Történelmi szériában a Mezőkövesd, Horváth Ferenc százados lett

Davide Lanzafame sorozatban a hatodik bajnoki mérkőzésén szerzett gólt. A Ferencváros március 19. óta először szerzett vendégként egy gólnál többet, rögtön hármat. Remili Mohamed „Videoton-specialista” idén: az áprilisi, felcsúti 2-2 mindkét Vasas-gólját is ő szerezte, sőt tavaly augusztusban, amikor az újonc Vasas meglepetésre 2-1-re legyőzte a bajnoki Videotont, ugyancsak eredményes volt. Az Újpest harmadik lenne a tabellán csupán az első félidei eredmények alapján, egyetlen csapat sem „nyert meg” több első félidőt a liláknál. A 14. forduló érdekességei.

BUDAPEST HONVÉD–SWIETELSKY HALADÁS 2-1 (2-0)
Gólszerzők: Lanzafame (42., 11-esből), Prosser (45.), illetve Gaál (48.)

– Megtört a jég, a Honvéd 2016-ban korábban kétszer is veszített, sőt gól nélkül maradt a Bozsik Stadionban a Haladás ellen, most ellenben nyerni tudott.
– Marco Rossi együttese három nyeretlen mérkőzés után szerzett ismét három pontot az OTP Bank Ligában.
– A Bozsik Stadionban harmadszor nyert a Honvéd a bajnoki szezonban, a Paks és az MTK volt a két korábbi „áldozat”.
– Davide Lanzafame sorozatban a hatodik bajnoki mérkőzésén szerzett gólt.
– Prosser Dávid háromszor játszott eddig a Haladás ellen az élvonalban, két mérkőzésen gólt is szerzett.
– A Haladás a legutóbbi négy bajnokijából hármat elveszített, igaz, közben legyőzte a Ferencvárost. Vendégként a legutóbbi négy mérkőzésén mindössze egy pontot szerzett.
– Gaál Bálint a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésén három gólt ért el.

DIÓSGYŐRI VTK–FERENCVÁROSI TORNA CLUB 2-3 (1-2)
Gólszerzők: Novothny (41.), Nono (58.), illetve Jagodinskis (20., öngól), Busai (30.), Nalepa (65.)

– A Ferencváros elrontotta a stadiontól búcsúzó diósgyőriek ünnepét, mint ahogy elrontotta a századik NB I-es mérkőzésén a kispadon ülő Horváth Ferenc centenáriumát is. A tréner mérlege így 45 győzelem, 23 döntetlen, 32 vereség.
– A Ferencváros három nyeretlen idegenbeli mérkőzés után győzött ismét. Március 19. óta először szerzett vendégként egy gólnál többet, rögtön hármat.
– A lett Jagodinskis első magyarországi bajnokiján, Újpesten, pontot mentett az utolsó pillanatban szerzett góljával. A másodikon öngól fűződik a nevéhez.
– Busai Attila az első gólját szerezte a mostani idényben, Michal Nalepa a másodikat. Érdekes, hogy a lengyel védő az elsőt is a Diósgyőr ellen szerezte, 2015. július 26-án.
– Novothny Soma a legutóbbi hat bajnoki mérkőzésén négy góllal segítette a Diósgyőrt.
– A spanyol légiós, Nono, az első gólját lőtte magyarországi bajnoki mérkőzésen.
– A Diósgyőr az idényben másodszor kapott ki a Ferencvárostól, noha a két meccsen négy gólt szerzett. Igaz, kilencet kapott.

VASAS FC–VIDEOTON FC 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Remili (37.), illetve Lazovics (90+1.)

– A Vasas, miután ezzel a találkozóval egy időre elbúcsúzott Angyalföldtől, legalábbis, ami a mérkőzéseket illeti, zárómérleget készíthet: 2016 őszén, az Illovszky Stadionban hét bajnoki mérkőzéséből ötöt megnyert, egy döntetlenre végződött, s egyet elveszített.
– Pályaválasztóként a Vasas március 8. óta először játszott döntetlent a bajnokságban. A köztes tíz mérkőzésből hetet megnyert, hármat elveszített.
– Remili Mohamed „Videoton-specialista” idén. Az áprilisi, felcsúti 2-2 mindkét Vasas-gólját is ő szerezte. Tavaly augusztusban, amikor az újonc Vasas meglepetésre 2-1-re legyőzte a bajnoki Videotont, ugyancsak eredményes volt.
– A Videoton FC a legutóbbi öt bajnoki mérkőzéséből csak kettőt nyert meg.
– A székesfehérvári csapat mindössze másodszor játszott idegenben döntetlent az OTP Bank Liga 2016–2017-es idényében. Először Pakson szerzett egy pontot.
– Danko Lazovics az ötödik gólját szerezte a magyar NB I-ben.
– A Vidi 2009 óta nem tud nyerni a Fáy utcában a Vasas ellen.

PAKSI FC–ÚJPEST FC 1-1 (0-1)
Gólszerző: Szakály (88.), illetve Balázs (9.)

– A hajrában pontot mentő Paks továbbra is veretlen az idényben pályaválasztóként, a mezőnyből egyedüliként. Igaz ellenben az is, hogy egyetlen más csapat sem nyert olyan kevésszer otthon, mint Csertői Aurél együttese. A mérlege: egy győzelem, hat döntetlen.
– Szakály Dénes az első gólját szerezte ősszel az OTP Bank Ligában Ezt megelőzően legutóbb április 6-án, a Groupama Arénában szerzett gólt az élvonalban.
– A Magyar Kupát is beleszámítva, immár öt mérkőzés óta nyeretlen a Paks.
– Az Újpest ugyan győzött és továbbjutott a hétközi kupafordulóban, de a bajnokságban nyolc mérkőzés óta nyeretlen. A legutóbbi öt kivétel nélkül döntetlennel ért véget.
– A lila-fehéreknek 2003-ban akadt egy négy bajnoki meccsből álló döntetlenszériája. Most már azt is túlszárnyalták, nem felhőtlen örömükre.
– Nebojsa Vignejevics együttese tíz emberrel játszotta az utolsó másodperceket Kecskés kiállítása miatt (94. perc).
– Döbbenetes: az Újpest harmadik lenne a tabellán csupán az első félidei eredmények alapján. Egyetlen csapat sem „nyert meg” több első félidőt a liláknál. (A Ferencváros is hétnél tart, miként az Újpest.)

GYIRMÓT FC GYŐR–DEBRECENI VSC-TEVA 1-2 (0-2)
Gólszerzők: Madarász (71.), illetve Vittek (8.), Holman (13.)

– A DVSC-Teva vendégként kiválóan szerepel az elmúlt hetekben, a legutóbbi három találkozóján hét pontot szerzett az OTP Bank Ligában.
– Mindkét csapatból kiállított a játékvezető egy futballistát, a hazaiaktól Présingert (81.), a vendégektől Tőzsért (42.)
– A szlovák Robert Vittek a második magyarországi idegenbeli bajnoki mérkőzésén a második gólját lőtte.
– Holman Dávid a negyedik bajnoki gólját szerezte az idényben. A DVSC-Teva öt győztes meccséből Holman hármon játszott, mindegyiken szerzett gólt.
– Madarász Márk az első gólját érte el az élvonalban. Ő a hatodik gyirmóti futballista, aki gólt szerzett az OTP Bank Ligában.
– A Gyirmót sorozatban harmadszor kapott ki a bajnokságban, ennél rosszabb sorozata eddig csak egyszer volt (négy vereség).
– A Loki tizenkilenc gólt szerzett eddig a bajnoki idényben, ezek közel egyharmadát, hatot a Gyirmót ellen.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–MTK BUDAPEST 1-0 (0-0)
Gólszerző: Gohér (75.)

– A Mezőkövesd sorozatban harmadszor nyert, ilyen jó sorozata még soha nem volt élvonalbeli történetében.
– Gohér Gergő a második bajnoki gólját érte el a bajnoki idényben.
– Pintér Attila legénysége a legutóbbi négy hazai bajnokijából hármat megnyert.
– A sárga-kékek az MTK ellen négy mérkőzést vívtak eddig az élvonalban, ezekből hármat megnyertek.
– Az MTK a legutóbbi négy fordulóban csupán egyszer nyert.
– Teodoru Vaszilisz együttese továbbra is nyeretlen az OTP Bank Liga 2016-os idegenbeli mérkőzésein.
– A kék-fehérek az első 14 fordulóból nyolcban nem szereztek gólt.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS