Címke: xtelesport RSS
Massa tévedése: “Ehhez én már túl öreg vagyok”
Egy éve itt szerezte első williamses dobogóját, idén ismételt – mégpedig nem is akármilyen versenyen. Felipe Massa a hajrában állta ifjú csapattársa támadásait, s ezzel Valtteri Bottas elé került a világbajnoki tabellán is.
Rosberg feltekerhette a motort, és akkor…
A Mercedes német versenyzője, Nico Rosberg feltekerhette erőforrását az Olasz Nagydíj utolsó köreiben, hiszen egyre közelebb került a második helyen haladó Sebastian Vettelhez, előzésre azonban már nem került sor, a motor ugyanis felmondta a szolgálatot.
Nem termett babér vasárnap a hazai csapatoknak a női kézilabda NB I-ben
Mindhárom vasárnapi mérkőzésen vendégsiker született a női kézilabda NB I-ben.
Storck a győzelemre játszana Észak-Írországban
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint nem játszhatnak döntetlenre hétfőn a Európa-bajnoki selejtezőcsoportban éllovas északírek otthonában.
Egyetlen másodpercre olvadt Aru előnye a Vueltán
A spanyol Joaquim Rodriguez nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 15. szakaszát, ezzel összetettben egy másodpercre megközelítette az éllovas, az etapon ötödik olasz Fabio Arut.
Hamilton: Én amit lehetett, megtettem!
Lewis Hamilton nem aggódik amiatt, hogy elveszik az Olasz Nagydíjon aratott győzelmét. A mögötte célba érő versenyzőtársak átérzik a brit helyzetét – a rivális Williams viszont úgy véli, a címvédőt büntetni kell.
Olasz Nagydíj: versenyzői nyilatkozatok
Lewis Hamilton megszerezte pályafutása 40. futamgyőzelmét, Sebastian Vettel második lett a Ferrari hazai versenyén, és Nico Rosberg kiesés után Felipe Massa is ott lehetett a dobogón. A Force India ismét fontos pontokat szerzett, és Marcus Ericsson is folytathatta sorozatát, miközben a Red Bull versenyzői felküzdötték magukat a pontzónába. Kimi Räikkönen csúnyán beragadt a rajtnál, a Lotus mindkét pilótája kiesett – így értékeltek a főszereplők az Olasz Nagydíj után.
Hamilton nyert, Rosberg kiesett, Vettel a dobogón Olaszországban
Lewis Hamiltont csak csapata zavarta meg: a brit idei hetedik, pályafutása 40. győzelmét aratta Monzában. Nico Rosberg drámai kiesésével pedig óriási előnybe került a bajnokságban. Sebastian Vettelt ünnepli a tifosi, Kimi Räikkönen csúnyán beragadt a rajtnál, Felipe Massa újra dobogón Monzában!
A Renault még mindig nem döntött – ezen múlik a sorsuk
Hiába szeretne a Renault gyári csapatot, sportigazgatójuk elárulta, továbbra sincs döntés arról, hogyan folytatják tovább a Forma–1-ben. Cyrill Abiteboul szerint a sorsuk most már leginkább a velük kapcsolatban lévő felek kezében van.
Elbúcsúztak Justin Wilsontól a Forma-1-es versenyzők
Az Olasz Nagydíj helyszínén a száguldó cirkusz is búcsút vett az IndyCar-bajnokság poconói fordulóján halálos balesetet szenvedő Justin Wilsontól. A versenyzők, a csapattagok és a szurkolók egy perces néma csenddel tisztelegtek a korábbi Forma-1-es pilóta emléke előtt.
Később érkezhetnek a Renault fejlesztései
Német sajtóértesülések szerint a Renault csak az Amerikai Nagydíjon veti be továbbfejlesztett erőforrását, ami az eredeti tervek szerint Oroszországban debütált volna. Az Auto Motor und Sport úgy tudja, a franciák négy módosító pontot fognak felhasználni.
Williams: A Ferrari legyőzése nehéz, de nem lehetetlen!
A Williams harcba akar szállni a Ferrarival és harcba is szállhat vele a délutáni viadalon – jelentette ki a csapat technikai igazgatója, Pat Symonds. A tapasztalt brit szakember most a Red Bull-lal és a Mercedesszel kapcsolatos pletykákról is beszélt.
Marchionne: A Ferrari 2-3. helye nem csak véletlen!
Távolról sem a véletlennek köszönhető a Ferrari monzai időmérős remeklése, s jövőre még nagyobb dolgokra lesz képes a csapat – elnöke szerint. Sergio Marchionne Kimi Räikkönen teljesítményéről is elégedetten nyilatkozott.
Újabb büntetés Verstappennek
A Toro Rosso holland újonca, Max Verstappen már most áthajtásos büntetést kapott a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA), amiért csapata veszélyesen engedte pályára az Olasz Nagydíj időmérő edzésén. A büntetést a verseny első három körének egyikében kell letöltenie.
2015-ös Olasz Nagydíj – Időmérő-elemzés
Motorfejlesztés és mechanikai tapadás, avagy teljesítenek a Ferrarival kapcsolatban bizakodásra buzdító tényezők.
Babosék nyolcaddöntőbe jutottak a US Openen
Babos Tímea, oldalán a francia Kristina Mladenoviccsal bejutott a harmadik fordulóba az amerikai nyílt teniszbajnokság női páros versenyében.
Fél lábbal az Eb-n az osztrákok
Az osztrák labdarúgó-válogatott hazai pályán egygólos győzelmet aratott a moldovai csapat felett az Európa-bajnoki selejtezősorozat szombati játéknapján.
Federer magabiztosan nyolcaddöntős
A másodikként rangsorolt Roger Federer könnyedén jutott a 16 közé az amerikai nyílt teniszbajnokság férfi versenyében, ugyanis három játszmában felülmúlta a 29. helyen kiemelt Philipp Kohlschreibert.
Hamiltonnak is aggódnia kell a motorja miatt?
Egyelőre egy nagy kérdőjel lebeg a Mercedes vasárnapi futama fölött Nico Rosberg szombati motorproblémája után. Toto Wolff elárulta, továbbra is értetlenül állnak a német új erőforrásának hibája előtt.
Alonso: Gratulálok a Ferrarinak, de mégiscsak száz pont a hátrányuk…
A McLaren-Honda spanyol pilótája, Fernando Alonso úgy véli, a Ferrarinak nincs oka az örömre, hiszen még mindig elmarad a Mercedestől, akárcsak az előző évben, amikor még ő is az alakulatot erősítette. A kétszeres világbajnok saját helyzetéről is beszélt.

























