Távozóban a Salzburg csatára, a Milan lecsaphat rá

Noah Okafor, az osztrák élvonalban szereplő RB Salzburg csatára a szezon végén távozni készül és nem áll szándékában meghosszabbítani a szerződését.

A 22 esztendős futballista a közelmúltban már felkeltette a Milan vezetőségének figyelmét, miután tavaly szeptemberben kiváló teljesítményt nyújtott és gólt is szerzett a Rossoneri ellen a Bajnokok Ligája csoportkörében.

A Sky Germany tájékoztatása szerint Okafor úgy döntött, hogy a nyáron távozni szeretne a Salzburg együttesétől és meg akarja tenni a következő lépést a karrierjében, ezért nem tárgyal az osztrák klubbal a 2024 nyarán lejáró szerződésének meghosszabbításáról.

A svájci válogatott csatár ára 20-25 millió euró körül mozog, a közelmúltban ügynököt váltott és csatlakozott a Sport360 ügynökséghez. Ez egy újabb jele annak, hogy klubváltás van láthatáron a soron következő átigazolási időszakban. A jelentés szerint Olaszországból és Angliából is van érdeklődő Okafor iránt. A Milan mellett a városi rivális Inter is szeretné soraiban tudni a 22 éves játékost, míg a Premier League-ből a Tottenham Hotspur figyelmét keltette fel a játékával.

Okafor az idei szezonban 10 gólnál jár, ebből hármat a Bajnokok Ligájában szerzett a Milan, a Chelsea és a Dinamo Zagreb ellen. A posztját tekintve csatár, azonban bal és jobb szélső támadóként egyaránt bevethető. Három évvel ezelőtt, 2020 nyarán szerződött a Baseltől a Salzburghoz, amelynek színeiben azóta 108 tétmeccsen 34 gólt szerzett és 23 gólpasszt osztott ki.