Címke: xtelesport RSS
Rodriguez egyetlen másodpercet hozott Arun
Az olasz Alessandro De Marchi nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 14. szakaszát, melyen honfitársa, Fabio Aru megőrizte éllovas pozícióját összetettben.
Végre összejött: Räikkönen már nem is emlékszik, mikor volt ilyen elöl utoljára
Idei legjobb időmérő edzése után eddigi legkedvezőbb rajtpozíciójából várja a Ferrari hazai versenyét Kimi Räikkönen. A finn önmagát is meglepte mai teljesítményével, s elárulta, miért örül különösen annak, hogy ennyire sikeres szombatot zárt végre.
Rosberg a motorcserét okolja – Lauda szerint nem ezen múlt
Mekkora szerepe lehetett Nico Rosberg időmérős gyengélkedésében a német kényszerű motorcseréjének? A versenyző állítja, nagyon is sok, ám főnöke éppen ellenkezően gondolja…
Olasz Nagydíj: versenyzői nyilatkozatok az időmérő után
Lewis Hamilton idei 11., pályafutása 48. pole pozícióját szerezte meg, Monzában 4. alkalommal indulhat az élről. Őt a két Ferrari, az első sorban a 2013-as Kínai Nagydíj óta először első soros Kimi Räikkönen, valamint Sebastian Vettel követi. Nico Rosbergnek motorcseréje után csak a negyedik hely jutott, Felipe Massa ismét Valtteri Bottas előtt zárt, Marcus Ercisson remekelt, s a legjobb tízbe jutott – így értékeltek a nap főszereplői az időmérő edzés után!
Mindkét Vadnai érmes lett a Laser-Eb-n
Vadnai Benjamin a második, míg öccse, Jonatán a harmadik helyen végzett a vitorlázók olimpiai Laser Standard hajóosztályának U21-es Európa-bajnokságán.
Ilyen még nem volt: sorozatban ötödször nem kapott gólt a válogatott
Sorozatban ötödik tétmérkőzésén nem kapott gólt a magyar labdarúgó-válogatott, amely pénteken 0-0-s döntetlent játszott a vendég román csapattal Európa-bajnoki selejtezőn.
Boullier: Hiába jó a Honda belső égésű motorja…
Noha a Honda belső égésű motorja önmagában nem rossz, nehéz megítélni, hol tart egészen pontosan az ellenfelekhez képest, hiszen az energia-visszanyerő rendszereket továbbra sem tudják úgy munkára bírni, ahogy akarják – jelentette ki a McLaren versenyigazgatója, Éric Boullier.
Síró autó, nevető versenyző: Button inkább a nassolásba menekült…
Jenson Buttonnél a csokis finomság a nyerő – ha már autója távolról sem az… A péntek délután csak három körig jutó brit jó kedéllyel igyekszik elfojtani elkeseredettségét – s közben azt reméli, pár héten belül tisztázódik jövője.
A Mercedes partnerei ezért nem kaptak új motorokat
A Mercedes felhasználta megmaradt módosító pontjait és továbbfejlesztett erőforrásokat vitt Olaszországba. Ezekből egyelőre csak a gyári alakulat versenyzői kaptak, a partnereknek tehát várniuk kell az új hajtóegységekre; a gyár motormérnöke elárulta, miért.
Ami után főnöke el sem hitte, hogy Räikkönent látja…
Csak egy jó tanácsot adott neki, aztán „elszaladt vele a ló” – Maurizio Arrivabene alig hitt a szemének, amikor csütörtök este egy szurkolói rendezvényen Kimi Räikkönent figyelte…
2015-ös Olasz Nagydíj – Szabadedzés-elemzés
Egyelőre nagyok a különbségek az időmérős és a versenytempók között.
A meccs előtt, közben és után is összecsaptak a magyar ultrák a rendőrökkel
A döntetlennel végződött magyar-román labdarúgó Európa-bajnoki mérkőzés után is folytatódtak a rendőrök és a huligánok közti összecsapások.
A félidőben is összecsaptak a magyar ultrák a rendőrökkel
A magyar-román labdarúgó Európa-bajnoki mérkőzés szünetében is összecsaptak a rendőrökkel az ultrák, a Groupama Aréna mellett, a Könyves Kálmán körúton.
Ferrari: Meg kell őriznünk Monzát, hiszen a Forma-1 része!
A Forma-1 elveszítené lénye egy részét, ha Monza kiesne a versenynaptárból – jelentette ki a Ferrari csapatvezetője, Maurizio Arrivabene. Ugyanakkor hozzátette, a vörösök nem fognak segítséget nyújtani az Olasz Nagydíj szervezőinek, akik a futam megmentésén fáradoznak.
Szép titokban Vettelnek is gyermeke született?
Nemcsak Nico Rosberg, Sebastian Vettel is gyermekáldásnak örülhetett a közelmúltban – a Bild értesülései szerint a négyszeres bajnoknak az elmúlt napokban született meg második kislánya!
Könnygázt is bevetettek a rendőrök a Groupama Arénánál
A magyar futballszurkolók egy része sörösüvegeket, petárdákat dobált a rendőrökre, akik válaszul könnygázt vetettek be, gumibotot használtak a Groupama Arénánál – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről péntek késő délután.
Ecclestone rendre intette a túl nyíltan bíráló Vetteléket…
Az F1-et irányító brit Lewis Hamiltont, Nico Rosberget, Fernando Alonsót, Sebastian Vettelt, valamint Toto Wolffot, Niki Laudát, Christian Hornert és Maurizio Arrivabenét hívta meg arra az Olasz Nagydíj két pénteki szabadedzése között megejtett találkozóra, melynek témáját a spái defektjei után sokat bírált Pirelli jelentette. A Motorsport információi szerint az egyeztetést azért tartotta szükségesnek Bernie Ecclestone, mert Sebastian Vettel és egyes versenyzőtársai két hete a sajtó nyilvánossága előtt élesen bírálták az F1 gumibeszállítójának munkáját. Hogy a brit üzletember kinek az oldalán áll a kérdésben, már csütörtökön kiderült: akkor az általa irányított FOM adott ki közleményt, melyben hangsúlyozták, teljes mértékben megbíznak a Pirelliben. Ecclestone most elárulta, arra kérte a résztvevőket, hogy amennyiben problémájuk adódik a milánói céggel, arról a jövőben ne a mikrofonok előtt, hanem inkább zárt ajtók mögött beszéljenek. „Ha én veszek valamit, ami nem működik, akkor annál fogok panaszkodni, akitől azt vettem, nem pedig nyilvánosan. Szeretném, ha előbb gondolkodnának, és ha bármilyen gondjuk van, akkor azt a problémák előidézőivel kell megbeszélniük. Ennyi az egész. Ők is értették ezt” – nyilatkozta Ecclestone. Majd hozzátette, Vettel kirohanását ugyanakkor megérti. „Sebastian feldúlt volt, éppen csak kiszállt az autóból, és amikor úgy van, hogy harmadik leszel, majd hirtelen minden kicsúszik a kezedből, nyilván nem köszönöd meg istennek, hogy ez történt. Te és én is ugyanígy viselkedtünk volna” – mondta az őt faggató riporternek. Miközben Ecclestone-ról köztudott, hogy kereskedelmi szempontból a Pirellit tartja az F1 ideális gumibeszállítójának, mostani reakcióiból az is egyértelműnek tűnik, mennyi esélye lesz a beszállítói pozícióra szintén pályázó Michaelinnek az F1-es visszatérésre… Az FIA mindkét gyártó pályázatát elfogadta, a döntést így a FOM-nak kell majd meghoznia ezzel kapcsolatban – s a Pirelli aligha veszíthet. És ezt Ecclestone sem titkolta. „Valóban, nem fogjuk engedni, hogy elmenjenek, mivel jól végzik a dolgukat. Régóta mondogatom nekik, hogy nem szeretnék olyan gumikat, amelyek az egész futamot kibírják. A tőlük telhető legjobbat nyújtják, azt csinálják, amire kértük őket. Képesek lennének olyan gumit is gyártani, amely januártól egészen decemberig tartana” – védelmezte az olaszokat.
Megvannak az első büntetések Monzában!
A pénteki szabadedzések után biztossá vált, öt versenyző mindenképpen büntetést kap a monzai időmérőt követően. A Red Bull versenyzői jártak legrosszabbul.
Bajban a Lotus – beszél a csapatfőnök!
Álmatlan éjszakák és aggodalom – hiába érte el idei legjobb eredményét a Lotus Spában, fennállása talán legnehezebb időszakán megy most keresztül. A csapatfőnök Monzában nyíltan beszélt gyötrelmeikről.
Rummenigge egymilliárd eurót akar a Bundesliga közvetítési jogaiból
Karl-Heinz Rummenigge azt szeretné, ha a jelenlegi 500 millió euró helyett szezononként egymilliárd euró körüli összeghez jutnának a német labdarúgó-bajnokság csapatai a televíziós közvetítési jogokból.

























