A Fradiról álmodozó csatár végleg elásta magát a klubjánál, de nem a nyilatkozata miatt

A Het Laatste Nieuws értesülései szerint végleg elvágta magát a Kortrijknál a csapat csatára, Didier Lamkel Zé. Mint ismert, a balhékat nem kerülő támadó nemrégiben igen nagyképű nyilatkozatot tett, amiben többek között elmondta, hogy kvalitásait tekintve jobbnak gondolja magát csapatánál, és hogy télen a Ferencvároshoz szerződik majd.

Ezután nem sokkal klubja kitette őt a keretből, így az Oostende elleni bajnokin még a kispadra sem ülhetett le a korábban rendszeres játéklehetőséget kapó, igaz, 10 meccsen csak egy gólig és két gólpasszig jutó futballista.

A legfrissebb hírek szerint Lamkel Zé a csütörtöki, RWDM 47 elleni Belga Kupa-találkozón sem lesz kerettag, és a hétvégi bajnokin sem, sőt, arról írnak, hogy Adnan Custovic vezetőedző végleg szakított a nyáron hároméves szerződést aláíró Lamkel Zével, aki így többet nem léphet pályára az együttesben.

Állítólag nem is a nyilatkozatával verte ki teljesen a biztosítékot a Kortrijknál, hanem más magatartási problémái miatt nem kíváncsiak rá – igaz, a kettő azért erősen összefügg. Arról nem írnak, hogy a játékossal szerződést is bontanak-e vagy úgynevezett “szabadlistára” teszik, és csak átigazolási díj fejében engedik el, de mivel nemrégiben 500 ezer eurót kifizettek érte, így várhatóan az utóbbi a reálisabb.

Fradi: Groupama Aréna vagy Puskás? Komoly dilemma előtt áll a klub az EL-tavasz előtt