Tökölön és Miskolcon is a közönség kedvence volt a Chevy Camaro a hétvégén

image

Nagy tömeg kísérte figyelemmel az elektronikus meghajtású gépek száguldását Miskolc belvárosában április 16-án a III. Bosch Elektromobil versenyen. A műszaki szakon tanuló hallgatók által készített autócsodák között debütált a pokoli erejű és ördögi kinézetű Hell Camaro versenyautó öko-változata is, amelyet a Miskolci Egyetem hallgatói terveztek és építettek.

Így mialatt a Hell Energy versenyautója parádés bemutatóval kápráztatta el a szezonnyitó drift futamra kilátogató közönséget és egész Tökölt füstbe borította, addig öko-kistestvére a miskolci belvárosban mutatta meg, hogy környezetbarát módon is gyorsulhatunk. A Föld Napja alkalmából megrendezett verseny indulóitól egy fontos dolgot vártak el a szervezők: hat darab Bosch, akkus fúrógéppel kellett meghajtani a gépeket.

A hétvégén harmadik alkalommal megrendezett Bosch Elektromobil verseny pazar kikapcsolódást ígért minden autórajongónak. A pálya mellett rengetegen gyűltek össze, és szurkoltak együtt az innovatív ötletekből testet öltött autó-csodáknak. A Hell Energy csapata egy ”bestális” mini-mobillal nyűgözte le a nagyérdeműt, amely hatalmas sikert aratott a látogatók körében: rengetegen pózoltak a legendás Camaro öko-változata mellett.

A műszaki egyetemen tanuló csapat elektronikus meghajtású autója – miután külcsíny tekintetében learatta a babérokat –, az elődöntőben a teljesítményt vizsgáló akadályokat is könnyedén vette. A következő fordulóba az első harminckét versenyző jutott tovább. A Hell rendezvényekért felelős csapata itt is elegánsan teljesített: kocsijuk bekerült a legjobbak közé, utána azonban egy meghibásodás visszavetette őket a mezőnyben: a Bosch fúrógépek közül kettő cserbenhagyta az öko-Camarot. A hat fúrógép közül egy elfüstölt, egy pedig mechanikuson hibásodott meg, így a kocsi sajnos veszített addigi kiugró sebességéből. A rizikó persze benne volt a kihívásban: az innovatív ötletek és a kísérletezés bármikor okozhat váratlan meglepetést.

Babus Péter, a csapat egyik oszlopos tagja szerint a kis Camaro könnyedén száguldhatott volna be első helyen a célba, ha a fúrógépek bírják a strapát a verseny végéig. Ráadásul övék volt a kocsi, amelyet rekordidő, mindössze tizenkét perc alatt tudtak áttolni a futam előtti gépátvételen. A kocsi kívül-belül maradéktalanul megfelelt a műszaki elvárásoknak és a közönség is rajongott érte. Ezt Péter nyilatkozata is alátámasztja:a nagy sikerre való tekintettel a következő év Bosch Elektromobil versenyén a Hell csapata ismét a mini-Camaro vázát használja majd..Addig is a népszerű kis kocsit valószínűleg a Hell szikszói üzemében állítják ki, ahol, mint a legendás Camaro kistestvére, büszkén reprezentálja majd a műszaki fiatalok csodálatra méltó technikai tudását és kreativitását.

Forrás: Tóth Eszter Anna