Címke: Válogatottak
Műfüvön, az U21-esekkel tesztelt Bernd Storck fiatal csapata
A magyar labdarúgó-válogatott a Feröer-szigetek elleni idegenbeli mérkőzéssel kezdi meg a 2018-as vb selejtezősorozatát. A megfelelő felkészülés érdekében Bernd Storck csapata fellocsolt, műfüves pályán játszott tesztmérkőzést az U21-es csapat ellen Telkiben.
Győztes rajt a Mento Kupán
Sikerrel vettük a németek elleni akadályt a Mento Kupa első napján. U19-es válogatottunk négy góllal verte ellenfelét. Erős tornán vesz részt junior válogatottunk. A miskolctapolcai Mento Kupán a szerbekkel, a montenegróiakkal és a németekkel is megmérkőzik a csapat, utóbbival már játszott is. A nyitótalálkozót négy góllal nyerte meg a magyar válogatott. Szatmári és Szalai három-három […]
Holnap megkezdi U18-as válogatottunk a vb-t
Ma még szabadnapos ifi válogatottunk, de holnap már a házigazdák várnak a csapatra. Az idei első utánpótlás állomás Podgorica, méghozzá U18-as válogatottunk számára. A csoportból az első helyzett egyenesen továbbjut a negyeddöntőbe, míg a második és harmadik helyezett együtteseknek a legjobb nyolcba kerülésért is kell játszaniuk. Nehéz dolga lesz a csapatnak, hiszen a gruppettóban a házigazdák […]
Vannak-e fiataljaink és van-e csapatunk a tokiói olimpiára?
Bár még friss a riói élmény, megnéztük, hogyan állunk a tokiói olimpiára. Kik lehetnek azok a potenciális játékosok férfiválogatottunknál, akik odaérhetnek a négy év múlva esedékes játékokra. A helyzet lehetne jobb is… Három rutinos, és három fiatal hálóőr Nagy Viktor 36 éves lesz, míg Decker Attila 33 a tokiói játékokra valamint Bisztritsányi Dávid is krisztusi korba […]
Vízben a fiatalok – Indul a 2016/2017-es szezon
Ahogy minden évben lenni szokott, most is a legkisebbek kezdik meg az új szezont, méghozzá a Halassy Kupával. A Budapesti Vízilabda Szövetség gondozásában a Halassy Kupával indul a 2016/2017-es idény. Ez lesz már a hatodik megméretettés, ami a legendás kétszeres olimpiai bajnok nevét viseli. A 2004-es korosztály nevezett csapatai három városban küzd meg a hétvégén. […]
Benedek Tibor: csalódottságot érzek
A szövetségi kapitány értékelte az olimpián elért 5. helyet a Digi Sportban. Benedek Tibor elkezdte már a riói értékelését, de beszélt a saját és a csapat jövőjéről is. Elkezdtem az értékeléssel foglalkozni, magamnak leírni azokat a gondolatokat, amiket fontosnak tartottam. Beszámolókat kell leadnom, akár a MOB felé, akár az elnökség felé, ezért ez helyénvaló volt. […]
U17: győzelem az Eb-selejtezők főpróbáján
U17-es válogatottunk walesi túrája második mérkőzésén 2-1-re legyőzte a házigazdák korosztályos csapatát.
Rangos tornán vesz részt női junior válogatottunk
A szeptemberi junior Eb előtt, női válogatottunk Görögországba utazik egy rangos felkészülési tornára. Kiváló erőpróba lesz a lányok számára a görögországi phytia-i torna. A lányok a hétvégén megmérkőznek a házigazdákkal, a hollandokkal és az oroszokkal. Mint ismeretes a lányok a szeptemberi junior Eb-re készülnek, ahol a B-csoportba kaptak besorolást. Első körben négy együttes vár rájuk: […]
Nagy veszteség a szerbeknek – Két friss olimpiai bajnokuk is visszavonul
A szerbek miután megnyerték az olimpiát két klasszisuk is bejelentette, hogy nem fog többet szerepelni a válogatottban. A friss olimpiai bajnokok már Belrádban meg is ünnepelték húszezer ember előtt fényes győzelmüket. A fiestán az is kiderült, hogy Zsivko Gocics (fenti képünkön) és Slobodan Nikics az olimpiai döntőben húzta fel utoljára a nemzeti sapkát. A játékosok […]
Húszezer ember ünnepelte Szerbia olimpiai bajnoki címét!
Parádés hangulatot teremtettek a vízilabdabarátok Belgrádban a Nikola Pasics téren. Filipovicsék olimpiai bajnoki címét alaposan megünnepelték. A friss szerb olimpiai bajnok csapat is hazatért. A játékosoknak nem hétköznapi ünneplésben lehetett részük Belgrád főterén. A sajtó húszezer emberről írt, akik Filipovicsékkal együtt örültek a szerb fővárosban. “Jó estét, Belgrád! Jó estét, Szerbia! – mondta a kapitány, […]
Faragó Tamás: Nem tudom, örülni kéne vagy nem
Ismét az olimpiát elemezte Faragó Tamás. A legenda nem kertelt, kitért a férfiak eredményére is valamint szabályváltozásokat is sürgetett. „Elértük azt, amit négy évvel ezelőtt Londonban. Nem tudom, hogy ennek örülni kéne vagy nem. Az biztos, hogy a magyar vízilabda ennél sikeresebb szokott lenni. Sajnálatos módon a végén egy görög meccsnek is tudtunk örülni, […]
Felmérésen a válogatott tagjai
A sikeres felkészülés érdekében Bernd Storck, a korábbi gyakorlatot követve, részletes fizikai tesztek segítségével gyűjtött részletes információkat a keretbe behívott játékosok állapotáról.
A montenegrói klasszisa folytathatja
Nem vonul vissza Rió után, de lehet, hogy egy kis pihenőt azért beiktat Tokió előtt. Montenegró ismét a negyedik helyezett lett az olimpián, 2008 és 2012 után zsinórban harmadszor, Aleksandar Ivovics kedvét azonban ez nem szegte, hogy visszavonuljon a válogatottságtól. Sajtóhírek szerint folytatja a 30 éves játékos és könnyen lehet, hogy Tokióba is láthatjuk négy […]
A montenegróiak klasszisa folytathatja
Nem vonul vissza Rió után, de lehet, hogy egy kis pihenőt azért beiktat Tokió előtt. Montenegró ismét a negyedik helyezett lett az olimpián, 2008 és 2012 után zsinórban harmadszor, Aleksandar Ivovics kedvét azonban ez nem szegte, hogy visszavonuljon a válogatottságtól. Sajtóhírek szerint folytatja a 30 éves játékos és könnyen lehet, hogy Tokióba is láthatjuk négy […]
Íme, a Benedek-csapat mérlege – Az elmúlt négy év számokban
Beszéljenek a számok! Megnéztük férfiválogatottunk elmúlt négyéves teljesítményét nagyobb világversenyeken, valamint a riválisok szereplésére is kíváncsiak voltunk az olimpián, vb-n, Eb-n, világligán és világkupán! A Benedek-csapat mérlege az elmúlt négy évben: Parádésan indult a Benedek-korszak, hiszen rögtön egy Vb-cím valamint egy világliga második hellyel nyitott új szövetségi kapitányunk a válogatott élén. A lendület a 2014-es […]
U17: fordulatos döntetlen Wales ellen
Mindkét csapat vezetett egyszer a Wales-Magyarország U17-es felkészülési mérkőzésen, végül 2-2-es döntetlennel zárult a találkozó.
U21-es kerethirdetés: Liechtenstein ellen készül a csapat
A felnőtt válogatott mellett az U21-es csapatra is tétmérkőzés vár szeptember elején: a korosztály legjobbjai Gyirmóton lépnek pályára Liechtenstein ellen, Európa-bajnoki selejtezőn.
Szerb válogatott: ilyen csak a mesében van, 19 évesen már mindent megnyert
Egy év alatt mindent megnyert a szerb válogatottal: olimpiát, vb-t, Eb-t és még szemtelenül fialal, hiszen 19 éves. A szerb póló egyik legnagyobb játékosa válhat belőle. Nikola Jaksics 8 évesen kezdett vízilabdázni a legendásan híres Partizan Belgrád kötelékében. Tehetsége hamar utat tört, hiszen az utánpótlás válogatottak mellett, az elmúlt évben egyre nagyobb szerepet kapott a felnőtteknél is. […]
Miskolctapolcán búcsúzik junior válogatottunk!
Augusztus végén Miskolctapolcán rangos nemzetközi tornával búcsúzik junior válogatottunk a hazai közönségtől. Illusztris mezőny gyűlt össze a hétvégi Mento Kupára (augusztus 26-29.), hiszen a magyar junior válogatott ellenfelei a német, a szerb és a montenegrói válogatott lesz Miskolctapolcán. Mint ismeretes a juniorok a szeptemberi 11. és 18. közötti alpheni Eb-re készülnek, így a hétvégi esemény […]
Tizennégy légiós készül Feröer ellen
Bernd Storck szövetségi kapitány megnevezte azokat a légiósokat, akikre számít a szeptember 6-i, Feröer-szigetek elleni idegenbeli vb-selejtezőre készülő keretben.



























