Tokió párbajtőrvívó bajnoka 85 éves

Bárány Árpád, Tokió olimpiai bajnok párbajtőrözője pénteken ünnepli 85. születésnapját. A bajnok az Olimpiai Bajnokok Klubja eseményeinek mai napig is a résztvevője, ha egészsége engedi.

A sporttal öttusázóként a BEAC illetve a Budapesti Haladás, majd a Budapesti Dózsa színeiben ismerkedett. 1957-ben váltott a párbajtőrre. A Budapesti Vörös Meteorban folytatta, és ekkor került be a magyar vívóválogatottba. Kiemelkedő eredményeit az ekkoriban a világ élvonalába kerülő magyar párbajtőrcsapat tagjaként érte el. Pályafutása alatt összesen egy olimpiai és öt világbajnoki érmet nyert. Legjobb egyéni eredménye az 1957. évi világbajnokságon elért második helyezés. A világszínvonalú magyar bajnokságban egyszer sikerült egyéni bajnoki címet szereznie, 1958-ban. 1965-ben lemondott a válogatottságról, majd 1968-ban befejezte a versenyszerű sportolást.

Budapesten testnevelő tanári, majd vívó szakedzői oklevelet szerzett. Visszavonulása után két évig az iráni vívóválogatott edzője, majd a Budapesti Vörös Meteor, később az MTK utánpótlásedzője lett. 1994-ig A-kategóriás versenybíró volt.

Túl a nyolcvanon is szívesen vesz részt olimpikontársai körében az Olimpiai Bajnokok Klubjának eseményein.

2002-ben Belváros-Lipótváros Érdemkeresztjével ismerték el.

Kiemelkedő eredményei párbajtőrvívásban:

olimpiai bajnok: 1964, Tokió: csapat (Gábor Tamás, Kausz István, Kulcsár Győző, Nemere Zoltán)
olimpiai 4. helyezett: 1960, Róma: csapat (Gábor Tamás, Kausz István, Marosi József, Sákovics József)
világbajnok: 1959, Budapest: csapat (Gábor Tamás, Kausz István, Marosi József, Sákovics József)háromszoros világbajnoki 2. helyezett: 1957, Párizs, egyéni és csapat (Balthazár Lajos, Berzsenyi Barnabás, Czvikovszki Ferenc, Gábor Tamás, Kausz István); 1958, Philadelphia: csapat (Balthazár Lajos, Berzsenyi Barnabás, Gábor Tamás, Kausz István)
világbajnoki 3. helyezett: 1963, Gdańsk: csapat (Gábor Tamás, Kausz István, Kulcsár Győző, Nemere Zoltán)
négyszeres magyar bajnok: egyéni (1958) és csapat (1957–1959)

(MOB, fotó: Horváth Péter Gyula) 

Forrás: www.mob.hu – RSS