bíró Attila csapata a franciákkal és az olaszokkal küzd meg. Az első meccsét a gallok ellen víja a csapat november végén. Bíró Attila női válogatottunk kapitánya: “A legfontosabb, hogy most már tudjuk […]
Amerikai alternatíva
A Mészöly Focisuli és az EasyGo to USA Kft. Junior Foci Egyetem néven alternatívát kínál azoknak az utánpótlás-labdarúgóknak, akik nem szeretnék elhanyagolni tanulmányaikat a futball rovására, de a sportot sem amatőrként akarják folytatni. Ők kapnak lehetőséget arra, hogy amerikai egyetemen, … Bővebben
Kisorsolásra került a barcelonai utazás győztese
Kedves Játékosok, lelkes Sportbarátok, akik az olimpiai játékunkban vettek részt! A Szabadidő, szeretem! 2016. sport rendezvénysorozatunkhoz kapcsolódó ötkarikás játékunk végéhez érkezett. A sorsolás keddi napon szeptember 13-án lezajlott, a szerencsés nyertest Storcz Botond fővédnökünk húzta ki. Az Ötkarikás játékunkra összesen … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →
Megvan a bronz
Bronzéremmel zárta az U18-as tenisz Európa-bajnokságot a magyar fiúcsapat. A Valkusz Máté, Piros Zsombor, Kotormán Ákos alkotta együttes a bronzmeccsen az olaszokat múlta felül. Az U16-osok mezőnyében abszolút orosz siker született. P. V. • Valkusz Máté és Kotormán Ákos az … Bővebben
Vettel: Túlkomplikáltuk a sárga zászlós szabályt
Sebastian Vettel a két Mercedes-pilóta vitájában inkább Lewis Hamiltonnal ért egyet, hiszen szerinte sem helyes, ha valaki dupla sárga zászlós jelzés mellett képes leggyorsabb kört futni.
A kétszeres bajnok kapus
Bányai Márk a fejlődése érdekében váltott egyesületet a szezon előtt, és egyáltalán nem bánta meg, hogy a KSI-be igazolt. A 17 éves vízilabdakapus az ifjúsági és a serdülőcsapattal is bajnoki címet ünnepelhetett. Pusztai Viola • Mint a vízilabdázók többsége, Bányai … Bővebben
Jumping Rope Fitness! Minden ami kötél!
A gyerek kötélugrásról: Valamikor 50 évvel ezelőtt kezdték ismét használni az USA-ban ezt a nagyon régi sporteszközt, az ugrókötelet, a szív- és keringési szervrendszer megbetegedéseinek rekreációjaként. E rekreációs program keretében hívták életre a régi-új sporteszközt, az ugrókötelet, s találták ki … Folytatódik…. →
Jól szolgálta az olimpia felkészülést a balatonfüredi világkupa
Az Úszás Napján Balatonfüreden rendezték a FINA/HOSA Nyíltvízi Úszó Világkupaversenyt. A rangos mezőnyben a férfiaknál a riói olimpiára készülő Rasovszky Kristóf, a nőknél az olimpiáról éppen lemaradt Olasz Anna és London olimpiai bajnoka, Risztov Éva verekedte be magát a legjobb nyolc közé.
A Porsche nyert, a Toyota a szívek bajnoka
Szívesen dobálózik az ember nagy szavakkal egy verseny kapcsán, de ebben most semmi túlzás nincs: ennél drámaibb és szívszorítóbb befutó nem volt a Le Mans-i 24 órás futam történetében.
Két kulcsjátékosa nélkül utazik Szerbia a Világligára
A szerbek szövetségi kapitánya kihirdette a Világliga Szuperdöntőjére csapatát. Dejan Szavics kényszerhelyzetbe került, két meghatározó játékosára sem számíthat. Jövő hét kedden kezdődik a Világliga Szuperdöntője Huzhouban. Dejan Szavics 15 fős keretet hirdetett, ugyanis a FINA engedélyezte, hogy két plusz játékost is nevezzenek a csapatok. Nagy kimaradó azonban vannak az együttesből, a kapitány nem számíthat Dusan Mandicsra, a […]
Kiválasztotta Lorenzo csapattársát a Ducati?
Pedrosa szerződéshosszabbításának bejelentésével újabb darabok kerülhetnek helyükre a pilótapiaci kirakósban. A hírek szerint a Ducati mégsem várja meg a szerződéshosszabbítás bejelentésével az olasz versenyt, ráadásul az eddigi pletykákkal ellentétben Dovizioso mellett teszi le a voksát.
Az Érchegység emelkedőin
Remekül helytálltak az ifjúsági országúti kerékpározók a Csehországban megrendezett Békeversenyen, a tipográfiás Peák Barnabás 22. helyen zárt összetettben. UP-info • Az ifjúsági országútikerékpár-válogatott Csehországban vett részt a hagyományos Course de la Paix Junior nevű Világ Kupa-viadalon, közismert nevén a Békeversenyen. … Bővebben
Spanyol Nagydíj: A rajtrács
Nem csupán Max Verstappen második soros rajthelye a 14 órakor startoló F1-es verseny különlegessége: a barcelonai futam azon kevesek egyike lesz, amelyek rajtsorrendje megegyezik az időmérő eredményével.
Aston Martinnak olcsó, babakocsinak túl drága
Aston Martinnak nagyon olcsó, babakocsinak viszont baromi drága. Viszont magnézium ötvözetből készült, vagyis könnyű, alcantara és báránybőr veszi körbe a kisbabát, s garantáltan nem lesz ilyen mindenkinek. Úgyhogy irány a Harrods!
A műugrók és szinkronúszók hétfőn kezdenek – ELŐZETES
Hétfőtől két héten keresztül London lesz a vizes sportágak fővárosa, ugyanis az úszók, műugrók és szinkronúszók Európa-bajnokságát rendezik a brit metropoliszban. Az első héten a szinkronúszók és műugrók versenyeire kerül sor, itt mindössze utóbbi szakágban lesznek érdekeltek magyar sportolók, Kormos Villő és Reisinger Zsófia egyéniben és szinkronban is indul a toronyugrók küzdelmeiben. Ez a páros […]
Mercedes: A Ferrari bizonyította erejét Kínában
Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója szerint van okuk arra, hogy tartsanak a Ferraritól, hiszen amit az F1-es Kínai Nagydíjon bemutattak, az bizonyítja, mennyire erős autót építettek.



























