Tizenhatos plafon

A nyolcaddöntő jelentette a magyaroknak a végállomást a plovdivi U23-as vívó Európa-bajnokság második napján. A mindössze 14 éves kardozó Pusztai Liza és a párbajtőröző Várnai Vivien is a negyeddöntő kapujában állt meg.

Pusztai Viola Korábban is vontunk már párhuzamot Márton Anna és Pusztai Liza között, hiszen a két kardozó lány berobbanása az élvonalba hasonlít egymásra: mindketten tizennégy évesen nyerték első kadet Eb-érmüket. Anna akkor egyéniben még „csak” bronzot, míg Liza már első világversenyén a dobogó legfelső fokára állhatott. Aztán persze előbbinek is jöttek az aranyak, az utánpótláséveiben mindent megnyert, amit csak lehetett, majd utolsóéves juniorként felnőtt vb-bronzérmes lett.

És huszonegy évesen részt vehet a riói olimpián…

Pusztai Liza a nála sokkal idősebbek között is bizonyított Forrás: FIS

Pusztai Liza a nála sokkal idősebbek között is bizonyított  •  Forrás: FIS

Liza ebben a szezonban kezdte el a nemzetközi viadalokon a szereplést, és már a kadet európai körversenyeken, illetve a junior Világ Kupa-versenyeken felhívta magára a figyelmet. A kadet Eb-n egyéniben és csapatban is aranyat nyert, míg a vb-ről bronzéremmel tért haza, nem mellesleg a juniorok között is abszolút helyt áll. Mindezt úgy, hogy tulajdonképpen csak jövőre lesz elsőéves a korosztályban.

Amikor már azt gondolta volna az ember, hogy a két megduplázott világverseny után megpihen, akkor elindult az U23-as Európa-bajnokságon is. És a nála hét-kilenc évvel idősebbek mezőnyében is megcsillogatta tudását: a magyarok közül a legjobb eredményt elérve ‒ László Luca, Katona Renáta és Kern Bianka a 32 között esett ki ‒ a tizenhat közé jutott. Bár ott az orosz Jevgenyija Karbolina 15-12-vel búcsúztatta, mindenképpen siker a tizenegyedik hely.

Ha így folytatja, néhány éven belül két korszakos klasszisa lehet a magyar női kardnak…

A Plovdivban hétfőn pástra lépő magyarok közül a párbajtőröző Várnai Vivien ugyancsak a nyolcaddöntőben búcsúzott a versenytől, miután 15-5-re kikapott a későbbi ezüstérmes olasz Giorgia Pomettitól. A többieknek azonban már korábban véget ért egyéniben az Eb: Szabó Laura a 32, Bohus Réka és Kun Anna a 64 között fejezte be a viadalt.

A férfi tőrözők sem okoztak kellemes meglepetést. Valicsek Péter a csoportkör után már csak szurkolhatott a társaknak, de a hangjára nem volt sokáig szükség, hiszen Bakó Tamás és Liszkai Tamás a 64, Mátyás Bálint a 32 között esett ki. A fegyvernemben egyik esélyes sem lépett dobogóra, az Eb-t az osztrák Tobias Reichetzer nyerte.

A női párbajtőrözők aranyérmét a lengyel Aleksandra Zamachowska, a kardozókét az olasz Chiara Mormile nyerte.

Kedden a férfi-párbajtőrözők és a kardozók, illetve a női tőrözők csapatversenyét rendezik meg a bolgár városban.

U23 EURÓPA-BAJNOKSÁG, PLOVDIV (BULGÁRIA)
Férfitőr egyéni, 59 induló
Csoportkör: Mátyás Bálint 4 győzelem/2 vereség, Liszkai Tamás 2/3, Bakó Tamás 2/4 (továbbjutottak), Valicsek Péter 1/5 (kiesett)
A 32 közé jutásért: Bakó‒Ingargiola (olasz) 5-15, Liszkai‒Proharov (fehérorosz) 11-15
A 16 közé jutásért: Mátyás‒Surwillo (lengyel) 8-15
Európa-bajnok: Tobias Reichetzer (Ausztria), 2. Jakub Surwillo (Lengyelország) 3. Felix Klein (Németország) és Guillaume Bianchi (Olaszország), …24. Mátyás Bálint, …39. Liszkai Tamás, 40. Bakó Tamás, …50. Valicsek Péter
Női kard egyéni, 40 induló
Csoportkör: László Luca 5 győzelem/1 vereség, Pusztai Liza 4/1, Katona Renáta 3/2, Kern Bianka 2/4 (valamennyien továbbjutottak)
A 16 közé jutásért: Pusztai‒Aprasidze (grúz) 15-9, Katona‒Ivaniscsanka (fehérorosz) 10-15, László‒Vorobjova (orosz) 14-15, Kern‒Ridel (orosz) 7-15
Nyolcaddöntő: Pusztai‒Karbolina (orosz) 12-15
Európa-bajnok: Chiara Mormile (Olaszország), 2. Martina Criscico (Olaszország), 3. Marija Ridel (Oroszország) és Jevgenyija Karbolina (Oroszország), …11. Pusztai Liza, …17. László Luca, 18. Katona Renáta, …28. Kern Bianka
Női párbajtőr egyéni, 68 induló
Csoportkör: Várnai Vivien 6 győzelem/0 vereség, Szabó Laura 4/1, Bohus Anna 4/2, Kun Anna 3/2 (valamennyien továbbjutottak)
A 32 közé jutásért: Szabó‒Havalgdiev (ukrán) 15-11, Kun‒Zakircsenko (grúz) 14-15, Bohus‒Martinjuk (orosz) 14-15
A 16 közé jutásért: Várnai‒Swatowska (lengyel) 15-12, Szabó‒Licsagina (orosz) 7-15
Nyolcaddöntő: Várnai‒Pometti (olasz) 5-15
Európa-bajnok: Aleksandra Zamachowska (Lengyelország), 2. Darja Martinjuk (Oroszország) , 3. Giorgia Pometti (Olaszország) és Tatjana Gudkova (Oroszország), …9. Várnai Vivien, …21. Szabó Laura, …33. Bohus Réka, …37. Kun Anna.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS