Takács: Fontos a türelem

image

A Diósgyőr középpályása idén először lépett pályára az NB I-ben.
 
Takács Péter Győrött tért vissza a DVTK kezdőcsapatába. A miskolciak középpályása hosszú sérülést követően léphetett ismét pályára. Öröme viszont nem lehetett felhőtlen, mivel csapata 2-0 arányú vereséget szenvedett a zöld-fehérek otthonában.
 
A 22 éves futballista a diósgyőriek hivatalos honlapjának adott interjút, melyben arról beszélt, hogy a türelem nagyon fontos a felépülés során, nem szabad kapkodni, mert akkor ismét megsérülhet az ember.
 
Takács azt is elmondta, hogy a lefújás után több csapattársa is megdicsérte jó teljesítményét, ami nem is csoda, hiszen a második félidőben már egyedül kellett betöltenie a védekező-középpályás posztját, mivel társa, Sekour a kiállítás sorsára jutott. Takács nyilatkozata végén azt is hozzátette, hogy bízik benne, hogy hétvégén a Debrecen ellen ismét játszhat, de tudja, hogy ez elsősorban Szentes Lázártól függ.