Tóth Krisztián

A 22 éves cselgáncsozó, Tóth Krisztián honlapunk 2011-es indulása előtt is tekintélyes eredménysorral büszkélkedett, amelynek a folyamatos bővüléséről mi is rendre beszámoltunk az elmúlt öt évben. A korábbi reménység ma éremesélyesként utazik a riói olimpiára.

Lakner Gábor A KSI cselgáncsozója, Tóth Krisztián honlapunk 2011-es indulásakor már komoly eredménysorral büszkélkedhetett, hiszen a 2009-es, budapesti ifjúsági világbajnokságon ezüstérmet nyert, egy évvel később pedig bronzérmes a teplicei ifjúsági Európa-bajnokságon, a szingapúri ifjúsági olimpián és az agadiri junior-világbajnokságon.

A juniorválogatott akkori keretedzője, Preiszler Gábor nem véletlenül sorolta a sportág legnagyobb reménységei közé 2011 februárjában:
„Noha a legnagyobb ígéret, Joó Abigél kiöregedett az utánpótlás-korosztályból, most is vannak tehetséges fiataljaink. Ilyen például Tóth Krisztián, aki tizenhat évesen a tavalyi, agadiri junior-világbajnokságon bronzérmet szerzett a 81 kg-os kategóriában. Szerencsére most nagyon erős a felnőtt keret, viszont ha minden jól megy, a 2016-os, riói játékokon már találkozhatunk a nevével. Még nagyon fiatal, van ideje bőven a kiteljesedésre.”

Abban az évben három korosztályos világversenyt is rendeztek, Preiszler pedig az éremesélyesek közé sorolta a KSI akkor még csak 17 éves versenyzőjét. Krisztián bronzérmet nyert a belgiumi Lommelben megrendezett junior Eb-n.

tothkrisztian2011berlin

Tóth Krisztián (balra) 2011-ben, 17 évesen

„A bronzmérkőzést a KSI judós megnyerte a portugál Dias-zal szemben, így felállhatott az Európa-bajnoki dobogó harmadik fokára. Tóth Krisztián sorozata parádés: az elmúlt három évben egy kivételével az összes világversenyenyről medált hozott: ezüstérmes volt a budapesti ifi vb-n, bronzérmes a 2010-es ifjúsági Eb-n, akárcsak a szingapúri ifjúsági olimpián, majd a junior-világbajnokságon. Most újabb bronz jelzi: jó úton jár.”

A Fokvárosban megrendezett junior-világbajnokságon megszakadt az érmes sorozat, Krisztián az ötödik helyen zárt. Szégyenkeznie persze a pontszerző helyezés miatt sem kellett. Az év kiemelkedő eredményét a Tyumenyben megrendezett U23-as Európa-bajnokságon érte el, ahol jóval idősebbek között versenyezve lett aranyérmes.

„Tóth Krisztián a sorsolás szerint a D ágon kezdte meg a versenyt, első ellenfele a fehérorosz Dzsemendzsanov volt. A KSI SE cselgáncsosa nem húzta sokáig az időt: jukóval és vazarival került előnybe. A mérkőzés mégsem ment végig, mivel a magyar a százegyedik másodpercben ipponnal befejezte a meccset.
A második körben még gyorsabban búcsúztatta a litván Lescinskast. Harmadik ellenfele az olasz Marconcini volt: ez a mérkőzés sokkal kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, mint a két korábbi összecsapás. A magyar jukóval múlta felül az itáliait, így megnyerte az ágat. Az elődöntőben csupán harminchárom másodpercre volt szüksége, hogy legyőzze az orosz Szemjonovot.
A döntő mérkőzésen az örmény Bagdaszárjan ellen lépett a küzdőszőnyegre, és győztesen hagyta el a tatamit, és Magyarország tizennegyedik aranyérmét szerezte meg az U23-as Európa-bajnokságok történetében.”

Tóth-Krisztián-közeli

2013-ban újra tanulta a sportágát

Mélypontot jelentett a karrierjében, amikor 2013-ban megváltoztatták a sportág szabályait: többek között megszüntették a lábfelszedést, amire egyébként termetéből adódóan a stílusát alapozta. Szinte újra meg kellett tanulnia cselgáncsozni, de sikerrel vette az akadályt. Még abban az évben a felnőtt Európa-bajnokságon tagja volt az ötödik helyen végzett csapatnak, a felnőttvébén ötödik helyezést ért el. Az U23-as Eb-n aranyérmes, a junior vb-n hetedik lett, nem csoda, hogy az év második legjobb utánpótláskorú sportolójának választották meg a Héraklész-gálán.

Pánczél Gábor így jellemezte versenyzőjét 2013 szeptemberében:
„A gyémánt, az kemény. Porronggyal nem lehet eredményt elérni. Ugyanakkor vannak mentális problémák. Amikor magasabb korosztályban indul, akkor nincs rajta teher, míg a sajátjai között érzi a teljesítménykényszert. Ezzel küzdünk most, de jó úton haladunk és a hullámzó teljesítményét szeretnénk kiegyensúlyozni.”

2014-ben Krisztián még mindig csak 19 éves volt, de saját korosztálya mellett a felnőttek között is letette a névjegyét. Megnyerte a Fort Lauderdale-ben rendezett junior-világbajnokságot, a Cseljabinszkben vívott felnőtt vébén ezüstérmes lett, a montpellier-i felnőtt Eb-n pedig harmadikként zárt.

Az év nyarán Ázsiában csiszolta technikáját, és mint az eredményekből látszik, sokat segített neki az ott szerzett tapasztalat. Akkor edzője, Pánczél Gábor így nyilatkozott honlapunknak:
„Krisztián erre a sportágra termett, nagyszerűen alkalmazza a megtanult technikákat, ebben nagy szerepe volt nevelőedzőjének, Horváth Istvánnak. A jó eredmények érdekében elengedhetetlen, hogy képezze magát. Tajvanon meghívottként szerepel a Continental Openen, ami rendkívül hasznos verseny lesz. Technikás, jó dzsúdósokkal küzd, az ott megszerzett tapasztalatok abban segíthetnek, hogy Rióban már legyőzze Nisijamát.”

Következett a bravúros felnőtt vb-ezüst, az Eb-bronz, majd a junior-világbajnoki cím, amelyről ezt írtuk:
„A 90 kg-ban szereplő dzsúdós a harminckettő között az osztrák Böhlert verte ipponnal, majd a nyolc közé jutásért a junior-világranglista harmadik helyén álló holland Korrel ellen nyert hosszabbításban, aranypontot érő jukóval. Az elődöntőért a lengyel Kuczerával mérkőzött, s őt is egy pontot érő akcióval búcsúztatta a további küzdelmektől.
Közben a nagy ellenfél, Beka Gviniasvili könnyedén nyerte ipponnal a párharcokat. A junior Európa-bajnokságon már a tizenhat között összefutottak, akkor a grúz rövidre zárta kettejük csatáját. Krisztián azt mondta, egyszerűen türelmetlen volt azon a meccsen, de a vb-n mindenképpen vissza akar vágni a vereségért. Erre az elődöntőben nyílt lehetősége, és nem is hagyta ki a ziccert: jukóval jutott a döntőbe. Ahol nagy csatát vívott a grúz névvel megáldott spanyol Nikoloz Serazadisvilivel, s végül intéssel nyerte meg a viadalt: junior-világbajnok lett!”

Megválasztották az év legjobb utánpótláskorú versenyzőjének. A 2014-et összegző sszegző írásunkban így emlékeztünk meg róla:
„Idén még csak a húszat töltötte be, de már tavaly is megmutatta az idősebbek között oroszlánkörmeit. Akkor az U23-as Eb-n lett első, idén pedig főleg felnőttek között versenyzett, miután Riót tűzte ki célul. A cseljabinszki világbajnokságon ezüstérmes lett, Zágrában Grand Prix-t, Abu Dzabiban Grand Slam-et nyert, és a 90 kg-ban jelenleg toronymagasan vezeti az olimpiai kvalifikációs ranglistát. Persze nem akart úgy elköszöni a junioréveitől, hogy nem nyert vb-t. A korosztályos Eb nem úgy sikerült, ahogy tervezte, hiszen helyezetlenül zárt, ám Fort Lauderdale-ben elérte, amiért ment: nagy ellenfelét, a grúz Gviniasvilit legyőzve jutott a fináléba, s a spanyol Serazadisvili sem állhatott az útjába annak, hogy ő legyen a magyar férfi cselgáncssport első korosztályos világbajnoka.”

Már a felnőttek között versenyez. A tavalyi U23-as Európa-bajnokságon rajthoz állhatott volna, de sérülés miatt – elővigyázatosságból – lemondta a szereplést, az olimpiai kvalifikáció ugyanis fontosabb volt. A Kazanyban megrendezett idei felnőtt Eb-n ugyanakkor ezüstérmes lett, bár nem örült a grúz Varlam Liparteliani  mögött megszerzett második helynek.

„Ezt nem hiszem el! – fakadt ki. – Vezettem, úgy éreztem, jó lesz a fogás, tartottam a kezét egy oldalon, hogy megintsék, de akkora klasszis, hogy ebből a helyzetből is eldobott. Tíz emberből kilenc vagy tíz nem tudná megcsinálni, de az olimpián visszaadom neki. Persze, a játékokon bármi lehetséges, előfordulhat, hogy valamelyik sötét ló az első körben kidob a teremből. Nem szerepeltem még olimpián, kíváncsi vagyok az ottani légkörre.”

20160626_Day2_Budapest_Krisztian Toth

Krisztián a budapesti GP-n arannyal hangolt Rióra

A kvóta ekkor már szinte biztos volt, egy hónap múlva pedig végérvényesen eldőlt, hogy Krisztián indul a riói olimpián. A Budapesti Nagydíjon már olimpikonként nyert aranyérmet, és azt mondta:

„Nagyon jól esik, hogy ilyen sokan szurkoltak a magyarok sikeréért, hihetetlen erőt ad, amikor érzi az ember, hogy ennyien állnak mögötte. Készültünk a versenyre, az utóbbi időben erőfejlesztéssel foglalkoztunk, keveset cselgáncsoztunk, kicsit nehezen álltam vissza. Az első két meccsem döcögősre is sikerült, de a döntőben már minden a helyén volt!”

„Kitűnő felkészülési lehetőség volt a budapesti Grand Prix, versenykörülmények között mérhettük fel, hol tartunk – értékelt Pánczél Gábor edző. – Krisztián rajtján meglátszott, hogy másfél hete még az erősítő programot csináltuk. Ezen a téren rengeteget fejlődött, ha sikerül mellé felhoznunk a technikáját is, akkor minden rendben lehet az olimpián. Rióban taktikus meccsekre számítok, amelyeken többnyire nem a látványos dobások döntenek.”

Amikor két hónappal ezelőtt Szentendrén hivatalosan bemutatták a riói olimpiára utazó magyar dzsúdóválogatottat, Krisztián higgadtan és okosan beszélt:
„Az elmúlt két év nagyon jól sikerült. Bravúrmeccseket tudtam nyerni, és nagy skalpokat gyűjtöttem. Bízom benne, hogy Rióban fel tudom tenni a pontot az i-re, és hasonlóan jó eredményt tudok elérni, mint az odáig vezető úton. Természetesen aranyérmes szeretnék lenni, azért megyek az olimpiára, de miután nincs papírforma, bízom benne, hogy a közelében fogok végezni.”

Éremleltár
2009 ifjúsági világbajnokság: ezüstérem (73 kg)
2010 ifjúsági Európa-bajnokság: bronzérem (81 kg)
2010 ifjúsági olimpia: bronzérem (81 kg)
2010 junior-világbajnokság: bronzérem (81 kg)
2011 junior Európa-bajnokság: bronzérem (81 kg)
2011 U23-as Európa-bajnokság: aranyérem (81 kg)
2012 U23-as Európa-bajnokság: bronzérem (90 kg)
2013 U23-as Európa-bajnokság: aranyérem (90 kg)
2014 felnőtt Európa-bajnokság: bronzérem (90 kg)
2014 felnőtt világbajnokság: ezüstérem (90 kg)
2014 junior-világbajnokság: aranyérem (90 kg)
2016 felnőtt Európa-bajnokság: ezüstérem (90 kg)

A legfontosabb írások a honlapunkon Tóth Krisztiánról, az elmúlt évekből:

Érmes remények – utanpotlassport.hu, 2011.február 26.
Porronggyal nem lehet – utanpotlassport.hu, 2013. szeptember 25.
Tóth Krisztián világbajnok – utanpotlassport.hu, 2014. október 25.
Ezüstös Krisztián – utanpotlassport.hu, 2016. április 23.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS