Theo Hernández szavai a hosszabbítás után

Pénteken hivatalosan is bejelentették Theo Hernández szerződésének meghosszabbítását. A francia válogatott balhátvéd elismerte, hogy számos ajánlata volt más kluboktól, azonban csak a Milanban maradás járt a fejében.

“Nagyon boldog vagyok. Az érkezésem óta az első naptól kezdve nagyon jól érzem magam a csapat, az edző, Maldini és a többiek társaságában. Ezért hosszabbítottam. Így kell folytatnunk és továbbra is jól teljesíteni. Igaz, hogy sok csapat szeretett volna megszerezni, de én kizárólag csak a Milanra és a maradásra gondoltam. Nagyon boldog vagyok itt a csapattársaimmal, a barátaimmal és a várandós barátnőmmel.” – mondta Hernández a Milan TV-nek.

MIT MONDOTT NEKED MALDINI ÉS MASSARA?
“Kicsit viccelődtünk, de amit mondtak nekem, azt már az első naptól fogva tudtam.”

A VILÁG EGYIK LEGJOBB SZÉLSŐHÁTVÉDJE ÚGY DÖNTÖTT, HOGY MARAD A MILANBAN…
“Még fiatal vagyok és napról napra fejlődnöm kell. Nem az én dolgom eldönteni, hogy jobb vagyok-e, mint más játékosok, ezt majd mások megmondják. Piolinak köszönhetően minden szempontból fejlődtem: emberként és játékosként egyaránt. Az első napon azt mondta, hogy csak azt kell csinálnom, amit tudok és most ezt teszem. Az emberek, a családom és a csapattársaim sokat segítenek.”

MINDENKI TISZTÁBAN VAN A KÉPESSÉGEIDDEL…
“Jobban szeretek támadni, mint védekezni. Amikor megkapom a labdát az jár a fejemben, hogy a kapu felé sprinteljek, aztán ha van ott valaki, akkor lepasszolom.” – mondta nevetve. “A bal szélünk pusztító. Rafa egy hihetetlen játékos, nagyon gyors és technikás, de még fiatal és sokat kell fejlődnie.”

MIT GONDOL EGY VÉDŐ, AMIKOR LÁTJA, HOGY SPRINTELSZ FELÉ?
“A francba… El kell tűnnöm innen!”

JANUÁR 6-ÁN VISELTED ELŐSZÖR A CSAPATKAPITÁNYI KARSZALAGOT A MILANBAN…
“Amikor az edző közölte, hogy én leszek a kapitány, először azt hittem, hogy csak viccel. Igazat mondott és remélem, hogy hosszabb ideig is viselhetem.”

A CSAPAT SEGÍTETT ABBAN A DÖNTÉSBEN, HOGY HOSSZABBÍTS A KLUBBAL?
“Nagyszerű család vagyunk. Néha mindannyian kimozdulunk együtt és olyanok vagyunk egymásnak, mint a családtagok. Ezért is maradtam itt, mert boldog vagyok a szurkolókkal és a csapattársaimmal.”

HOGYAN ÉLED MEG A MECCSEK ELŐTTI PILLANATOKAT?
“Nyugodt vagyok, egyáltalán nincs szorongásom a meccs előtti napokban. A mérkőzés napján koncentrálok és átgondolom, hogy mit kell tennem annak érdekében, hogy mindent beleadjak.”

MELYIK VOLT A LEGJOBB NAPOD, AMIÓTA A MILANNÁL VAGY?
“Az első napom volt az. Nem könnyű, ha az előző csapatodban nem játszol és nincs meg a magabiztosságod, ahogy velem is történt. Itt a Milannál bizalmat szavaztak nekem és ennek köszönhetően lettem az a játékos, aki ma vagyok.”

MELYIK AZ EDDIGI LEGSZEBB GÓLOD A MILANBAN?
“Az Udinese elleni gyönyörű lövés volt, de igazából mindegyik gól szép volt.”

MI A NAPOD FÉNYPONTJA?
“Amikor hazaérek és meglátom a várandós kedvesemet. Ez gyönyörű érzés. Soha nem szokta megmondani, hogyan kellene játszanom, mert nem ért a futballhoz. Csak a labdarúgáson kívüli dolgokról szokott beszélni.”

A MILAN AZ ELMÚLT ÉVEKBEN NAGYON JÓL TELJESÍTETT…
“Igen, már régóta jól játszunk. Ez egy gyönyörű és csodálatos pillanat számunkra. Így kell folytatnunk. A futball szórakoztató és jól kell magad érezned. Ha nem szórakozol jól, akkor nem tudsz játszani. Még az edzéseken is sokat nevetünk, de aztán amikor komolyan kell vennünk, megtesszük.”

A MILAN SZURKOLÓK SZERETNEK TÉGED, THEO!
“Ez egy hihetetlen szerelem. Köszönöm a szurkolóknak a szeretetet. Azt hiszem, hogy ez azért van, mert jól csinálom a dolgokat. Megígérem, hogy a következő gólörömnél a szurkolóknak egy T betűt mutatva fogok ünnepelni. Hálás vagyok mindenkinek, a történet folytatódik velem itt a Milannál. Forza Milan, mindig!”