Többen hiányozhatnak a Salernitana ellen

Könnyen elképzelhető, hogy akár 7 játékos sem fog Stefano Pioli rendelkezésére állni a Salernitana elleni mérkőzésen.

A csapat január 4-én, a 2023-as esztendő első meccsén a Salernitana otthonába látogat az olasz bajnokság 16. fordulójában. Több mint másfél hónap szünet után folytatódik a Serie A a világbajnokságot követően, viszont aggodalomra ad okot néhány játékos fizikális állapota. A MilanNews közlése szerint számos játékos kihagyhatja a Salernitana elleni évnyitó meccset. Zlatan Ibrahimovic és Alessandro Florenzi továbbra is személyre szabott edzésprogramot követ a felépülés alatt és mindketten biztosan hiányozni fognak.

Leginkább Mike Maignan állapota aggasztó, ugyanis a vádliizom gyógyulása nem olyan ütemben halad, ahogy arra számítottak. A francia kapus a következő órákban orvosi vizsgálaton vesz részt, viszont úgy tűnik, hogy egyre inkább csökken annak az esélye, hogy bevethető lesz a Salernitana ellen. Ugyanez igaz Divock Origire is, akinek az Arsenal elleni felkészülési meccsen megsérült a combhajlító izma. Az orvosi stáb hamarosan felméri az állapotát és különböző tesztek várnak rá annak megállapítása érdekében, hogy felépül-e időben a következő tétmeccsre. Továbbá Junior Messias sincs 100 százalékos állapotban, ugyanis a dubaji edzőtábor alatt az Arsenal és a Liverpool ellen sem lépett pályára.

Végül érdemes kitérni Theo Hernándezre és Olivier Giroud-ra, akik egészen a döntőig jutottak a francia válogatottal a katari világbajnokságon. A tervek szerint december 30-án térnek vissza Milanellóba, hogy megkezdjék az edzéseket. Három nappal a Salernitana elleni mérkőzés előtt lesz az első lehetőség, hogy a csapattársakkal együtt teljes értékű edzésmunkát végezzenek, mivel 30-án Eindhovenbe utazik a csapat felkészülési meccsre. A szakmai stáb fel fogja mérni Theo és Giroud erőnléti állapotát és ez alapján döntenek arról, hogy ott lesznek-e a kezdőcsapatban vagy esetleg csereként kapnak lehetőséget.

Jó hír, hogy Alexis Saelemaekers után Davide Calabria is felépült a sérüléséből és ennek köszönhetően mindketten játékra alkalmas állapotban lesznek a Salernitana ellen.