Harmadik helyre suhantak

Jégtánccal és sikeres magyar szerepléssel indult a kilencedik Mikulás-kupa Budapesten, az impozáns Tüskecsarnokban. Az úgynevezett advanced novice korosztályban az Anheuer Gréta, Ujj Dávid Bence kettős harmadik helyen végzett.

reb Hol vannak már azok az évek, amikor kisebb, regionális versenyként csupán néhány ország sportolói tették tiszteletüket a Mikulás-kupa műkorcsolya- és jégtáncviadalon? Az idei, kilencedik kiadásra már kinőtte a kezdeményezés a Gyakorló Jégcsarnokot, ezért a pompás Tüskecsarnokba költözött, ahol minden külső körülmény adott volt a színvonalas megméretéshez.

„Olyan, mintha külföldön lennénk” – mondta Berecz Ilona jégtáncedző, aki ezzel elsősorban arra célzott, hogy bár idehaza szerepelnek, ők is csak néhány nappal a kupa rajtja előtt tudtak a helyszínen gyakorolni, így nekik sem sokkal ismerősebb a terep, mint a riválisoknak.

anhauerek01

Anhauer Gréta és Ujj Dávid Bence felállhatott a dobogóra

Akikből jócskán van, hiszen részvételi rekordot jelent, hogy 33 ország több mint 430 versenyzője érkezett a télapóval Budapestre. Még Brazíliából és Hongkongból is neveztek, de nemcsak népes, hanem színvonalas is a mezőny.

A helyszín mellett a program is változott, hiszen ezúttal a jégtáncosok vették először birtokba a jeget: szombaton és vasárnap sudár, fiatal és kecses párok suhantak a pályán.

A három kategória közül a legfiatalabban nem indult magyar, a juniorok között pedig a Kimberly Wei, Ilias Fourati kettős szerepelt a legjobban, hetedik lett. A legszebb eredményt az úgynevezett advanced novice kategória hozta (minimum 10, a leányok pedig legfeljebb 15, a fiúk 17 évesek), hiszen az Anheuer Gréta, Ujj Dávid Bence kettős harmadik lett.

„Gréta a műkorcsolyából érkezett, ami meglehetősen ritka. Nagyon táncos alkat, ráadásul mindketten muzikálisak, ami néha csak a technikai hibák miatt nem érződik – jellemezte őket egyik edzőjük, Berecz Ilona. – Második éve korcsolyáznak együtt, és most kezd beérni a közös munka. Már sokkal megbízhatóbban, stabilabban versenyeznek.”

Ujj már a jól sikerült kötelező táncok után elmondta, hogy szeretnének dobogóra állni, s a társa, Anheuer egyetértett abban, van esélyük rá. Mindketten fontosnak tartják, hogy élvezzék, amit csinálnak, és talán nem csak a bíróknak szóló mosolyuk mutatta, valóban szívből táncoltak a jégen.

A fiú egyébként azért kezdett el korcsolyázni, mert hokizni akart, de aztán kapott egy párt, s a táncosok között maradt.

A másik magyar kettős, Bubcsó Loréna és Sőregi-Niksz Alfréd szintén tetszetősen teljesített, s a nyolcadik helyen végzett. Ahhoz képest, hogy hosszú ideig úgy látszott: a korkülönbség miatt el sem indulhatnak, szép az eredmény. Bár Alfréd nevetve mondja, hogy néha azért vannak nézeteltéréseik, összességében megvan közöttük a második éve csiszolt harmónia.

Váradi Orsolya versenyigazgató szerint nívós mezőny vonult fel, amely minden korosztály képviselőjének alkalmas arra, hogy felmérje az erejét, tudását. Nem utolsósorban pedig a hazaiak közül sokaknak ez a válogatóverseny a márciusi junior-világbajnokságra.

Hétfőtől péntekig a műkorcsolyázók veszik birtokukba a Tüskecsarnokot. Várják az érdeklődőket, akik ingyen nézhetik meg a versenyeket. A részletes eredményeket itt találja.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS