Teszt élesben

A juniorválogatott három, az ifjúsági pedig egy mérkőzésen lépett pályára a férfi röplabda NB I-ben. Ugyan győzelem nélkül maradtak a csapatok, de az edzők értékes tapasztalatokat gyűjtöttek.

Lakner Gábor Ismét a férfi röplabda NB I-ben szerepelt a juniorválogatott, amelyre ezúttal négy mérkőzés várt Izsákon. Tomanóczy Tibor a szokásokhoz híven az egyik találkozót most is átengedte az ifjúsági válogatottnak, melyet ebben az évben már Bodonyi Ákos irányít. A fiatalabbak rögtön az első, a DEAC elleni összecsapást kapták meg, amelyen 3-0-ra maradtak alul.

junior röpi izsák

A junior és az ifjúsági csapat összesen négy mérkőzést játszott az élvonalban

„Fiatal csapatunk morálja jónak mondható, de nyitásfogadásban és blokkban elmaradtunk az élvonal színvonalától. A korosztály tipikus hibája a huzamosabb koncentráció hiánya. Szép labdameneteket láthattunk, de hosszú távon nem tudtuk fenntartani a figyelmet. Hosszú út áll előttünk az EB-selejtezősorozatig, addig megpróbáljuk kijavítani a hibáinkat, és szeretnénk sokat gyakorolni, dolgozni” – értékelte a látottakat a csapatot Kelemen Istvántól átvevő Bodonyi Ákos.

Ezúttal a juniorok is győzelem nélkül maradtak, a MAFC ellen sikerült szettet lopni, a Szolnok és a Pénzügyőr ellen nem, de az utóbbi csapat ellen kétszer is közel állt hozzá a válogatott.

„Elsősorban azoknak a játékosoknak adtam lehetőséget, akik eddig kevesebb időt töltöttek a pályán. Mindenkit látni szeretnék élesben, így akiket már ismerek, most kevesebbet játszottak. Keresem azt a tizenkét srácot, akire az Európa-bajnokságon is támaszkodhatok áprilisban” – mondja honlapunknak Tomanóczy Tibor.

A szakember szerint a több nyert szett a koncentrációt és a rutin hiányán múlt.

„A MEVZA-torna megnyerése után kicsit leeresztett fejben a társaság, és a félévi bizonyítványosztás közeledte miatt sem volt ott mindenki fejben a pályán. A Pénzügyőr ellen szoros játszmákat vívtunk, de a támadásokat be kell tudni fejezni. Hiányzott a rutin a végén, de idővel azt is megszerzik a játékosok. Ha egy évvel idősebbek a fiúk, ezt a mérkőzést megnyertük volna.”

A csapat az Eb előtt legközelebb február 4-5-én játszik az NB I-ben, de még kérdéses, milyen összeállításban. Mivel azon a hétvégén rendezik a diákolimpiát is, sokan hiányoznak, de a szövetségi edző bízik abban, hogy a két korosztályból össze tudnak szedni tizenkét játékost a Kaposvár és a Kecskemét elleni mérkőzésre.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS