Címke: utazik
Rio 2016 – Tizenkilenc érmet jósolnak Magyarországnak
Az olimpiai eredmények előrejelzésével foglalkozó honlap az előkelő 11. helyre várja Magyarországot a riói játékok éremtáblázatán, igaz, a jóslatot készítők felkészültségét erősen megkérdőjelezi néhány lehetetlen tipp. Az Olympic Medals Predictions szerint a magyarok 7 arany-, 5 ezüst-, és 7 bronzéremmel zárják majd a játékokat, ami nem tűnik elképzelhetetlennek, az viszont már annál inkább, hogy az […]
Hamilton játszott a mezőnnyel a Ringen?
A háromszoros F1-es világbajnok a parádés rajt után tökéletesen az ellenőrzése alatt tartotta a Magyar Nagydíjat – akkor óvatoskodott, amikor kellett és akkor sietett, amikor kellett.
Magyar Nagydíj Top 10 – A legnagyobb drámák
A Magyar Nagydíjak történetére visszatekintő sorozatunk negyedik részében összegyűjtöttük a Hungaroring legnagyobb F1-es drámáit. Mansell „anyájától” Massa 2008-as, szívszaggató kieséséig.
Szétszedték a Partizánt
A szerbek utolsó bástyája is elesett. A vezetőedző után, a játékosok is sorra távoznak. Mint ismeretes a Partizán Belgrád is nehéz helyzetben van, (ahogy a Crvena Zvezda és a Radnicki Kragujevác is). A vezetőedző, Vladimir Vujasinovics a Reccótól kapott egy visszautasíthatlan ajánlatot, így június elején ő távozott először, azóta a játékosok is tovább álltak. Dimitris […]
EURO-2016 – Hétfő délután utazik haza a magyar válogatott
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) azt kéri a szurkolóktól, hogy hétfőn ne a Liszt Ferenc…
Ezért gyenge a lassú kanyarokban a Williams
A grove-i F1-es istálló folyamatosan szenved azokon a pályákon, ahol lassú kanyarok vannak, ennek ellenére nem akarnak változtatni a karosszéria tervezésén Rob Smedley-ék.
Kiválóan teljesítettek a magyar pályakerékpárosok a 49. BRNO 500+1 pályakerékpáros versenyen
BringaSport – 2016.06.09 – Június első hétvégéjén került megrendezésre a 49. BRNO 500+1 pályakerékpáros verseny Csehországban, ahol Borissza Johanna (BVSC-Zugló), Filutás Viktor (Szuper Beton), Zathureczky Márk (Mugenrace Team Prolog), Hajdú
Meghíusulhat a görög álom
Napról-napra változik a helyzet az olasz sztárklubbal kapcsolatban. A Recco megtartaná Filipovicsot, és lehet, hogy ezzel a szolnoki terv is dugába dől. Mint megírtuk Vladimir Vujasinovicsot nevezték ki az olasz klub edzőjének. A Recco új csapatát illetően pedig már elkezdődtek a találgatások, szinte az összes hír napvilágot látott, ami a légiósokat illeti. Például Filip Filipovicsot leginkább […]
Spárgaszószos tészta – Egészségséf
Május a friss spárga szezonja. Mi nagyon szeretjük, mert változatosan elkészíthető, finom, különleges íze van. Mind a fehér, mind a zöld spárgát érdemes kipróbálni, ehhez az ételhez is mindkettőre szükség lesz.
Horvátország négy góllal verte Ausztráliát
A horvátok Zágrábban fogadták az ausztrálokat egy barátságos mérkőzésen. A találkozó első felében valósággal erőt demonstráltak a hazaiak. A horvátoknak és az ausztráloknak is megvan a riói repülőjegy, így ők már nyugodtan készülhetnek Rióra. A hétvégén pedig a két válogatott csapott össze Zágrábban. Mint ismeretes az ausztrálok már Németországban és Szerbiában is edzőtáboroztak, ezek után érkeztek […]
















