Telt ház, kemény csata vár Nagyváradon az FTC-re

vargadaniftc2017013101

Várhatóan a nagyszerű hangulatot teremtő telt ház előtt játszik Nagyváradon a férfi vízilabda Eurokupa döntőjének első mérkőzésén a Ferencváros, amely húsz év után szerepel újra ennek a sorozatnak a fináléjában.

vargadaniftc2017013101

A zöld-fehérek 19 esztendő elteltével emelhetnének magasba európai kupatrófeát azután, hogy 1998-ban a KEK-ben diadalmaskodtak. Egy évvel korábban, az Eurokupa elődjének számító LEN Kupa döntőjében alulmaradtak az Újpesttel szemben.

A klub honlapjának beszámolója szerint a gárda két olimpiai bajnoka, Varga Dániel és Stefan Mitrovic kisebb sérüléssel bajlódik. Előbbi vállproblémái miatt egyelőre csak speciális edzéseket végezhet, utóbbi pedig a múlt héten szenvedett alkarsérülést a szerb válogatott edzésén, azóta kezelésekre jár, így a hétfői taktikai gyakorláson már részt tudott venni.
Számos olyan játékos ugrik majd vízbe magyar idő szerint 18 órától, aki mindkét csapatban játszott. Gojko Pijetlovic, a Nagyvárad szerb olimpiai bajnoka korábban az FTC-t erősítette. A kapus a Ferencváros légiósa, Marko Cuk gyermekének keresztapja. A rivális vezetőedzője, Kádár Kálmán szintén játszott a Ferencvárosban, a jelenlegi keretből Nyéki Balázzsal, Katonás Gergővel és Szirányi Balázzsal együtt. A Ferencvároshoz éppen Nagyváradról érkezett Marko Avramovic, aki elmondta, legalább 900 helyi drukker és kemény meccs vár a csapatra.

   “A város most is biztosan nagyon készül. Először szerepelnek az Eurokupa döntőjében, biztos nagy motivációval várják a párharcot” – vélekedett, hozzátéve, három szerb és egy horvát játékosa van az ellenfélnek, amely elsősorban otthon erős.

 “Kemény csata vár ránk. Biztos sokat játszunk majd hátrányban, de a Szeged elleni bajnoki erre pont jó felkészülés volt. Végre teljes csapattal készülünk. Kemény védekezés kell, főleg hátrányban, és akkor van esély jó eredménnyel várni a budapesti visszavágót” – tette hozzá.

Varga Zsolt, a Ferencváros vezetőedzője szerint nincs nagy jelentősége az “átfedéseknek”.

   “Több játékos is játszott mindkét csapatban, de nagyon hosszú távlatokról beszélünk, ami alatt emberek pályafutása, játéka megváltozik, éppen ezért nem lehet azt mondani, hogy a két csapat ismeri egymást. Az aktuális keretre kell készülni és a szezonban lejátszott meccseket videón kielemezni. Három meccsüket néztük meg részletesen, a Verona elleni elődöntőt és a Bukarest elleni bajnokit. Hasonlóan hozzánk, ők is csak egy találkozón játszottak a teljes keretükkel” – mondta.

A Nagyvárad játéka egy erős délszláv tengelyre épül, Pijetlovic mellett a hosszabb eltiltásából nemrég visszatért védő, az ugyancsak szerb Nikola Raden és a horvát center, Boris Pavlovic jelenti a legnagyobb veszélyt. Mellettük kiemelendő még a román válogatott, Tiberiu Negrean és Ramiro Georgescu.

A Nagyvárad a Bajnokok Ligájában kezdte az idényt, az első selejtezőben három győzelmet aratott, a másodikban pedig két nyertes mérkőzés mellett egyszer kikapott, mégpedig az FTC későbbi negyeddöntős ellenfelétől, a Primorje Rijekától. Ezután a Hannover elleni párharc várt rájuk, a németeknél 12-7-re kaptak ki, otthon, a visszavágón döntetlent értek el, de ez kevés volt a továbbjutáshoz, így kiestek a BL-ből és az Eurokupa negyeddöntőjében folytatták szereplésüket, majd két olasz csapatot búcsúztatva jutottak el a fináléig. Először a Canottieri Napoli elleni párharcot nyerték meg kettős győzelemmel, utána a végső sikerre is esélyesnek tartott Verona otthonában, az elődöntőben 12-10-re kikaptak, a visszavágón, ötméteres párbajban 9-6-os eredménnyel harcolták ki a döntőt.

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS