Több mint kétmillió manipulált motor Győrből

Autó

2015. október 1. csütörtök, 10:02

A Volkswagen gyár légszennyezési értéket módosító szoftverbotránya tovább gördült, és szóban került Magyarország is.

A győri Audi Hungária gyárban ugyanis több mint kétmillió érintett dízelmotor készült a botránnyal érintett dízelmotorokból. A gondok ellenére Varga Mihály kijelentette, hogy Magyarország mindezek ellenére nem kíván szankciókkal súlytani a gyártót, hiszen a motorokat az autósok továbbra is használni fogják, hiszen hatékonyságuk így is sokkal jobb, mint a benzines erőforrásoké.

audi hungaria

A miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorban az is kiemelte, nem tudni, mennyire veti vissza a botrány a márka értékesítéseit, és remélhetőleg a győri gyár termelését sem veti vissza érdemlegesen. Kihangsúlyozta azt is, hogy Magyarország nem kíván a gyártóval szemben semmilyen szankcióval élni. A beszédében kiemelte azt is, hogy a kormány szeretné csökkenteni a gazdaság függőségét az autóipari ágazat hullámzásaitól, mely jelenleg az export bevételeinek 13, és az ipari termelés 22 százalékát jelenti. Ennek megoldása a gyógyszeripar, az orvosi műszergyártás és a gépipari alkatrészgyártás bővítése, fejlesztése lehetne.

Forrás: www.formula.hu – RSS