MVLSZ: Megvan, kik lettek az Év játékosai
Mindkét vízilabdázónk először lett az Év játékosa. Fotó: MTI Mint ismeretes, a Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztősége 1964 óta minden évben felkéri az egyes szövetségeket, döntésék el vajon ki lett a sportáguk legjobbja, a szövetségi kapitányok választanak az MVLSZ pedig jóváhagyja a döntést. Idén Bíró Attila a női kapitány Gangl Edinát látta a legjobbnak. Edina az […]

Rédli András párbajtőrvívó és Decker Attila vízilabdázó neve került fel kedden a szentendrei MH Altiszti Akadémián lévő sportolói emlékfalra. Fotó: HM A honvédségi létesítménynek helyet adó Görgey laktanya sportcsarnokának falán a kiemelkedő sportsikereket elért katonasportolókat tisztelik meg 2015 óta ezzel a “kitüntetéssel”. Az MH Altiszti Akadémia tájékoztatója emlékeztet rá, hogy idén Rédli András százados bronzérmet […]
Petik Attila a siker kulcsáról beszélt, Dabrowski Norberték nyerni mennek Berlinbe, a Szolnok nem fogja lebecsülni ellenfelét. Fotó: Balogh Máté Petik Attila, az OSC vezetőedzője: “A csoportelső ellen játszunk. Az Olympiakosz jó játékosokból áll. Ez egy kemény meccs lesz. Ha azt játszuk, amit gyakoroltunk, összegyűjthetünk pontot vagy pontokat.” Theodoros Vlachos, az Olympiakosz vezetőedzője: “Kész vagyunk […]
Szép játékkal vertünk a spanyolokat a világligán. A világliga novemberi fordulójában egy góllal kikaptunk Hollandiában, így most a spanyolok ellen javíthattunk. A mérkőzés előtt három játékosunktól is elbúcsúzott a nagyérdemű, hiszen Takács Orsolya, Bolonyai Flóra és Tóth Ildikó végleg szögre akasztotta a sapkát. Az első negyedben Szücs használt ki egy fórt, majd Ortiz a hajrá […]
Takács Orsolya, Kisteleki Hanna, Czigány Dóra után, immár a negyedik Eb-győztes pólósunk mondta le a válogatottságot. Fotó: MTI / Illyés Tibor Tóth Ildikó az M4 Sport-nak elmondta: „A hírek igazak, ez egy korábbi döntésem, amit Birgével (Bíró Attilával) október közepe táján megbeszéltem. Akkor érett meg bennem az, nem vállalom tovább. Gyönyörű időszakot töltöttem el válogatott színekben, […]
A Szolnok és az Eger is idegenben küzd meg a BL-ben, még az OSC itthon próbálja meg legyőzni az Olympiakoszt. A Bajnokok Ligája utolsó fordulója jön ebben az évben. A Szolnok az előző kör fényes sikere után, mikor a Reccót verte, most kicsivel könnyebb dolga lesz. Cseh Sándor csapata Hollandiába látogat, hogy a sereghajtó Alphentől gyűjtse […]
Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya elégedett volt csapatával a hollandok elleni világligarajt alkalmával, de kedden a világbajnoki ezüstérmes spanyolok ellen jobb játékot vár. “Igaz, az ellenfél is erősebb, jobb csapatnak tartom jelen állapotban a spanyolt, mint a hollandot. Azért bízom benne, hogy Keszthelyi Rita újbóli játéka erősíti majd a támadásainkat, kapusposzton pedig […]
AZ UVSE és a KSI várhatja a legjobb helyről a februári folytatást. Lezajlott a 12. forduló is a férfi Ob I/B-ben. Az A-jelű csoportban, az élmezőny nem tudott hibázni, kivéve a Vasast, így az UVSE megtartotta vezető helyét, mögötte öt egységgel lemaradva a Nagykanizsa követi. A B-csoportban a KSI makulátlan mérleggel áll az élen, második […]
A Jug Dubrovnik erőnyerőnek bizonyult a Horvát Kupa döntőjében, még Szerbiában a Partizán örülhetett.Fotó: hvs.hr Nem mondhatni, hogy nagy csatában dőlt volna el a horvát kupa döntője, hiszen a Jug Dubrovnik hét góllal győzött a Jadran Split ellen. Érdekesség, hogy a gyengélkedő Rijeka a legjobb négy mezőnyébe sem tudta magát beverekedni, hiszen az elődöntőben a […]
Bíró Attila kijelölte az Eb ezüstérmes elleni keretet. Kedden fogadjuk a spanyolokat a világliga második fordulójában. Bíró Attila a mérkőzés előtt: „A sűrű versenynaptár, a rengeteg meccs, menetelés miatt főleg a regeneráción volt a hangsúly, azaz a szárazföldi és a vízi edzések sem voltak ezúttal megterhelőek. Az elméleti felkészülést kapott nagyobb szerepet, speciálisan a spanyolokra […]
Varga Tamás csapatot hirdetett a 2004-es utánpótlás válogatott számára. A két ünnep között edzéeket vezényel olimpiai bajnokunk. A Komjádi uszoda lesz a helyszín. Meghívottak névsora: December 27.: Pászti Benedek, Bucsi Ferenc, Vidovenyec Zsombor, Tovaj Gergely, Gellény Zétény, Makán Róbert, Festő Hegedűs Bence, Varjú Kenéz, Pál Szabó Norbert, Kudella Máté, Nagy Tamás, Félegyházi Török János, Király […]
Parádés lőlappal rukkolt elő a válogatott balkezese a Kaposvár ellen. Fotó: FTC Vízilabda / facebook Még október elejéről pótolták az 1. fordulóból elmaradt Kaposvár – FTC meccset a napokban. Nos, megérte rá várni, hiszen Vámos Márton amellett, hogy öt gólt szerzett a találkozón, mindezt öt lövésből érte el, így oldalunk őt látta a forduló legjobbjának. […]
Nem talált legyőzőre a két nagyágyú, a Savona Telekivel begyűjtötte a három egységet. Kilencből kilencnél jár a Pro Recco és a Brescia a talján pontvadászatban. Előbbi a Canottierit, utóbbi a Pasillipot verte. Telekivel a Savona a Trieste elleni sikerével a negyedik helyen áll pontazonosággal a Canottieri Napolival. Olasz bajnokság, 9. forduló: CANOTTIERI NAPOLI-PRO RECCO 4-12 (0-2, […]
Nem bírt egymással a Vasas és a Debrecen. Az OSC Szentesről hozta el a három pontot. Fotó: dvse.hu / facebook Nagy meccset játszottak Debrecenben, ahol végül nem született döntés. Az első negyedben Kállay szerzett vezetést, majd Marnitz egyenlített. A második nyolc percben elhúzott a hazai együttes, Vidovics majd Macsi duplájával már 4-1 volt az állás. A […]
Fölényes, biztos sikerrel verte a Fradi a Szombathely gárdáját a férfi Ob I, 9. fordulójában. Nagyot játszott ismét a Fradi. A 9. fordulóban a Szombathelyt tudta le a zöld-fehér gárda. Az újoncot nagyon megszórta Varga Zsolt együttese, hiszen huszonegy gólt szerzett. A Fradi ezzel a győzelembével hat egységre megközelítette a listavezető Szolnokot, ám egy meccsel […]
Fölényes, biztos sikerrel verte a Fradi a Szombathely gárdáját a férfi Ob I, 9. fordulójában. Nagyot játszott ismét a Fradi. A 9. fordulóban a Szombathelyt tudta le a zöld-fehér gárda. Az újoncot nagyon megszórta Varga Zsolt együttese, hiszen huszonegy gólt szerzett. A Fradi ezzel a győzelembével hat egységre megközelítette a listavezető Szolnokot, ám egy meccsel […]
A vízilabda jövője tárgyalják a katalán városban. Tavasszal világkonferenciát szervez a FINA. Ennek árnyékában most Barcelonában egy előkészítő munkaértekezletet tartanak Barcelonában. A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Kemény Dénes azonban nem vesz részt rajta: „Ez így van, ám sok egyéb elfoglaltságom miatt nem tudok részt venni az eseményen. Ugyanakkor egyeztettem a résztvevőkkel, így például Ratko Rudiccsal, az […]
Két magyar, a kapus Nagy Viktor és a balkezes Vámos Márton is bekerült a férfi vízilabdázók álomcsapatába, amelyet a total-waterpolo.com szaklap szavazói állítottak össze. A voksolásban 21 szakember és pólós szerkesztőség vett részt. Öt játékost lehetett megjelölni, s az így kapott pontszámok összesítésével alakult ki a végső sorrend. A végeredmény szerint a világ legjobb pólósa […]
A címvédőnek és a zöld-fehéreknek sem okozott gondot soros ellenfelük. Fotó: Szolnoki VSC / facebook Nem hibázott a Szolnok az UVSE ellen. Sőt, a címvédő 13-1-re verte a lilákat idegenben. Bátori és Zalánki három-három találattal vette ki a sikerből a részét. A Fradi még az 1. fordulóból pótolta a Kaposvár elleni találkozóját. A népligeti alakulat […]
Ismét a Szombathely rendelkezésére áll a 19 éves játékos. Juhász Máté idén nyáron azzal a tervvel utazott Sacramentóba, hogy ott folytassa tanulmányait és emelett vízilabdázzon. Most visszatért a vasi együtteshez. – Tavaly és tavalyelőtt nyáron két-három hónapot már eltöltöttem Sacramentóban, ám akkor a jó erőkből álló klubban, a California Republic együttesében vízilabdáztam – mondta Juhász […]