A legfrissebb információk szerint hétfőn indul útnak a Berki Krisztián, Hídvégi Vid, Rácz Attila, Czingli László és Marján Péter alkotta férfi tornász válogatott a birminghami férfi tornász Európa-bajnokságra.
A magyar csapat az eredeti tervek szerint szombaton repült volna, de a légtérzár miatt nem tudtak útnak indulni. Az együttes szombaton még Budapesten edzett, illetve még hétfőn délelőtt is tréningeznek, a Tornacsarnokból mennek a repülőtérre. Egyelőre azt nem tudni, hogyha hétfőn 14 órakor sem oldják fel a légtérzárat, mikor jut ki a magyar együttes. Igaz, még az sem százszázalék, hogy sor kerül a kontinensviadalra, az Európai Torna Szövetség (UEG) hétfőn dönt arról, hogy megtartsák-e az Eb-t. A jelenlegi állás szerint már a program is megváltozott, egy nappal később, 22-én kezdődik a junior selejtező, a felnőttek elvileg 24-én pénteken selejteznek.
A junioroknál Makra László, Vágner Levente, Tóth Levente, Selmeczi Bánk és Babos Ádám vesz részt a kontinensviadalon.
Altorjai Sándor, MATSZ-főtitkár: Nehezen ugyan, de sikerült hétfőre repülőjegyet szereznünk, nem volt egyszerű, hiszen valamennyi járat tele van, mi pedig 18 fős delegációval utazunk. Vonatjegy egyáltalán nem volt, felmerült, hogy busszal vágunk neki, de szerdáig a kompokon sincs hely, így ezt elvetettük. Bízunk benne, hogy el tudunk indulni hétfőn. Az UEG hétfőn ül össze, még az is lehet, hogy elhalasztják az Eb –t.
Program: (Az Eb programja helyi, birminghami idő szerint)
Április 19., hétfő indulás, 14.05, Ferihegy 2A
Április 20. kedd junior pódiumedzés
Április 21., szerda felnőtt pódiumedzés
Április 22., csütörtök junior selejtezők , magyar csapat 12.00
Április 23., péntek felnőtt selejtezők magyar csapat 14.00-tól
Április 24. szombat, junior egyéni összetett döntő és felnőtt csapat döntő
április 25. vasárnap junior szerenkénti finálék 9.30-tól, felnőtt szerenkénti finálék 13.45-től
Április 26. hétfő, érkezés 18.55, Ferihegy 2A
További információ: Altorjai Sándor, MATSZ-főtitkár: 06-30-9705-603.
RG, Eb: Tisztes helytállás
Épphogy lemaradt a fináléról a brémai ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon a Buda Júlia, Hauser Judit, Kohlhoffer Fanni, Topic Dária, Tőkés Anna és Vándor Ágnes összeállítású magyar együttes kéziszer-csapat 5 karikával, ugyanis a 9. helyen végeztek.
A magyar együttes kedvenc szerével, az 5 karikával ért el jobb eredményt, a 9. helyet szerezték meg 25.100 ponttal, az azaeri válogatott végzett a már finálét jelentő 8. helyen 25.625 ponttal. A 3szalag-2kötélgyakorlatba hiba csúszott, a 23.750 pont a 12. helyet jelentette. A 21 együttest felvonultató csapatversenyben 48.850 ponttal a 10. helyen végeztünk.
A junioroknál Szolnoki Nikolett kötéllel (21.800) a 21., buzogánnyal (22.225) a 19. helyet szerezte meg. A magyarok közül Hernesz Bernadett labdával érte el a legjobb pozíciót (12. hely 22.900 pont), Boldizsár Blanka pedig karikával a 25. lett (21.600). A 4 szer eredménye alapján egyéni összetett csapatban a 32 ország közül a 20. helyet értük el 88.525 ponttal.
A magyar érdekeltségű program:
április 18., . vasárnap : fennmaradó junior szerek az Ifjúsági Olimpiai kvalifikációhoz
április 19., hétfő: érkezés Ferihegy 2A, 22.20, ha nincs légtérzár
XLsport –
Forrás: Kaszala Claudia