Tinipremier

Átlagos játékpercet kaptak a fiatalok az NB I 10. fordulójában. A Békéscsabában Viczián Ádám megszerezte a második gólját, ráadásul éppen a címvédő Videoton ellen, míg az FTC-ben Lakatos István személyében mindössze 16 éves ígéret debütált az élvonalban.

Nagy-Pál Tamás Az élvonalbeli bajnokság 10. fordulójának meglepetését a Békéscsaba okozta: a viharsarki újoncok 2-0-ra győzték le a címvédő Videotont. A sikernek tevékeny részese volt Viczián Ádám (19) (címlapfotó: vidi.hu), hiszen az első, vagyis a győzelmet érő gólt szerezte, miután gyorsan lecsapott a rövid felszabadításra, és 19 méterről, kapásból lőtt a kapu jobb oldalába. A székesfehérváriak – ahogy egy-két kivételtől eltekintve szinte minden alkalommal – ezúttal is U20-as játékos nélkül álltak fel.

Viczián Ádám2

Viczián Ádám (22) a második gólját szerezte  •  Forrás: vidi.hu

Mustránk szempontjából igazi csemegének ígérkezett a Haladás és a Vasas összecsapása, hiszen a szombathelyi alakulatban hetek óta a most is az első percektől a pályán lévő Németh Márió (20) a vezér, míg az angyalföldiben szerepel a legtöbb korosztályos játékos. Berecz Zsombor (19) és Osváth Attila (19) ezúttal is kezdett, Vida Máté (19) csereként kapott szerepet. Kiemelkedőt senki nem nyújtott a felejthető kategóriába tartozó mérkőzésen (1-1).

Jóval nagyobb izgalmakat tartogatott a Budapest Honvéd és a Diósgyőr összecsapása (2-1), amely meglepetésre nyíltsisakos küzdelmet hozott. A kispestiek soraiban Bobál Dávid (20), míg a miskolciak közül Kitl Miklós (18) játszotta végig a mérkőzést. Előbbi nem lehetett túl büszke – védőtársaival együtt – a bekapott gól előtti helyezkedésre, utóbbi annál inkább az óriási kapufájára, amely, ha pár centivel arrébb megy, akkor a vezetést jelenthette volna csapatának.

Lakatos István

A mindössze 16 éves debutáns  •  Forrás: magyarfutball.hu

Pakson az első félidőben a Debrecennek egyetlen lehetősége volt, az éppen a találkozót végigjátszó Balogh Norbert (19) nevéhez fűződött. A hazai gárdában Lenzsér Bence (19) volt végig a pályán, állta a sarat a védelem tengelyében (1-1).

A Puskás Akadémia olyat tett, ami ebben a bajnokságban még senkinek nem sikerült: pontot szerzett a Ferencváros ellen (0-0). Ezt természetesen masszív védekezéssel tudta elérni, a támadójáték és ezáltal Sallai Roland (18) kárára. Az FTC-ben Nagy Ádám (20) hozta, amit már megszoktunk idén tőle. Rajta kívül Lakatos István is szóhoz jutott tíz perce: az ígéret mindössze 16 évesen debütált a listavezető színeiben.

SZAKÉRTŐNK: Komjáti András, a Puskás Akadémia II vezetőedzője
Sallai Roland nagyon technikás irányító, ezen a mérkőzésen aránylag megfelelő teljesítményt nyújtott. Zsótér Donátnak nagyon kevés idő jutott, de azért próbálkozott bekapcsolódni a játékba. A másik oldalon Nagy Ádám ebben a szerkezetben is meghatározó tudott lenni, hiszen védekező középpályásként az előre játékból is aktívan kivette a részét. Nagyon tehetséges, bízom benne, hogy töretlen lesz a fejlődése és nemcsak a Fradinak, hanem a válogatottnak is erőssége lehet. Lakatos Istvánnak szintén nem jutott sok idő. Próbálkozott a bal szélen, de nem tudta felvenni a mérkőzés akkor már igen magas iramát.

Voltak történések bőven az Újpest–MTK (2-2) fővárosi rangadón, de a fiatalok ezúttal nem vállaltak meghatározó szerepet. A hazaiaknál Sallói Dániel (19) egy félidőt kapott, míg a másik oldalon Gera Dánielt (20) Varga Szabolcs (20) váltotta a második félidőben.

HÉTRŐL HÉTRE 
1. FORDULÓ. 10 csapatban 20 játékos összesen 1154 percet játszott.
2. FORDULÓ. 11 csapatban 19 játékos összesen 1073 percet játszott.
3. FORDULÓ. 10 csapatban 18 játékos összesen 1236 percet játszott.
4. FORDULÓ: 12 csapatban 23 játékos összesen 1229 percet játszott.
5. FORDULÓ: 10 csapatban 17 játékos összesen 1048 percet játszott.
6. FORDULÓ: 10 csapatban 17 játékos összesen 1218 percet játszott.
7. FORDULÓ: 11 csapatban 20 játékos összesen 1242 percet játszott.
8. FORDULÓ: 9 csapatban 12 játékos összesen 832 percet játszott.
9. FORDULÓ: 10 csapatban 17 játékos összesen 1214 percet játszott.
10. FORDULÓ: 11 csapatban 19 játékos összesen 1079 percet játszott.

Kiemelkedőt nyújtott a címvédő Videoton ellen győztes gólt szerző Viczián Ádám. Ezen kívül Lakatos Istvánt kell megemlíteni, aki mindössze 16 évesen debütált a listavezető Ferencváros színeiben.
♦♦♦
U20-AS GÓLLÖVŐLISTA
Németh Márió (Haladás) 3 gól, Balogh Norbert (DVSC), Viczián Ádám (Békéscsaba) 2-2 gól, Sallói Dániel (Újpest), Sallai Roland (Puskás), Tóth Patrik (Újpest), Hahn János (Paks), Osváth Attila (Vasas), Zsótér Donát (Puskás) 1-1 gól
♦♦♦
A LEGTÖBBET JÁTSZOTTAK
1. Bobál Dávid (Honvéd) 900 perc, 2. Berecz Zsombor (Vasas) 875 perc, 3. Sallai Roland (Puskás) 787 perc, 4. Németh Márió (Haladás) 725 perc, 5. Lenzsér Bence (Paks) 720 perc, 6. Vida Máté (Vasas) 653 perc, 7. Nagy Ádám (FTC) 692 perc, 8. Balogh Norbert (DVSC) 671 perc, 9. Osváth Attila (Vasas) 641 perc, 10. Sallói Dániel (Újpest) 615 perc, 11. Viczián Ádám (Békéscsaba) 528 perc, 12. Varga Szabolcs (MTK) 499 perc, 13. Nemes Milán (DVTK) 450 perc, 14. Hahn János (Paks) 457 perc,15. Gera Dániel (MTK) 426 perc, 16. Kitl Miklós (DVTK) 357 perc, 17. Gazdag Dániel (Honvéd) 319 perc, 18. Kővári Róbert (Paks) 197 perc, 19. Szalai Dániel (Békéscsaba) 181 perc, 20. Asztalos Dávid (Paks) 180 perc

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS