Teremből a hóra

A Kőszegi SE síugrószakosztályának fiataljai – a szó szoros értelmében – egy kezükön meg tudják számolni, hány havas edzésük volt a szezonban, mégis eredményesen vették fel a versenyt az osztrákokkal a steiermarki tartományi bajnokságon.

Nagy-Pál Tamás Véget ért a síugrók téli szezonja: hazánk egyetlen szakosztályának, a Kőszegi SE-nek a vezetője, Szilágyi János számolt be honlapunknak arról, hogyan teljesítettek a legfiatalabb korosztályok a steiermarki tartományi bajnokságon.

tornatermi edzés

Tornatermi edzés

Meglehetősen jól, ami azért kuriózum, mert írd és mondd: az egész szezonban összesen öt napot edzettek havas sáncon.

„A nyári pályánkat október végéig tudtuk használni, aztán mentünk a terembe, ahol erőnléti, mozgáskoordinációs és technikai tréningeket tartottunk. A bajnokság öt fordulóján vettünk részt, minden verseny előtti héten egyetlen havas edzést tartottunk Ausztriában.”

Miközben az osztrák ellenfelek természetesen egész télen ugorhattak. Még akkor is, ha nem volt hó, mert az egyesületek pályái természetesen jól felszereltek, be tudják hóágyúzni. Ha nem is volt mindig extra minőségű, eleget tudtak gyakorolni rajtuk.

A havas edzések hiányában a lányok eleinte például a B kategóriában indultak: ezt azoknak a gyerekeknek találták ki, akik még nem tudnak a korosztályuknak megfelelő méretű sáncon ugrani. „Kohl Hédi és Tuczai Izabella is a B-ben kezdte a szezont. Mindketten annyit fejlődtek, hogy a normál kategória összetett versenyében végeztek a harmadik és az ötödik helyen. Vagyis nemcsak utolérték, de meg is előzték az osztrák lányokat. Ilyenkor természetesen joggal vetődik fel a kérdés: hogyan alakult volna, ha a mi lányaink is egész télen edzhetnek havas sáncon?”

A kérdés költői, a választ csak sejtjük, ugyanakkor arra, hogy a helyzet a közeljövőben változzon, minimális az esély. „Az elmúlt évek időjárásából kiindulva nem hiszem, hogy Kőszegen valaha is normális havon tudunk edzeni. Hiába láttunk tegnap is hóesést, nem marad meg. A külföldi edzésekhez meg természetesen anyagi forrást kellene növelnünk, ami nem egyszerű. A jelenlegi időjárási körülmények között még a pénz sem mindig elég, hiszen az ifjúsági olimpián szereplő versenyzőinknek hiába támogatta a szövetség a havas edzését, ha az időjárás miatt le kellett fújni…”

havas edzés

Végre, havon!

Havas sáncról ugrani azért is hasznos, mert fejleszti a sítudást, ami biztonságérzetet ad. „A magyar gyerekek fejében sajnos amiatt, hogy keveset gyakorolnak havon, motoszkál a kérdés: hogyan fogok az alján megállni? Ami természetesen befolyásolhatja az ugrás minőségét.”

Azért a fiúk teljesítményéről is ejtsünk néhány szót. Kelemen Zalánéról mindenképpen, hiszen a második helyen végzett összetettben, ráadásul még jövőre is a gyerekkorosztályban versenyez. „Vagyis a jelek szerint akkor már a győzelem lehet a célja. Kelemen Dávidnak nehezebb a dolga, mert most lett serdülő, így a harminc méteres sánc mellett már hatvanason, sőt hetvenesen is versenyeznie kellene, az átmenet pedig nem sikerült túl jól a télen. A nyári szezonban nagyobb lépésekben kellene haladnia.”

Merthogy a közhiedelemmel ellentétben a síugrásban már a nyáron is nagyon rangos versenyeket rendeznek, és olyankor ráadásul csökkennek a versenyzők közti különbségek, hiszen műanyag sáncon a kőszegiek is tudnak gyakorolni. „Már áprilisban elkezdjük az ugróedzéseket. Mivel legjobbjaink már a téli szezon végén is alig egy méterrel ugrottak rosszabbul, mint az éllovas osztrák gyerekek, ki merem jelenteni: győzelemért versenyezhetnek pár hónap múlva.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS