Távol az élvonaltól

Ifj. Balzsay Károly szövetségi kapitány értékelte az ifjúsági ökölvívó-válogatott szentpétervári világbajnokságon nyújtott teljesítményét. A korábbi bokszoló, talán mondani sem kell, nem volt elégedett a kilenc versenyző által összesen hozott négy győzelemmel, amelyből három a 69 kg-ban az ötödik helyig jutó Kozák László nevéhez fűződik.

Majer Dániel Nem sikerült jól az ifjúsági ökölvívó-világbajnokság a magyar válogatott számára. Az ifj. Balzsay Károly vezette csapat legjobb eredménye egy ötödik hely volt, a kilenc versenyzőből heten pedig mérkőzést sem nyertek.

Főhetett a feje a kapitánynak

Főhetett a feje a kapitánynak

Ifj. Balzsay Károlyt szeptemberben nevezték ki az ökölvívók szövetségi kapitányává, azóta Füzesy Zoltán vezetőedző mellett az ifjúsági válogatott felkészítéséért is felel. Így aztán ő is ott volt a szentpétervári korosztályos világbajnokságon, amely jócskán várakozáson aluli eredményeket hozott. „Többet reméltem, egy éremmel és két pontszerző helyezéssel már elégedett lettem volna” – mondta Balzsay. Ezzel szemben a magyarok legjobb eredményét szállító Kozák László volt az egyetlen pontszerző. A legjobb nyolc közé ugyan Kocsis Richárd (91 kg) is bejutott, ő azonban erőnyerőként eleve ott kezdte a küzdelmeket, mérkőzést nem nyert. Kozákon kívül ez különben is csak Árpád Viktornak (75 kg) sikerült, ő egy győzelmet aratott.

„Kettősség jellemezte a versenyt. A bokszolóink egy része azért vesztett, mert tudása alatt teljesített, kicsit nagyobb akarattal nyerhetett volna, a többiek viszont olyan erős ellenfelet kaptak, aki ellen nem tudták eltüntetni a tudásbeli különbséget” – nyilatkozta a kapitány, aki elismerte, lemaradtunk a világ élvonalától, a felzárkózáshoz pedig nagyobb ütemben kell fejlődniük, mint eddig.

Ezt nemcsak a jobb szakmai munkával kívánják elérni, a hozzáálláson, a felfogáson is változtatni kell. A jövőben fokozatosan igyekeznek rávezetni a fiatalokat arra, mi minden szükséges a profivá váláshoz. „Sokat beszélgettem velük már az edzőtáborban is, ahol kezdték megérteni, mi kell ahhoz, hogy élsportolók lehessenek. A nap minden percében úgy is kell viselkedniük, muszáj odafigyelniük a pihenésre, a táplálkozásra, a regenerációra.” Annál is inkább, mivel jövőre korcsoportváltásra kerül sor, így 18 év lesz az ifjúsági korosztály korhatára, a jelenlegi ifiválogatottak pedig a felnőttek között folytatják, ahol a mostaninál is komolyabb erőpróbákon kell majd helytállniuk.

„A munkájukkal és hozzáállásukkal egyébként nem volt gond, mostanra hozzászoktak az edzések intenzitásához és az elvárásaimhoz” – utalt a magas követelményekre Balzsay, aki azt is elmondta, pár éven belül szeretne úgy világversenyre utazni, hogy már nem a sorsolás nehézsége határozza meg az elért eredményeket.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS