Tonali: „Meg akarjuk változtatni a szezont”

Sandro Tonali is részt vett a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón az Inter ellen elődöntő második összecsapását megelőzően és elmondta, hogy extra teljesítményt kell nyújtaniuk és ez a meccs megváltoztathatja az egész szezont.

„Rengeteg érzelem van bennünk és megvan a mentális erőnk. Ez egy sorsdöntő meccs, most csak erre kell koncentrálnunk és mindent beleadni, amit csak tudunk. Ez egy lehetőség számunkra és megfordíthatjuk az eredményt, ami igazán nagy lökést adna a csapatnak a jövőre nézve.” – fogalmazott Tonali.

„Azért lépünk pályára, hogy a legjobbunkat nyújtsuk és gólokat szerezzünk. A legfontosabb, hogy sikerüljön megszerezni az első gólt és onnantól kezdve egy teljesen új mérkőzés kezdődhet. Sokat beszélgettünk az öltözőben, de most nem szavakra van szükség. Bárki fog játszani és bárki áll be csereként, mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy óriási meccs lesz. Tudjuk, hogy mit kell tennünk annak érdekében, hogy elégedettek és büszkék legyünk magunkra.”

„A szurkolóink mindig nagyon közel állnak hozzánk és megmutatták a fantasztikus támogatásukat egy ilyen hatalmas mérkőzés előtt. Mindannyiunk szeme előtt egyetlen cél lebeg és nagyon egységesek vagyunk.”

„Nyilvánvalóan ez a mérkőzés megváltoztathatja az egész szezonunkat. A szezon elején bizonyos célok voltak a fejünkben és ezek közül több dolog nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna. Szeretnénk megváltoztatni a szezonunkat, ennek a mérkőzésnek hatalmas jelentősége lesz.”

„Úgy kell pályára lépnünk, hogy meg akarjuk fordítani az eredményt és a legjobb tudásunk szerint kell játszanunk. Kemény és fárasztó meccs lesz, ez biztos, de az elejétől kezdve hinnünk kell benne és a saját játékunkat játszani, hogy gólt szerezzünk. A futballban akár már egyetlen gólt képes mindent megváltoztatni és a feje tetejére állítani a dolgokat, beleértve a játékstílust és a tempót. Meg kell próbálnunk kizárólag a játékra koncentrálni, a többivel – az eredménytől függően – később foglalkozhatunk. Arra kell gondolnunk, hogy kimegyünk a pályára és mindent beleadunk a Milan-mezért.”

„Ez egy álom minden játékos számára, hogy döntőt játszhasson és nyerhessen. Minden Rossoneri-játékos erről álmodik. Igazán jó érzés ilyen közel kerülni a döntőhöz, a Milan színeiben még inkább. Ugyanakkor az első meccs eredményét tekintve ez még távolinak tűnik, ezért extra teljesítményre lesz szükség a siker érdekében.”