Már idén megkezdődik a jövő évi vb-re a felkészülés – Íme, az ifi válogatottunk kerete
Horváth János vezetésével már az idén megkezdi a munkát ifi csapatunk. Rögtön két keret is van. 2018-ban Szombathely rendezi az ifi vb-t. A szakvezetést a minél jobb eredmény elérése érdekében már idén elkezdi a felkészülést. Október 19. és 21. között valamint 22-én edzéseket vezényel Horváth János a meghívottaknak. Meghívottak: (október 19. és 21.) Prágay Botond, […]

A Vasas fiatal pólósa, őszintén vallott érzéseiről a válogatott meghívó után. Märcz Tamás kijelölte válogatott keretét nem is olyan régen, ahol több fiatal kapott lehetőséget. Burián Gergő reméli fog tudni élni a behívóval. „Őszintén szólva, még nem nagyon tudok mit mondani, emésztgetnem kell a dolgot és felfogni. Meglepődtem, de nagyon-nagyon boldoggá tesz, hogy szem előtt […]
Rögtön két csapatot is hirdetett az edzőpáros a két napra. Az összetartás helyszíne a Széchy medence lesz 2002-es válogatottunknak számára október 19-én és 20-án. Délelőtt és délután is tart majd tréningeket Székely Bulcsú és Kovács Róbert, amelyre két csapatot is hirdettek. A meghívott keret: Október 19., csütörtök: Dubinák Szabolcs (KSI SE), Fótos Tamás (Vasas), Gercsó Zsombor […]
Az ifi bajnokság 3. körében az éllovasok közül a Ferencváros nagyon megverte az OSC-t, az UVSE idegenből hozta el a három egységet, még a BVSC kilenccel győzte le a Tatabányát és az Eger is nyert.Nem történt meglepetés a 3. fordulóban az ifi bajnokságban. Az UVSE és a Fradi továbbra is őrzi a veretlenségéet, ahogy a […]
A LEN közzétette, milyen rendezvényeken szoríthatunk csapatainkért 2018-ban, íme a veresnynaptár. Az Európai Úszószövetség (LEN) által megrendezésre kerülő, 2018-as vízilabda versenyek: 2018, március 23-25.: Női Európai Szuperkupa 2018. március 31. – április 2: LEN Euro Kupa döntő 2018. április 6-8.: férfi Euro Kupa Szuperdöntő 2018. április 13-14.: Len Kupa döntő 2018. április 20-21.: Euroliga döntő […]
Teleki András gólokkal hálálta meg a bizalmat első mérkőzésén. Mint beszámoltunk róla, Teleki András egy szezonra kölcsönben Olaszországban játszik a Savona együttesénél. Az U20-as válogatottunk már le is játszotta első mérkőzését az új csapatában. Telekiék barátságos meccset játszottak a Nizza ellen, ami 12-12-es döntetlennel végződött. A magyar játékos két gólt is lőtt a francia csapat […]
Jövő héten kétnapos edzőtáborba vonul a csapat. Húsz fővel készül a 2002-es válogatott a jövő héten két napot. A csapat a Széchy uszodában fog gyakorolni. A meghívottak névsora: Bőröczky Marcell (FTC), Dávid Zoltán (BVSC), Dubinák Szabolcs (KSI SE), Fótos Tamás (Vasas), Gábor Lőrinc (KSI), Gercsó Zsombor (KSI), Gyapjas Brendon (FTC), Hörömpő Botond (Szolnok), Kevi Bendegúz […]
U20-as magyar válogatott igazolt a többszörös bajnok, olasz-kupagyőztes együttes. Fotó: Mészáros János Horkai György segítségével, egy évre kölcsönben fog játszani a magyar utánpótlás válogatott center a Savona együttesében. Teleki András a klubváltásról így nyilatkozott: „Valóban így van. Igyekszem megfogadni Gyuri bá’ tanácsát, aki azt mondta, mutassam meg nekik, hogy igazi magyar vízilabdázó vagyok, minden meccsen, […]
Áttekintettük a magyar fiú utánpótlás válogatottak elmúlt hat éves teljesítményét nagy világversenyeken. Górcső alá vettük a hátországot. Az idei nyáron az U20-as világbajnokság és az U17-es Európa-bajnokság borzolta a kedélyeket. Előbbi eseményen a negyedik helyen végzett a csapat, még utóbbin bronzérmes lett. Érdekesség, hogy az elmúlt hat évben egy olyan esztendő volt (2013), mikor egy érmet […]
Nyolc válogatott esemény borzolta a kedélyeket a nyáron. Az aranyérem nem jött össze, de… Mozgalmas nyerunk vol, hiszen, ha az Universiadét is ide számoljuk, akkor nyolc tornát bonyolítottak le válogatottaink számára. A legfényesebb érem hiányzott a tarsolyból 2017-ben, hiszen két második hely is jutott a nyáron válogatottaiknak valamint két harmadik pozíció negyedik és ötödik illetve egy hatodik […]
Éremmel zárta az U17-es válogatottunk a kontinenstornát. 5-1-el kezdte U17-es válogatottunk a bronzmeccset az oroszok ellen. Baksa, Bóbis, Schmölz és Fekete duplájára csak Frolov tudott válaszolni. A második negyedben többször is feljöttek három gólra az oroszok, de a hajrá nekünk sikerült jobban, hiszen a kezdetére 7-3 volt az eredmény, a nagyszünetre ez közte négyre módosult. […]
Az U17-es válogatottunk ma játssza bronzmeccsét az Eb-n. A szakvezető, nagyon szeretné, ha a csapat éremmel térne haza. Horváth János bízik csapatában, hogy meg tudja szerezni a harmadik helyet Oroszország ellen ma. A nehézségekről, az útról így nyilatkozott: „Ismeretes, milyen sok gonddal küszködtünk, már a felkészülés kezdete előtt volt, aki kidőlt, kulcsjátékosoknak voltak hatalmas gondjaik – […]
Hosszú ideje vártunk már a lányoktól egy érmet, ami ezen a nyáron megjött. Áttekintettük az elmúlt hat év utánpótlás teljesítményét. 2014-ben szerzett utoljára érmet utánpótlás válogatottunk nagyobb világversenyen. Akkor a madridi junior Eb-n akasztottak a csajok nyakába egy bronzérmet, most pedig Újvidéken. A Faragó-csapat U17-es korosztályban a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Ha megnézzük az […]
Elégedetten nyilatkozott Horváth János az U17-es Eb megnyert negyeddöntője után, főleg, hogy élnek az Eb-álmok még mindig… Horváth János, a győztes negyeddöntő után: Emelem kalapom a csapat előtt, óriásit játszott a társaság! A tervünk az volt, hogy ellépünk, ők jöjjenek végig utánunk, legyen végre egy olyan meccsünk, amelyben a végjáték során nem kell fordítanunk. Eleinte mindez nem […]
Öt góllal jobbnak bizonyult a magyar válogatott a görögnél az U17-es Eb negyeddöntőjében. A tegnapi nyolcaddöntős grúz-siker után, ma jóval nehezebb feladat előtt állt Horváth János együttese, hiszen Görögország volt az ellenfél. Az első negyedben Alamanos szerzett egy akciógólt, de Baksa a hajrában egyenlített, 1-1. A második etapban is az utolsó másodpercekben rezdültek a hálók, […]
Grúzia nem jelentett gondot válogatottunknak az U17-es Eb-n. Tizennégy gólos sikert arattunk Grúzia ellen az U17-es Eb-n. A legeredményesebb játékosaink Baksa és Dala volt, öt-öt góllal. A siker azt is jelenti, hogy ott vagyunk a legjobb nyolc között a máltai kontinenstornán, ahol Görögország lesz az ellenfél, holnap 12-től. U17-es Európa-bajnokság, nyolcaddöntő: Magyarország-Grúzia 21-7 (3-2, 5-1, […]
Az utolsó negyedben minusz három gólról megfordítva a találkozót győzük le a montenegrói csapatot. Fotó: Sonline Egy győzelemmel és egy döntetlennel várhatta a csapat az utolsó csoportmeccsét. A találkozó első negyedében 1-1-ig tudta tartani a válogatottunk a montenegróiakkal a lépést, utána viszont Vucorovics és Gardasevics góljára nem érkezett válasz. A hajrában megtartotta ellenfelünk az előnyét, […]
A legenda nem kertelt, egyenesen rávilágított, hogy minden vagyunk lemaradva. Fotó: MTI/EPA Számos tapasztalattal szolgált a nyár, ezekből Faragó Tamás összegzett egy kicsit a waterpolo.hu oldalon. A legenda az U20-as vb után fejtette ki véleményét, ahol 6. lett a női válogatottunk: “Ez a világbajnokság megmutatta, hogy nagyon komoly minőség van mindenhol. A görög, a spanyol, […]
A zöld-fehér klub utánpótlás csapata, Barcelonából tért haza aranyéremmel, ráadásul címet védett. Második ízben rendezték meg a Turbo Kupát Barcelonában. A Fradi az előző évben megnyerte a tornát és idén is bezsebelte azt, miután a döntőben 9-8-ra legyőzte a Barcelonát. Péter Imre és Béres Gergő együttesének gratulálunk! A II. Turbo Kupa végeredménye: (az érmesek) 1. Ferencváros […]