Tizenegy szolnoki év után visszatér Belgrádba Zsivko Gocics

Zsivko Gocics játékosként és edzőként is bajnoki címet, valamint nemzetközi kupát nyert a Szolnokkal, de a nyártól már a Bajnokok Ligája-döntős Novi Beogradot irányítja. A játékosként olimpiai, világ- és Európa-bajnok 39 éves szakvezető a Nemzeti Sportnak nyilatkozott.

Zsivko Gocics (fotó:nso/Árvai Károly)

– Játékosként és vezetőedzőként tizenegy évet töltött Szolnokon. Milyen emlékeket visz magával?
– Csodálatos tizenegy év volt, nagyon szép sikerekkel, de vannak olyan emlékeim, amelyek kiemelkednek a többi közül. Ilyen például a Bajnokok Ligája-győzelem, vagy amikor negyvenegy év után újra bajnoki címet nyertünk a Szolnokkal. Edzőként az elmúlt év volt a csúcs, amikor két trófeát is nyertünk, sőt majdnem hármat. Nemcsak az uszodából vannak azonban szép emlékeim, hanem a városból is, nagyon sok barátom lett Szolnokon. A családommal együtt nagyon megszerettük a várost, ahogy most érzem, a város is minket. Sajnálom, hogy távozunk, mert nagyon jól éreztük magunkat, de kellett egy kis változás a pályafutásomban. Úgy döntöttünk, hogy visszatérünk Belgrádba, majd kiderül, jó döntés volt-e.

– Több ajánlata is volt, végül szülővárosa Bajnokok Ligája-döntős csapatáét fogadta el. Egyértelmű döntés volt?
– Valóban többen kerestek, nagy dilemmába kerültem, de amikor először jelentkezett a Novi Beograd, tudtam, hogy odamegyek.

– Magyarul beszélgetünk, kiválóan megtanulta a nyelvünket. Saját döntése volt, hogy megtanulja, vagy azért kívülről is jött ösztönzés?
– Is-is. Minden országban, ahol légiósként játszottam, megpróbáltam megadni a tiszteletet azzal, hogy megtanulom a nyelvet. Mindig az volt bennem, hogy ha nagyon sok mindent megtesz értem az adott klub, város és ország, akkor nekem is vissza kell adnom valamit. Visszagondolva a kezdetekre, nagyon nehéz volt megtanulni magyarul, de igyekeztem. Ez az egyik fele, a másik pedig, hogy amikor Szolnokra igazoltam, Cseh Sanyi azt mondta, nem lenne rossz, ha minél gyorsabban megtanulnám legalább a vízilabdázás nyelvét, mert az időkéréseknél vagy a negyedek között nehéz három nyelven elmagyarázni az elképzeléseit. Ez is motivációt jelentett. Elég hamar elkezdtem megérteni, amit nekem mondanak, de beszélni másfél-két év után tudtam igazán jól.

A Nemzeti Sport cikke ITT olvasható.

 

Post Views: 35