Balotelli biztosan nem fog visszatérni a Milanhoz

Mario Balotelli, a Nice olasz támadója szeretne visszatérni Olaszországba, azonban kizárta annak a lehetőségét, hogy ismét magára öltse a piros-fekete mezt.

Balotellit 2013 telén mintegy 20 millió euróért szerződtette a Milan a Manchester Citytől és az első félszezonja fantasztikusan sikerült, hiszen 13 mérkőzésen 12 alkalommal volt eredményes, emellett a csapatnak sikerült kiharcolnia a Bajnokok Ligája-indulást. Az olasz csatár 2014 nyarán Angliába igazolt és a Liverpool játékosa lett, ahol nem sikerült beváltania a hozzá fűzött reményeket, ezért egy év múlva visszatért Milánóba – egy 1 éves kölcsönszerződés keretein belül.

A 27 éves olasz játékos jelenleg a francia élvonalbeli Nice-ban játszik és nagyszerű idényt fut, hiszen 35 tétmeccsen 23 alkalommal volt eredményes. Balotelli szerződése a nyáron lejár és vélhetően csatlakozni fog egy másik klubhoz.

Balotelli nem titkolta, hogy két év után szívesen visszatérne hazájába, Olaszországba.

“Szeretnék visszatérni Olaszországba. Sok csapat figyelemmel követ, de azt mondhatom, hogy a Milan nincs közöttük. Nincs esélyem arra, hogy visszatérjek a rossonerihez. Szinte biztosan nem maradok a Nice-ban. Valószínűleg ez lesz az utolsó szezonom itt, annak ellenére, hogy ez volt a legjobb idényem az eddigi franciaországi pályafutásom alatt.” – mondta Balotelli a Calciomercato.com mikrofonjainak.

Balotelli összesen 77 alkalommal öltötte magára a Milan mezét és 33 gólt szerzett.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS