Címke: vannak
A Milan a Salzburg kulcsjátékosával erősítene
A legújabb beszámolók szerint a Milan szerződtetné a RB Salzburg játékosát, Diadie Samassékout. A piros-feketék…
Teke-világbajnokság: Méhész Anita újabb érme Kolozsváron!
Méhész Anita a sprintben megszerzett bronzérme mellé egy ezüstérmet is begyűjtött a kolozsvári teke-világbajnokságon. A többszörös magyar világbajnok ezúttal a klasszikus, 120 gurításos számban állt a dobogóra. Méhész így a legeredményesebb magyarként zárta – a felnőttek között – a vb-t.

A Romániában légióskodó klasszis fantasztikus versenyzéssel jutott a fináléba, pedig nagynevű ellenfelekkel került össze. Az elődöntőben például a horvát Maricic Ines-szel találta szembe magát, aki a szám világcsúcstartója és címvédőjeként érkezett a világbajnokságra. A sikeres elődöntő után aztán végül a fináléban a német Sina Beissertől 3-1-re kikapott Méhész Anita, így ezüstérmesként zárt.
„Ebben a számban még nem volt érmem, úgyhogy elégedett vagyok. Ráadásul két éremmel zártam ezt a vb-t, amely sokat kivett belőlem. A végére nagyon elfáradtam” – összegzett az eredményhirdetés után Méhész Anita.
A magyar küldöttség – az U23-as sikereket is beleszámolva – egy aranyéremmel, egy ezüsttel, és négy bronzéremmel zárta a kolozsvári világbajnokságot.
Balotelli biztosan nem fog visszatérni a Milanhoz
Az olasz csatár 77 alkalommal öltötte magára a Milan mezét és 33 gólt szerzett.
Megállíthatatlan a Crushers, a Titans bánta
Elképesztően teljesít eddig a tavalyi harmadosztályú ezüstérmes a Powerade Divízió I-ben. Meccsről meccsre mutatja a Szombathely Crushers, hogy érdemes volt neki osztályt lépnie. A Budapest Titans ellen idegenben egy küzdelmes párharcot vívott a hétvégén, de tartja százszázalékos mérlegét a Divízió …
“Ez fontos lecke volt a csapatnak” – Montella
Az olasz szakember szerint még sok munka vár rájuk.
Az OSC bekezdett a BL-ben
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be az újbudai együttes a BL második körében. A Bajnokok Ligája második selejtezőkörében hazai rendezés mellett ugorhatott vízbe Petik Attila együttese. Az első ellenfél a görög Glyfada volt. Nos, a kezdésnek egy tizenkettest rakott közé az újbudai együttes, hiszen 19-7-re győzte le ellenfelét. A legeredményesebb a három gólig jutó Seman volt a magyar együttesben. […]
Az EYOF-os fiú tornászok már a verseny helyszínén tréningeznek
Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon induló fiú tornászválogatott már Győrben, a verseny helyszínén gyakorol az utánpótlás tornászok legrangosabb idei megmérettetésére. Az EYOF július 23. és 29. között kerül megrendezésre.
Vizes vb – Érett a meglepetés az orosz-horváton, hozták a kötelezőt a szerbek
Majdnem borult a papírforma a délelőtt utolsó meccsén, hiszen az orosz csapat megnehezítette a horvátok dolgát. A címvédőnek nem okozott gondot a spanyol válogatott, a görögök simán, az ausztrálok nehezen győztek. Nem várt nehézségbe ütköztek a horvátok az oroszok ellen a vb-n. Lisunovék a nagyszünetben 6-4-re is mentek, míg a harmdik nyolc percben beindult Ivica […]
Vizes vb – Teltházasak a délutáni programok
Teltházasak a magyarországi vizes világbajnokság délutáni programjai – tájékoztatta Borsa Miklós, a Bp2017 Nonprofit Kft. szóvivője az MTI-t. “A délutáni programokra valamennyi jegy elkelt” – jelentette ki Borsa Miklós. Hozzátette, kizárólag a műugrás esetében lehet belépőkhöz jutni délutáni eseményekre is, mert a 12 ezres Duna Arénában mindig megnyitnak új szektorokat, amikor betelik egy. A délelőtti […]
Idén is nagy sikere volt a tiszaújvárosi grassroots-tábornak
Az MLSZ Grassroots Osztálya idén is megszervezte immár hagyományosnak mondható, tiszaújvárosi táborát a fogyatékos és hátrányos helyzetű fiatalok számára.
Musacchio orvosira érkezett; egy lépésre a Milantól
Ma reggel megérkezett Milánóba a spanyol élvonalban szereplő Villarreal argentin középhátvédje, Mateo Musacchio, hogy átessen…
Ismét összeállnak a Kemény-legények!
Kásás, Benedek, Biros és a többiek, avagy a masters vb-n ismét láthatjuk olimpiai bajnokainkat játszani. Nagy bejelentést tettek a szövetség honlapján egykori olimpiai bajnokaink, hiszen a felnőtt vb után Millennium csapatnéven ott lesz dr. Kemény Dénes válogatottja a FINA Masters Világbajnokságon. Pontosan augusztus 7. és 13. között a Margitszigeten! A csapat +40-es korcsoportban indul. A […]
Mervó Bencének Lengyelország is hazai pálya lesz
A Liechtenstein ellen duplázó Mervó tudja: az igazán nehéz feladatok csak most jönnek. Presztízskérdés számára, hogy Lengyelországban is bizonyítson.
Iannone elsőségével zárult a péntek
Főként Maverick Vinales és Andrea Iannone remekléséről szólt a Brit GP második gyakorlása: délelőtt a suzukis, ezúttal viszont a ducatis pilóta szerezte meg az elsőséget. Cal Crutchlow egy harmadik hellyel örvendeztette meg a hazai szurkolókat, megelőzve a Lorenzo, Marquez, Rossi sorrendben felálló vb-esélyeseket.
Bournemouth-Milan: Montella kijelölte keretét
Vincenzo Montella, a csapat vezetőedzője 19 játékost nevezett a szombat délutáni Bournemouth elleni felkészülési mérkőzésre….
Iksz a derbi előtt
Imre Vilmos szövetségi edző szerint elsősorban saját hibáinak tudható be, hogy a magyar fiúválogatott 25-25-ös döntetlen játszott Ukrajnával az ifjúsági B csoportos kézilabda Európa-bajnokságon. Szombaton élet-halál meccs jön Macedónia ellen. reb • Ahogy várható is volt, a torna eddigi legkeményebb mérkőzése … Bővebben
Hosszú Katinka: riói eredményeimet szabályos körülmények között értem el
Hosszú Katinka sajtóközleményben reagált arra, hogy az arizonai bíróság a véleményszabadságra hivatkozva elutasította keresetüket, amelyet a Swimming World Magazine és Casey Barrett ellen adtak be, miután tavaly májusban doppingvádakat megfogalmazó rágalmazó cikket jelentettek meg a magyar úszónőről. A riói játékokon három aranyat és egy ezüstöt nyerő Hosszú szerint “egyértelmű, hogy Mr. Barrett és a Swimming […]
A Mercedes elájult a 17 éves tehetségtől
A Williams fiatalját még Max Verstappennél is érettebbnek tartja Toto Wolff és az biztos, hogy az F1-ben is nagy jövő elé néz, ha így folytatja – főleg, hogy az anyagiakkal sem áll hadilábon…
Itt a Milan válasza az FC Barcelona ajánlatára
A Milan visszautasította az FC Barcelona ajánlatát – állítja a Corriere dello Sport. Mint arról…



























