Tizennégy alatt, tizenhét előtt

Az U14-es leányválogatott második helyen zárta a rangos szlovéniai nemzetközi tornát. A szövetségi edző szerint jó úton jár a korosztály, amely a 2017-es győri EYOF-ra készül.

Lakner Gábor Rangos nemzetközi tornán ért el második helyezést a magyar U14-es leányválogatott. A Slovenia Ball nevű megméretésen hét csapat vett részt, együttesünknél csupán a spanyolok nyújtottak jobb teljesítményt. A részletekről a korosztályt felügyelő Gálos Lászlót kérdeztük.

U14 kosar„Világversenyt először csak az U16-os korosztálynak rendeznek ugyan, de már korábban elkezdődik a játékosok felmérése és kiválasztása. Az iskolai szünetekben képességfejlesztő táborokat tartunk, ezúttal pedig nem csak edzettünk, hanem meg is mérettük magunkat. Jó viszonyítási alapot jelentett a hagyományos szlovéniai torna, fel tudtuk mérni, hol tartunk.”

A 2001-es korosztályra kiemelt figyelmet fordít a szövetség, hiszen ez a csapat szerepelhet majd a 2017-es győri Európa Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. A bemutatkozás biztató volt, Izraelt, Horvátországot, Lengyelországot és Szlovéniát magabiztosan legyőzte a válogatott, az olaszoktól pedig mindössze kétpontos vereséget szenvedett. A tornagyőztes spanyolok is csak nagy csatában, nyolc ponttal tudták felülmúlni a magyar lányokat.

Magyar pontkirály
Angyal Barbara – a lengyel Kornelia Szeremetával holtversenyben – a torna legeredményesebb játékosa lett 64 ponttal. A Csata DSE játékosát a torna All-Star csapatába is beválasztották a szervezők.

„Fizikailag nincs elmaradásunk az élmezőnytől, technikailag viszont vannak problémák. A játékunk dinamikája sem tart még ott, mint az olasz és a spanyol csapaté. Ezzel együtt nincs miért szégyenkeznünk, szoros mérkőzéseket játszottunk velük is, és úgy látom, jó úton járunk. Nagyszerű társaság jött össze, a pályán motiváltak, fegyelmezettek és koncentráltak voltak a lányok, azon kívül pedig igazi fiatalok.”

Gálos László és stábja az őszi szünetben újabb tábort szervez, a tervek szerint mintegy harminc fiatalt mérnek fel. A téli szünetben ismét találkoznak a lányok, a szakvezető akkor újabb mérkőzéseket szeretne a programba iktatni.

Éles kontraszt
Az U14-es fiúválogatott is részt vett a szlovéniai tornán, ám a szereplés nem sikerült valami fényesen. A spanyolok és a montenegróiak nagy verést mértek a magyar csapatra, amely a szlovénektől és a lengyelektől is kikapott, és csupán a macedónokat tudta legyőzni.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS