Tizenegy itthon játszó a válogatott keretben

Bernd Storck szövetségi kapitány megnevezte azt a tizenkét játékost, akik vasárnaptól együtt készülnek Telkiben a válogatott március 25-i, Portugália elleni vb-selejtezőjére.

Bernd Storck két lépcsőben hirdeti ki a portugálok ellen készülő magyar keretet, elsőként az itthon játszó labdarúgóknak küldött meghívót, akik már a hétvégi fordulót követően, vasárnap megkezdik a közös munkát Telkiben. A névsorban találjuk a héten állampolgársági vizsgát tevő Paulo Viniciust, a Videoton FC brazil születésű védőjét, rajta kívül újoncnak számít a keretben a Honvéd csatára, Eppel Márton, valamint a DVSC támadó középpályása, Holman Dávid is.

Kleinheisler Lászlót annak ellenére is meghívta a szövetségi kapitány, hogy a Ferencváros játékosa eltiltás miatt nem léphet pályára Portugáliában. A középpályás alapembere a válogatottnak, és miután az év során amúgy is kevés idő áll rendelkezésre a közös edzésekre, a csapatjáték és a csapategység erősítése szempontjából is hasznos, ha Kleinheisler is együtt készülhet a keret többi tagjával, annak ellenére, hogy Lisszabonban biztosan nem lép pályára.

Németh Krisztián személyében egy légiós is részt vesz a vasárnap kezdődő edzőtáborozáson, őt elengedte klubja, a katari al-Garafa, miután jövő héten az ázsiai országban is bajnoki szünet lesz.

– A felkészülés első hete lehetőséget ad arra, hogy megnézzünk pár új játékost, különös tekintettel arra, hogy az U21-es csapattal együtt készülünk majd – mondta az mlsz.hu-nak Bernd Storck a kerethirdetés kapcsán. – El fogjuk végezni az immár szokásos erőnléti tesztet, hogy lássuk, milyen állapotban vannak a játékosok most, a Portugália elleni mérkőzés előtt. Nagyon örülök ennek a plusz egy hétnek, ami a rendelkezésünkre áll az új játékosokkal, akiknek így lehetőségük nyílik arra, hogy együtt eddzenek velünk, és megmutassák, mire képesek. Tisztában vagyok Paulo Vinícius helyzetével, természetesen ismerem a futballtudását, hiszen többször láttam játszani a Videotonban. Ha a nemzetközi szabályokban foglalt előírások feltételei adottak lesznek, akkor örömmel fogom megnézni, hogyan teljesít az edzéseinken a válogatottban. Már beszéltem vele személyesen is, így tudom, kétség sem fér hozzá, hogy maximálisan azonosul a magyar nemzeti csapattal.

A szövetségi kapitány a mai napon bejelentett, oroszok elleni felkészülési mérkőzésről is nyilatkozott az mlsz.hu-nak.

– Nagyon örülök, hogy ismét lehetőségünk nyílik egy erős csapat ellen játszani – fogalmazott Bernd Storck. – Az orosz válogatott a hazájában rendezendő világbajnokságra, illetve a nyári Konföderációs Kupára készül majd, de számunkra is kitűnő lehetőség lesz ez a találkozó, hogy felkészítsük a csapatot az Andorra elleni vb-selejtezőre. Oroszországnak nagyszerű válogatottja van, mely kitűnő játékosokból áll, akik közül sokan rendszeresen a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában játszanak, hiszen a Rosztov és a CSZKA Moszkva a BL csoportkörében volt érdekelt, míg a Rosztov és a Krasznodar az EL legjobb 16 csapata között szerepel. Ez nagyon jól mutatja az orosz labdarúgás versenyképességét, erejét nemzetközi szinten. Annak is nagyon örülök, hogy hazai pályán játszunk majd, fantasztikus szurkolótáborunk előtt, amely remélhetőleg ismét hihetetlen hangulatot teremt majd a Groupama Arénában. Minden meg fogunk tenni azért, hogy jó teljesítménnyel örvendeztessük meg őket egy nagyszerű mérkőzésen.

A vasárnaptól Telkiben edzőtáborozó kerettagok névsora:

Kapusok:

Dibusz Dénes (Ferencváros)
Kovácsik Ádám (Videoton FC)

Védők:

Botka Endre (Ferencváros)
Eppel Márton (Budapest Honvéd)
Fiola Attila (Videoton FC)
Gera Zoltán (Ferencváros)
Holman Dávid (DVSC)
Kálnoki-Kis Dávid (Újpest FC)
Kleinheisler László (Ferencváros)
Lovrencsics Gergő (Ferencváros)
Németh Krisztián (Al-Garafa)
Paulo Vinicius (Videoton FC)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS