Tar Mihály dombormű avató ünnepség Érden

Az Érdi Spartacus tornacsarnokának aulájában szinte lépni is alig lehetett, annyian jöttek össze vasárnap azért, hogy a klubot ötven éve szolgáló mindenesének, a közelmúltban elhunyt Tar Mihálynak tiszteletére készíttetett domborművet ünnepélyesen leleplezzék. Ott volt többek között a birkózó szövetség főtitkára, egyben a Magyar Szumó Szakszövetség elnöke, Ancsin László is.

A dombormú, Gábor Emese (képünkön) képzőművész alkotása (fotó: jochapress)

A programot levezénylő, Tar Mihály örökébe lépő Sipos Árpád nagyon rövid bevezetőjében is többszörösen elérzékenyült, amikor a rendkívül népszerű Misi bácsiról szólt. Megígérte, hogy tovább viszik az ő örökségét, majd helyét a mikrofonállvány előtt Dénes Mecédesz, a klub saját nevelésű, komoly nemzetközi sikerlistával rendelkező birkózója foglalta el.

A család és a sportvezetők tagjai (fotó: jochapress)

– Misi bácsi nem is sejtette, mennyi ember életére volt ő hatással – tudatosította a megjelentekkel a legelején Mercédesz. – Kezdve onnan, hogy 1973-tól – akkor érkezett az ország akkor még legnépesebb falujába, Érdre -, amikor a Budapesti Spartacus kihelyezett tagozata munkatársaként látott tennivalóihoz. Hatalmas, akadályt nem ismerő szorgalommal építette fel ezt az időközben önállósult egyesületet, amelyet most nekünk, az utódoknak kell megpróbálnunk továbbvinni. A birkózás mellett 1998-tól komolyan érdeklődött a sumózás iránt is, ahova Rovnyai János vezette be őt. Röviddel később a szakosztály belépett a Szumó Szakszövetségbe, 2002 novemberében pedig megalakult az Érdi Spartacus SC. Misi bácsit a szövetségben előbb elnökségi taggá, később szakmai alelnökké, 2012-ben pedig társelnökké választották. Valamennyi minőségében fáradságot nem ismerve dolgozott felesége, Marika néni maximális támogatásával, egészen ez év január elejéig.

Mercédesz Misi bácsit és Marika nénit a fiatalokat szerető nagyszülőként idézte meg, és hosszas méltatását követően átadta a szót Érd város polgármesterének, Csőzik Lászlónak.

Csőzik László, Érd polgármestere (fotó: jochapress)

– Mivel az itt megjelentek valamennyien az ő nagy családjához tartoztak, így mindannyiunk nevében szeretettel emlékezem Misi bácsira. Arról a kiváló emberről és sportemberről beszélek, akinek évtizedeit már előttem érdemben méltatták, így inkább a vele volt kivételesen jó munkakapcsolatomat hangsúlyoznám. Misi bácsi egy speciális élményt jelentett számomra, akárhányszor bejött a polgármesteri hivatalba. egyrészt mindig mindketten igyekeztünk megtalálni a közös nevezőt, mert vele egyszerűen nem lehetett nem megegyezni. Szenvedélyesen járt-kelt és mindig a szeretett sportágai, a birkózás és a sumo érdekeit képviselte maximális fordulatszámon. Ugyanígy cselekedett, amikor az egyes sportolók ügyes-bajos dolgaihoz, gondjaihoz kért segítséget. Misi bácsi díszpolgárunk lett, már most rettenetesen hiányzik és soha nem fogjuk őt elfelejteni. Azt az egyéni stílust, amit ő képviselt, nehéz lenne nem megőrizni, arra nem emlékezni. Végtelen határozott, céltudatos, fáradságot nem ismerő valaki volt, aki ezen tulajdonságai mellett hihetetlenül könnyeden mozgott a hivatalban, egyéni humorát mindenki élvezte. Nagyon örülök, hogy a sportcsarnok az ő nevét vette fel és a tiszteletére készíttetett dombormű is segíteni fog mindannyiunkat az ő örökségének tovább vitelében. Ebben a szellemben lepleztük le Gábor Emese képzőművész alkotását. Az ő életműve ebben a darabjaira hulló világban világító fényoszlop lesz számunkra – mondta befejezésül Csőzik László polgármester.

A ünnepi együttlét utolsó programja a csapatverseny részvevői (fotó: jochaprss)

A részvevők ezt követően megtöltötték a Tar Mihály Sportcsarnokot, ahol Misi bácsi tiszteletére öt csapat részvételével rendeztek egy családias emléktornát, ahol valóban nem az eredmény volt a fontos, hanem a részvétel.

(jochapress / Jocha Károly)

Post Views: 6

JochaPress