Váratlan országos csúcs férfi 100 gyorson
Országos csúcsot is hozott a Debrecenben zajló úszó országos bajnokság pénteki napja: a délutáni döntőben Németh Nándor 100 méter gyorson diadalmaskodott 48.64 másodperccel. A régi rekordot az ezúttal bronzérmes Kozma Dominik tartotta 2014 óta 48.76 másodperccel. A 17 éves egri úszó ezzel a vb-csapatba került, pedig saját bevallása szerint a junior Eb-re és vb-re készült […]

Cseh László három aranyérmet nyert csütörtökön az úszók debreceni országos bajnokságának második napján. Az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ és Európa-bajnok versenyző 50 méter pillangón, majd – alig tíz perc elteltével – 200 méter vegyesen, végül az egriek 4×100 méteres gyorsváltójával győzött. Vegyesen világbajnoki A szintet úszott a másodikként célba érő Telegdy Ádám, de a […]
A budapesti és balatonfüredi világbajnokság előkészületei és szervezési feladatai az előzetes ütemterveket követve haladnak, az összes helyszín elkészül legkésőbb júniusra, így a terheléses próbaüzemre is kellő idő marad majd. Az elmúlt időszakban több téves információ jelent meg a 17. FINA Világbajnoksággal kapcsolatban, amelyeket a leghatározottabban visszautasítunk. A Bp2017 NKft. és partnerei mindent megtesznek annak […]
A címvédő Kapás Boglárka nyerte meg a női 1500 méteres gyorsúszás döntőjét az országos bajnokságon, mögötte a 15 éves Késely Ajna, valamint Hosszú Katinka végzett. Késely Ajna 1500 méter gyorson teljesítette a hazai rendezésű világbajnokságon való induláshoz szükséges A-szintet az úszók debreceni országos bajnokságának szerdai nyitónapján. A mindössze 15 éves versenyző – aki tavaly a […]
Michael Phelps, az amerikaiak 23-szoros olimpiai bajnok úszója nem zárta ki, hogy ismét visszatér a versenyzéshez. Az amerikai szupersztár már a tavalyi, riói olimpiát megelőzően bejelentette, az ötkarikás játékok után nem kíván többet versenyezni. Egy keddi interjúban azonban nem zárta ki esetleges visszatérését. “Az lesz az igazi teszt, ha túl leszünk az idei világbajnokságon. Elképzelhető, […]
A szerdától szombatig Debrecenben sorra kerülő országos bajnokságon nyílik utoljára lehetőség az úszócsapatba kerülésre minden idők legnagyobb magyarországi sporteseményére, a nyári vizes világbajnokságra – hangzott el a Duna Arénában tartott keddi sajtótájékoztatón. Bienerth Gusztáv elnök elmondta, azért a cívis városban rendezi a Magyar Úszó Szövetség az ob-t, mert Debrecen több világversenynek otthon adva bizonyított már, […]
Kék színben ragyogott péntek estétől szombat hajnalig Budapest egyik nevezetessége, a Lánchíd a nyári magyarországi vizes világbajnokságot népszerűsítő események egyik állomásaként. Magyarország eddigi legnagyobb sporteseményére 90 ezer külföldit, összesen pedig 350 ezer nézőt várnak a szervezők. Péntek 20 órától szombat hajnali 1-ig világították meg a FINA, a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség “alapszínével” a Lánchidat, […]
Jövő péntektől hétfőig a budapesti Tüske Uszodakomplexumban rendezik meg az iskolai úszó-világbajnokságot, amelyen 17 ország közel 300 versenyzője vesz részt. Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a 15-18 éves korosztályokban hatfős iskolai és válogatott együttesek versenyeznek az összesített csapatkupáért. Egy úszó minimum két, de maximum négy egyéni számban indulhat. Nemenként és kategóriánként kilenc egyéni és […]
Egy-egy újabb arany- és ezüstéremmel lett gazdagabb Hosszú Katinka a stockholmi nagymedencés úszóverseny második, vasárnapi napján. A háromszoros olimpia bajnok favorithoz méltóan könnyedén diadalmaskodott 400 méter vegyesen (4:40.90), 100 méter háton pedig második lett (1:00.59) – a viadal honlapja alapján. Hosszú a szombati nyitónapon 1500 méter gyorson elsőként, míg 50 méter háton és 200 méter […]
Hosszú Katinka egy arany- és két ezüstérmet nyert a stockholmi úszóverseny szombati nyitónapján. A viadal honlapja szerint a háromszoros olimpiai bajnok 1500 méter gyorson 16:22.30 perces idővel diadalmaskodott, míg 50 méter háton 28.54 másodperccel, 200 méter gyorson pedig 1:57.01 perccel lett második. Utóbbi számban Verrasztó Evelyn negyedik lett. Hosszú emellett 50 méter pillangón ugrott még […]
Hosszú Katinka, aki csütörtökön utazott el Stockholmba a szombattól keddig tartó, Swim Open elnevezésű nemzetközi úszóversenyre, a szállodájában volt a svéd fővárosban péntek délután elkövetett terrortámadás idején. A háromszoros olimpiai bajnok Facebook-oldalán részvétét fejezte ki az elhunytak családtagjainak, barátainak, emellett pedig azt írta: “Ma délután mi is arrafelé sétáltunk, de szerencsére már a hotelben voltunk […]
Száz nappal a Budapesten és Balatonfüreden sorra kerülő vizes világbajnokság előtt alkalmi bélyeget bocsátott ki a Magyar Posta. A szinkronúszó versenyek jövendő helyszínén, a Városligeti-tónál tartott sajtótájékoztatón Boros Anita vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár elmondta, Magyarország sorsfordító eseményei és történelmi sporteredményei sorban megjelennek bélyegeken, ilyen volt például a Népstadion 1953-as megnyitása, vagy az Aranycsapat Londonban aratott […]
Ingyen használhatja a világbajnokságra készülő valamennyi sportoló és csapat a nemrég átadott Duna Arénát, annak érdekében, hogy zavartalan legyen a felkészülés a júliusban kezdődő világbajnokságra. A világbajnokság előkészületei – így a Császár-Komjádi és a Hajós Alfréd uszodák felújításai – javában tartanak. A rekonstrukció a tervezett ütemezés szerint halad. Ennek megfelelően a Császár- Komjádi május végére, […]
Kilencvenéves Székely Éva olimpiai bajnok úszó, a Nemzet Sportolója, aki a világon az első nőként pillangózta végig a 200 métert. 1927. április 3-án Budapesten született. Kilencéves volt, amikor a rádióban hallotta, ahogy Csík Ferenc olimpiai bajnok lett a 100 méteres gyorsúszásban. Ekkor határozta el, hogy egyszer ő is feláll az olimpiai dobogó tetejére, miatta és […]
Az Összefogás XI. Sportegyesület a nyári vizes világbajnokságot szervező Bp2017 Nonprofit Kft.-vel együttműködve “Nem vagyunk mi kispályások II” címmel szurkolói pályázatot hirdet fiatalok számára. A szervezők csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a támogatók között szerepel az Emmi sportért felelős államtitkársága, a Magyar Vízilabda Szövetség, Budapest Főváros és a megyei sportreferensek, a Formatex Kft., az Ovi-Sport Közhasznú […]
A Semmelweis Egyetem tulajdonában lévő Semmelweis Egészségügyi Kft. nyerte a FINA vizes világbajnoksághoz kapcsolódó orvosi, egészségügyi szolgáltatások ellátására kiírt közbeszerzési eljárást – írta csütörtöki számában a Világgazdaság. Merkely Béla, a FINA orvos-igazgatója, az egyetem rektor-helyettese a lapnak azt mondta: a vb alatt naponta 200 orvos és szakápoló lesz készenlétben. Összesen 550 orvosra és ápolóra lesz […]
A magyar uszonyosúszók hat arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szereztek a felnőttek között az olaszországi Lignano Sabbiadoróban rendezett világkupaversenyen. A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) hétfői tájékoztatása szerint a nyári világjátékokra készülő magyarok uszonyos gyorsúszásban minden győzelmet begyűjtöttek: a többszörös világbajnok és világcsúcstartó Senánszky Petra 50, 100 és 200 méteren, míg a férfiaknál a […]
A vizes világbajnokságok eddigi legjobbjának ígérkezik a nyári, magyarországi vb Cornel Marculescu, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA ügyvezető igazgatója szerint – közölte az MTI-vel hétfőn a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft.. A nemzetközi szervezet vezetője és a FINA sportági technikai bizottságainak képviselői a magyar szervezőkkel közös múlt heti munkaértekezletek és […]
Megmutatta, hol készül Kapás Boglárka a nyárra. Thaiföldön edz a szépség a budapesti vb-re. Keményen edz a fiatal úszó külfölön. “Gondoltam, megmutatom nektek, hogy többnyire mit látok Thaiföldből.” – írta facebook oldalán a tehetség.