Top Gear – Start 2016. május 8-án

Autó

2015. november 30. hétfő, 13:31

Szerző: Mészáros Gergely

A világ legnépszerűbb autós magazinjának jövő tavasszal indul az új kiadása, természetesen a régi csapat nélkül. Az új műsorvezető – nem az Amerika kapitányt játszó – Chris Evans lesz. 16 adást terveznek egyelőre, amit vagy egy vagy két évadban láthat majd a közönség.

topgear1

Jövő tavasszal indul a világ legnépszerűbb autós magazinjának, a Top Gearnek az új évada, méghozzá egy teljesen új „csapattal”. A „pofon-gate” miatt kirúgott Jeremy Clarkson és társai helyére a népszerű rádiós műsorvezető, Chris Evans kerül, ami azért is pikáns egy kicsit, mert egyébként kifejezetten jó viszonyban vannak egymással. Sőt, korábban a Top Gear többször is azért „pitizett”, hogy Evans valamelyik nagyon ritka autóját is kipróbálhassák. Chris Evans ugyanis meglehetősen komoly autógyűjtő, csak „Ferrariból” több tízmillió fontnyi áll az erre kialakított garázsában, vagy inkább műtermében.

topgear3

Az előzetesen bejelentett tervek szerint, mire adásba kerül az első új rész a BBC 2-es csatornáján, addigra mind a 16 műsort leforgatják, s kizárólag az utómunkák lesznek hátra. Természetesen lesz új Stig is, továbbá a pletykák szerint legalább egy műsorvezető társat is kap Evans. többek között Jenson Button neve is felmerült, de aztán kiderült, hogy az angol pilóta még egy évig biztosan marad McLaren-Honda csapatnál. Igaz, hogy a téli szünet alatt akár fel is vehették vele a tervezett jeleneteket, vagy akár ő is bebújhatott a hófehér sisak alá. Kezdés:  2016. május 8-án a BBC 2-es csatornáján.

topgear4

Forrás: www.formula.hu – RSS