Továbbjutás jó játékkal

Az U18-as leányválogatott a legfontosabb csoportmérkőzésen nyújtotta az eddigi legjobb teljesítményét az A divíziós Eb-n. A szerbek elleni huszonegy pontos siker továbbjutást ért.

Lakner Gábor Sorsdöntő mérkőzést játszott a csoport záró fordulójában a magyar válogatott, az esetleges vereséggel ugyanis veszélybe került volna a továbbjutás. A találkozó elején úgy tűnt, még benne van a fejekben a szlovénok elleni tegnapi vereség, beragadt ugyanis a magyar csapat (7. perc: 7-14). A hajrá azonban jól sikerült, és a negyed végén már a válogatottunk vezetett.

U18_szloven

Böröndy Dominikáék a középdöntőben folytathatják.  •  Fotó: FIBA/Martin Metelko

A második negyedben sokáig váltott vezetéssel haladtak a csapatok, a sormintát szerencsére a magyarok törték meg. A nagyszünet előtti három percben tizenegy pontra nem érkezett válasz a szerbektől, így komolyabb előnnyel várhattuk a második félidőt.

A csapat taktikus játékkal őrizte a tíz pont körüli vezetést, és a negyed végét ismét megnyomta. Studer triplája után már húszpontos különbséget is mutatott az eredményjelző (30. perc: 61-41).

A záró szakaszra lényegében eldőlt a mérkőzés, Mészárosné Kovács Andrea sorra küldte pályára az eddig kevesebb lehetőséget kapott játékosokat is. A szerbek ennek ellenére sem tudtak felzárkózni, sőt, a végére még nagyobb lett a különbség.

A magyar csapat az eddigi legjobb játékát nyújtotta az Eb-n. Jelentősen javult a dobószázalék, és végre a hárompontos vonalon túlról is eredményesen céloztak a játékosok. Ezúttal nem labdaeladásban, hanem labdaszerzésben jeleskedtek a játékosok, így sok könnyű pontot szereztek. A palánk alatt is fölényben játszott válogatottunk, amely 61-40-re nyerte a lepattanócsatát.

Mészárosné Kovács Andrea együttese a vasárnapi pihenő után a középdöntőben folytathatja.

U18-AS LEÁNY A DIVÍZIÓS EURÓPA-BAJNOKSÁG, CELJE (SZLOVÉNIA)
C csoport, 3. forduló
Magyarország–Szerbia 77-56 (17-15, 20-12, 24-16, 16-13)
Magyarország: Aho 12/6, Böröndy 6/3, Dubei 13/3, Kuttor 10, Kiss V. Cs.: Studer 12/3, Tóth T., Weninger 17/6, Török 5/3, László 2, Kocsis, Kádár. Edző: Mészárosné Kovács Andrea

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS