Törteli Ferenc elégedett volt a junior Ob-n látottakkal

Bertók Róbert szövetségi kapitány, valamint Dorkó Péter értékelését követően Törteli Ferenc is összefoglalta a juniorok pár nappal ezelőtti teljesítményét, immáron letisztulva. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség a junioroknak, a serdülőknek, valamint az U12-es korosztály tagjainak közösen szervezett országos bajnokságot Budapesten. A junior magyar bajnokságon összesen 107 fiú lépett a ringbe, és tizennégyen ünnepelhettek aranyérmet a döntőket követően.

A junior fiúk idén kiválóan szerepeltek a nemzetközi eseményeken, Nileborg Krisztián nemcsak Európa-bajnok lett, de a verseny legjobb ökölvívójának is megválasztották. Krisz ezúttal egy súllyal feljebb, a 75 kilósok között lépett ringbe, de természetesen magyar bajnoki aranyéremmel zárta a 2022-es esztendőt. Eb-aranyérmesünk a magyar bajnokság legtechnikásabb versenyzője címet is kiérdemelte.

A legharcosabb férfi junior ökölvívó Lakatos Gergő lett, aki ezúttal a 63 kilósok között szerepelt, és Burai Rolandot győzte le a döntőben. A gyergyói akadémia két legjobbja, Benedek Péter és Mailát András egyaránt döntő fölényes győzelemmel lett magyar bajnok, mindketten a következő esztendőben is juniorok lesznek. A 2023-as esztendőre is remek junior válogatott alakulhat ki, a csapat magja már nemzetközi szinten tapasztalatokkal rendelkező versenyzők köré fog épülni.

„A junior országos bajnokság nagyon színvonalas mérkőzéseket hozott. A döntőkben minden kétséget kizáróan az 50 kilós Bornes Nándor-Kovács Bertalan volt a nagy mérkőzése a junior országos bajnokságon.

A szupernehézsúlyú Mészáros-Lakatos mérkőzés is a végletekig kiélezett volt, nagyon tetszett ez az összecsapás is. Benedek Péter, Kozák Kevin, Frank Dániel, és Nileborg Krisztián magabiztosan hozták a magyar bajnoki címeket, utóbbi ezúttal a középsúlyban alkotott maradandót.

Az országos bajnokság meglepetése Nileborg Benjámin, valamint Lakatos Gergő volt. Benji a legutóbbi versenyhez képest két súlycsoporttal feljebb bizonyított, míg Lakatos bomba formában érkezett erre a magyar bajnokságra, és borította a papírformát Budapesten. 

Erre az évre a juniorok zárták az évet, sokat dolgoztunk együtt, rengeteg eseményen szerepeltünk, így mindenki megérdemel egy kis pihenést a nagy célokat követően. Nagy élmény volt velük dolgozni az egész esztendőben, büszke vagyok az eredményeinkre, és a közös munkára. Januárban kezdjük a közös munkát, és gőzerővel készülünk majd a júliusi junior Európa-bajnokságra, amely az első nagy eseményünk lesz 2023-ban. Jövőre is a versenyeztetésre szeretném helyezni a fő hangsúlyt, nemzetközi edzőtáborokkal kombinálva,” foglalta össze a juniorok teljesítményét Törteli Ferenc.

Tags: