Tényleg elkábították Buttonékat?

Jenson Button és felesége, Jessica Button (Fotó: Price / XPB Images)

Jenson Button és felesége, Jessica Button (Fotó: Price / XPB Images)

A McLaren-Honda klasszisa Saint-Tropez-ban töltötte pihenőjét, amit egy csütörtök esti rablás szakított félbe. Az elkövetők nagyjából 300 ezer fontnyi (jelenlegi árfolyamon nagyjából 132 millió forintnyi) ékszert és egyéb értéktárgyat tulajdonítottak el, köztük Button feleségének eljegyzési gyűrűjét. Mivel a betöréskor a társaság egyik tagja sem ébredt fel, reggel pedig kábultságot éreztek, a gyanú szerint a betörök altatógázzal kábították el őket, mielőtt kirabolták a villát.

Noha az eset után Button szóvivője is kijelentette, hogy az elkövetők ezt a módszert alkalmazhatták (sőt néhány korai beszámoló szerint a rendőrség is erre gyanakodott), és azt is megjegyezte, hogy a jelenség egyre nagyobb problémát okoz a térségben, a hatóságok szerint meg kell várni a vérvizsgálatok eredményét, mielőtt kijelenthetővé válik, hogy a társaság gáztámadás áldozatává vált. Philippe Guemas, helyettes ügyész eközben az Europe1 rádió munkatársának elmondta, nem találkozott még olyan betöréssel, mely során gázt használtak.

A szakember kijelentette, a vérminták elemzésének befejezéséig a gyanú nem megalapozott, a pilóta képviselője pedig csupán azért állította, hogy gáztámadás történt, mert Button nem érezte jól magát a betörés másnapján. Egyes szakértők szerint egyébként a gázt használó bűnbandák létezése nem több városi legendánál, ahhoz ugyanis, hogy a légkondicionáló-rendszerbe juttatott altatógáz komoly hatást gyakoroljon az épületben lévőkre, roppant nagy mennyiségre lenne szükség.

Michael Levi, a cardiffi egyetem professzora (kinek szakterülete a szervezett bűnözés) azonban nem tartja kizártnak, hogy egyes bűnbandák valóban használják ezt a módszert, egy vegyész segítségével ugyanis adagolhatják úgy a gázt, hogy az nem okoz komolyabb sérülést az áldozatoknak, és azt is elkerülhetik, hogy bárki felébredjen a betörés alatt. A múltban egyébként több híresség – például a már visszavonult francia labdarúgó, Patrick Vieira – is hasonló bűntett áldozatává vált, de több helyi ingatlantulajdonos és kamionsofőr is tapasztalt már hasonlót.

Forrás: www.telesport.hu – RSS