Talmácsi – Favaro duó a tizenkettedik

talma rally.jpg

Gyorsasági motoros világbajnokunk és menedzsere sikeresen vette az akadályokat a Rábaköz Kupa második napján, ahol 4 gyorsasági szakasz várt a mezőnyre.

A magyar-olasz páros érdekes etapnak értékelte a mai versenyt, ahol sok mindent megtapasztalhattak eddigi rövidke terepralis pályafutásuk alatt. Volt víz jobbról is, balról is, sár, kanyargós erdei utak, így minden érzékszervüket használniuk kellett, hogy a lehető leggyorsabban teljesíteni tudják a távokat. Azonban a jó szereplésnek mindez csak az egyik része. Kell még egy ügyes sofőr, ez adva volt, kell még egy rutinos navigátor, aki szintén a helyén volt – bár saját bevallása szerint az első két gyorsaságin hibázott is, de szerencsére Talmácsi a sofőr – és természetesen kell még egy jó technika. Ez utóbbi nem sokkal a rajt után rakoncátlankodni kezdett, majd a 4. szakasz első 5-6 km-ét követően teljesen elment a négy kerék meghajtás, majd az első tengely is bemondta az unalmast, mindez lényegesen megnehezítette a gyors célba érést. Talmácsi-Favaro duó jelenleg a 12. helyen áll 33,10 perces hátránnyal. Versenyautójukat a szervizben készítik a holnapi gyorsasági szakaszokra, míg ők pihenéssel, lazítással töltik a nap hátralévő részét.

Talmácsi Gábor:
Ma nagyon sok technikai problémánk adódott, ami megkeserítette, hogy igazán élvezhessem a versenyzést. Várom, hogy holnap rendben legyen az autó és egy jó versenyzéssel tudjunk búcsúzni.

Stefano Favaro:
Nagyon élvezzük a közös versenyzést Gáborral. Eredménytől függetlenül egy felejthetetlen élmény lesz mindkettőnknek ez a kitérő a tereprali világába. Holnapra eső várható, ami megnehezítheti Talma dolgát, de ha abból indulok ki, hogy a MotoGP pályán is nagyon jó esőben, akkor nagy gond nem lehet.

2010. 05. 08, II. Rábaköz Kupa, Kapuvár – 2. nap
1. Korda- Tóth   2:33:32
2. Szalay – Bunkoczi  2:34:51
3. Fazekas – Maurer  2:35:04
12. Talmácsi – Favaro 3:06:42

XLsport –
Forrás: Faster Management

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.